Simone Elkeles: A vonzás szabályai (Tökéletes kémia 2.)

Kiadó: könyvmolyképző
Kiadás éve: 212
Oldalszám: 384
Fülszöveg:
A szókimondó, és meglehetősen szabadszájú középső Fuentes testvér, Carlos, nem találja a helyét Mexikóban, ezért a család visszaküldi Amerikába Alex és Brittany közelébe, hogy távol tartsák a bajtól. Ami természetesen Coloradóban is rátalál. Már az első hetekben összeakasztja a bajszát a helyi kábítószer kereskedőkkel, ráadásul megismerkedik egy különös lánnyal, aki szabadidejében hegyet mászik, autót szerel, és meleg a legjobb barátja. Carlos úgy gondolja, hogy Kiara Westford túl jó hozzá, ezért igyekszik érzelmileg nem belebonyolódni a kapcsolatba. Kiarát viszont elvarázsolja az a néhány pillanat, amikor Carlos az igazi énjét mutatja meg. Szó szerint fájdalmas az egymás felé vezető út. Vajon mindketten túlélik a közeledést?

Az első kötetben megismert forróvérű mexikói után biztos voltam benne, hogy - hiába nem függővéges történetről beszélünk - meg szeretném ismerni a második Fuentest életének alakulását is.
Úgyhogy irány vissza a könyvtárba kivenni, majd ezt követően két percen belül el is mélyedni a történetben.
Ami, mint a tartalom, és én is említettem Carlos életének alakulásába enged bepillantást.Már amikor Alexet megismertem, éreztem, hogy bizony az öcskös se lesz egy áldott kisangyal glóriával a feje fölött.
Ez be is bizonyosodik, abban a percben, ahogy a leszáll a gépe Coloradoban, és odacuccol a bátyjához. Ha lehetséges, a Fuentest tesók részről-részre/generációról-generációra mocskosabb szájúak, vagy csak jobban játsszák a kemény gyereket... ugyanakkor mint a bátyjánál, Carlosnál is szerethető ez a seggfejség. Lehet, hogy épp Alexre jelenti ki, hogy egy panocha lett a barátnője mellett, de az is megeshet, hogy az első iskolai nap nem úgy alakul, ahogy tervezte...egyszerűen nem lehet nem szeretni.
És ha már említettem az iskolát: a mi mexikói bad boy-unk itt ismerkedik meg Kiarával, a női főszereplőnkkel. Aki Brittany-val ellentétben még csak nem is szőke, és suli kedvencének végképp nem mondanám.

Ő inkább amolyan szürke egér, kissé különc (öltözködési) stílussal, határozott elképzelésekkel és erős személyiséggel.
Ám hiába ez a személyiség, tény, hogy aki egy Fuentest-nek ellenáll az vagy halott, vagy fából van :D Szóval természetesen Kiara felkerül Carlos radarjára épp a "mássága" miatt, ez pedig fordítva is igaz: Kiarának az érdeklődését is felkelti a kemény macsó viselkedés.
Szükség is van a ki nem mondott szimpátiára, hiszen a srác kénytelen Westfordékhoz költözni. A miért-et nem lőném le, de gondolhatjuk, hogy nem a két szép szeme miatt.
Innentől pedig két dolgot is kapunk: egyrészt olyan szülőket, amit YA történetekbe ritkán: Valóban szerepelnek, élethűek, kedvesek. Vannak szabályaik, mégis hagyják, hogy a gyerekeik keressék ezek határát. Meglátják a jót még akkor is, ha az adott embernek piszok nehéz sorsa van.  Főleg Mr. Westford. Imádtam a profot :) Apja helyett apja volt Carlosnak, mégha ezt a figyelmet és törődést nehezen is fogadta el a srác.
Kiara öccse is ennivaló volt, előhozta Carlosból a gyengéd bátyus ént. A lány legjobb barátja, Tuck pedig a folyamatos heccel és vérszívással, színt visz nem csak Carlos mindennapjaiba, hanem a történetbe is.
Miközben Carlost így be és elfogadja mindenki, valami alakulni kezd főszereplőink között is. A viccek, a csipkelődések, a távolságtartások mögött bizony köztük is működésbe lép az a bizonyos kémia...

Miközben Carlos próbálja gatyába rázni az érzéseit, a környezete pedig őt, nem marad ki a "sötét oldalból", a bandák világából sem. Fuentest örökség lenne? :)
Nem mondom, hogy jobban szerettem ezt a részt, mint az előzőt, mert valahol egy szintén áll a kettő DE az biztos, hogy szerelmes vagyok ezekbe a fiúkba. A mondatokba illesztett spanyol szavak, a mocskos beszéd, a szép lassan kialakuló szerelmi szál, majd az ebből következő nagyon édes közös jelenetek Kiara és Carlos között, mind hozzátett ahhoz, hogy megszeressem és - hiába kezdődött el a suli - gyorsan be is fejezzem a történetet.
Egy valamit jól a fejembe vésett ez a könyv: van, amikor csak hagyni kell, hogy történjenek a dolgok, nem biztos, hogy a szabályokat kell követni. A vonzás esetében biztosan nem.