Boldog 3. blogszülinapot Írásaim Tárháza!

Sziasztok!
Dobpergést, konfettiszórást,  és örömujjongást kérnék szépen.
Ma 3 (!) éve, hogy megnyitotta birodalma kapuit az Írásaim tárháza blog.
Előrebocsájtom, hogy ez a bejegyzés hosszú lesz, de annyi érzés és gondolat van bennem, amit úgy érzem, muszáj leírnom nektek.




Nem tudom ki tudja és ki nem, de Facebook oldalam hamarabb volt. Nem kellett sok idő, hogy rájöjjek, ha csak face posztként teszem ki, nem nagyon olvassák az emberek.
Én pedig szerettem volna, ha eljutnak az ismerőseimhez a könyvélményeim.
Elkezdtem beszélgetni Deszy-vel, akinek már jó ideje olvastam a blogját, ő vett rá arra, hogy próbáljam meg, mondván: „A blogger nem ördögtől való”

Természetesen hamar kiütközött, hogy kevés az, hogy szeretek könyvértékeléseket írni. Azért a platformnak ki is kellett volna néznie valahogy.
De én ehhez egyszerűen béna voltam,  még a blogger által nyújtott sablonokkal is.
Itt jött Ashley a képbe.
Mikor meglátta a katasztrofális designomat, közölte, hogy inkább megcsinálni, mert egyszerűen nem tud nyugodtan aludni, hogy tudja, hogy néz ki a blogom.
Szóval az én édes kedves Ashley hozzám csapódott, mint „kinézetfelelős”, aztán egy idő után mint posztíró admintársam. Elég sokáig dolgoztunk közösen, és be kell vallanom, hogy én kifejezetten élveztem: azt, hogy heti ütemtervet írtunk, hogy reklámozhattam a bejegyzéseit, és szerettem azt a büszkeséget, amit akkor éreztem, ha megugrott akármelyikünk posztja egy bizonyos kattintás számot.
Egy ideje külön utakon vagyunk, de néha még össze-összeülünk „Közös értékeléseket, posztokat” írni. Azt hiszem, ezek a személyes kedvenceim.

Kicsit visszatérve erre az egész szülinaposdira.
Néhány hónapra jöttem rá, hogy én rosszul álltam hozzá ehhez a bloggerséghez. Nagyon sokáig azért írtam – és volt legalább kétnaponta poszt -, mert szerettem volna, ha olvasnak. Ha sokan kattintanak, esetleg még kommentálnak is.
Aztán nemrég megvilágosodtam: ha így fogom csinálni, nem adok magamnak egy évet, és kiégek.
Azt pedig nem akarom.
Úgyhogy azóta vagyok úgy, hogy magamnak írok. Mert ezt szeretem csinálni.
Így van, hogy hetente 2-3 poszt is kikerül, van, amikor csak egyetlen egy.
Van, amikor zenével nyitom a hetet, van amikor nem.
Van, amikor írok a könyvtári szerzeményeimről, van, amikor nem.
Úgy gondolom, akinek tetszik a blog, vagy a stílusom, úgyis olvasni fog, még akkor is, ha nem rendszeresek a publikálások.
Akinek meg nem, annak nem fogom lenyomni a blogot a torkán.
Sokkal magabiztosabbá és nyitottabbá váltam az elmúlt évek alatt. Jó érzés, hogy a blog miatt van egy csapat körülöttem, akiknek ugyanúgy szenvedélye az írás, és a blogolás, mint nekem.
A blog miatt megismertem új barátokat (Niitaa, Ani, Dorka, Judit, Adri, Anna és a többiek. Kilométeres lenne a lista, ha mindenkit felsorolnék :)), rengeteget fejlődött az íráskészségem, nőtt az önbizalmam és megtanultam kérni.
Köszönöm minden könyves barátomnak, hogy mindig vevők vagytok egy jó eszmecserére a legújabb olvasmányélményeimről.
Amikor ismerős 3 órát áll sorba, hogy legyen nekem ilyenem  *-*


Három évvel ezelőtt elképzelhetetlennek tűnt volna, hogy én írókkal vagyok jóban, interjúkat készítek, dedikálásokat zsebelek be, könyvekben szerepel a véleményem.
Pedig ez mind megtörtént, és ez mind egy-egy löket, hogy amit csinálok, azt bizony jól csinálom. És nem csak szerintem.
Köszönöm minden szerző ismerősömnek, hogy ilyen-olyan módon, de folyamatosan növeli az önbizalmamat.




Ezt valamikor megismételhetnénk Kati :)



Ha valaki azt mondja nekem 2015-ben, hogy kiadókkal leszek kapcsolatban, diszkréten kinevetem. Én és a recenzió? Ugyan, hagyjuk már, én ehhez csöpp vagyok a tengerben.
Körülbelül egy éve vetődött fel benne először, hogy azért egy próbát mégis csak kellene tenni és írtam egy kiadónak.
Pozitív lett a visszajelzés.
Azóta a támogatók között tudhatom az Álomgyár kiadót, a General Press kiadó, a Kossuth Kiadót, a Maxim kiadót, a Partvonal kiadót, a Twister Media kiadót, a Libri kiadót, és a Könyvmolyképző kiadót is.
Mindannyiuknak köszönöm, hogy bizalmat szavaztak nekem, és hogy recenziókkal támogatnak. Remélem, a továbbiakban sem fogok csalódást okozni.


Az oldal a napokban haladta meg az 100.000 össz oldalmegtekintést, ami számomra rettentő nagy öröm és igazi mérföldkő. Három év alatt ennyi ember kattintott legalább egyszer a blogra; elképesztő érzés.
A statisztika azt mutatja, hogy a „Tabu…” cikkeknek rendszeresen nagy a nézettsége (Az első részt több, mint 2200 ember olvasta el eddig).
A magyar szerzőkkel készült interjúknak is sikere van (itt Helena Silence: Enigma című regénye kapcsán készített interjú vezet 1180 megtekintéssel).
Ez változó ugyan, de úgy láttam, hogy a legtöbb BOOK TAG-re is sokan kattintanak (itt a Too much information BOOK TAG a listavezető 542 kattintással)

FONTOS INFO így a végére még:
Blogszülinapos nyereményjáték NEM LESZ, de november 26-án érdemes lesz figyelni a blogot. Valamire készülünk Ashley-vel közösen.

Még áradozhatnák, és írhatnék jó sokat, sok mindenről, de csodálom, ha valaki idáig eljutott.
Egy szó, mint száz: köszönöm, hogy vagytok, hogy olvastok, hogy kommenteltek.
Elsősorban ugyan magamnak írok, de azért löketet ad, ha tudom, hogy van, akit érdekel, mit pötyögök itt a klaviatúrán.

Az Írásaim tárháza kapui még sokáig nyitva állnak. Addig biztosan, ameddig lesz érdeklődés *mosoly*. Tartsatok velem továbbra is, remélem a későbbiekben se csalódtok majd bennem.

*Hikari

Megjegyzés küldése

My Instagram

(c) 2018 - Írásaim Tárháza | OddThemes