Könyvtáros kedd #5

Sziasztok!
Mindig örömködöm és dicsérem a könyvtáramat, hiszen hiába „csak” megyeszékhelyen lakom, olyan sokszínű és újszerű a választék, hogy itt még szívesebben is töltöm az időmet, mint a könyvesboltban.
Gondoltátok volna?
Molyon már régóta használom a Könyvtárba járunk zónát, de gondolkodtam rajta, hogy rendszeres blogbejegyzést is kéne csinálni belőle…
Nos Anna, a Lap lap után bloggere gyorsabb volt, és létrehozta, én pedig becsatlakoztam hozzá.
Annyi különbség lesz kettőnk bejegyzése között, hogy én beszámolok itt azokról is a regényekről is, amiket kölcsön kaptam valaki magánkönyvtárából.
Szóval a mai naptól közös rovat indul: a Könyvtáros Kedd.
Ezúttal mindenféle vastagságú regény velem jött.





J. R. Ward: Feloldozott szerető
Az írónő FTT sorozatának eddig négy részét olvastam, de már kezdett hiányozni a világ, meg a koránt sem csillogó vámpírok, úgyhogy kivettem a következő kötetet.
Enyhén szólva is féltégla.

Simone Elkeles: Tökéletes kémia
Elég durván előjöttek az Alex Fuentest, illetve a spanyolkáromkodás elvonási tüneteim, úgyhogy kivettem a könyvtárból. Harmadjára olvasom a könyvtári példányt. Lehet, hogy nem ártana beszereznem egy saját kötetet?

Jennifer Salvato Doktorski: Lángra lobbant nyár
Na, ez úgy volt, hogy előjegyzésbe vettem már néhány hónapja, de aztán újabb LOL könyves csalódás ért, szóval lemondtam. De a könyvtárosok ezt nem vettek észre, eltették nekem.
Aztán ha már ott volt, benne a nevemmel, egye fene kivettem. De már tényleg nem várok tőle semmit.
Jennifer E. Smith: Ilyen a boldogság
A „rendes” kötet megvan sajátként, ezt a rövidke kiegészítő kötet nem akartam megvásárolni. Mázlim van a könyvtárral, hogy ők viszont beszerezték, így ki tudtam venni. Szerintem körülbelül két óra alatt elolvasom.



Eddig is gyakran jártam könyvtárba, de ezután biztos, hogy minden péntek/hétfő délután beugrok, ha csak egy-két könyvért annyiért. Aztán büszkélkedem az új zsákmányokkal.
Ti mit vettetek ki legutóbb?
 

1 megjegyzés:

Adry olvasósarka írta...

jó hely az a könyvtár :D

Üzemeltető: Blogger.