Francesca Zappia: Csak kitaláltalak?


 Sziasztok!
Hát eljött ez a nap is, szerintem az egyik legerősebb könyv a többi között!
Olvassátok minél többen. S, hogy miért éri meg? Azt megtudjátok lentebb!

Történetünk elején megismerhetjük Alexet, aki nem mindennapi betegséggel küzd. 
Nem tudja eldönteni, mi valós, s mi hallucináció. Mindenfélét lát, néha azt is, aminek egyáltalán nem kéne ott lennie. Paranoiája is egyre erősebb, így egy botrány következtében új iskolában kezdi az utolsó évét. Hamar talál egy barátot Tucker személyben, akivel együtt dolgozik Finnegan büféjében. Ekkor bukkan fel életében az élénk kék szemű szemüveges osztályelső Miles, akit Alex hamar SEGGFEJKÉNT könyvel el. Talán így van, de ahogy mélyebbre ás a srác lelkében, az pedig fokozatosan engedi magát megismerni kiderül, hogy nem is akkora bunkó, mint azt gondolta.
Talán több emlék is kapcsolja őket egymáshoz. Talán Alex még sincs annyira elveszve, mint azt gondolta. Talán az iskola falai között, valami sokkal kegyetlenebb dolog készül, mint amire bárki gondolni mer. Talán semmi sem valós, azonban lehet, hogy igen...Talán...

Hű, és még egyszer HŰ. 
Vannak olyan könyvek ebben az univerzumban, ami pont jókor talál gazdára. Esetleg lehet a lelkiállapot miatt, egy kialakult helyzet miatt, vagy mert az olvasása után épp úgy érezzük magunkat, akár a főhősünk. Boldognak, szabadnak. Szárnyalunk. 
Minden regénynek megvan a maga története, a maga mondandója.
Csodálatos módon az írónő képes volt arra, hogy ne csak egy dolgot emeljen előtérbe.
A szavakkal elképesztően bánik (talán ezért is hamar olvasható, szinte falható minden oldala), minden érzelem, legyen akár bánat, düh vagy boldogság teljesen átjön az olvasónak, míg szereplőinkkel is azonosulni bírunk. Na, igen! Ilyen egy nagyszerű regény!
Azon felül, hogy a regény mentális problémákkal foglalkozik, mint a skizofrénia és az azzal együtt járó erős paranoia, képes számunkra kóstolót adni a már jól megszokott iskolai hierarchiából.
Mindannyian voltunk ebben a helyzetben, talán erősebben is, mint bárki más. Van, akiket elnyomnak, mert nem elég erősek, vannak akiknél megbillen a mérleg egyik oldala. Ezt semmi más nem dönti el, csak a külső. Csillogás, pénz, és a nagy száj. Ha valaki az utóbbival már rendelkezik, csapatot gyűjthet maga köré, abból pedig kikerekedik a legrosszabb.Nem mind arany, ami fénylik. Ugyebár.
Ez a regény pontosan alátámasztotta ezt a kijelentést. Gondoljuk csak Celiara, fénylett, szinte tündökölt, mégis akkora keresztet hordozott a hátán, hogy a végére ő sem bírta. Mindezek után, pedig teljesen kirekesztetté vált, és talán ő volt az egyik, aki történetünk végére kisebb változáson ment át.
Mégis, aki szemembe a legnagyobb fejlődésen ment át, az nem is Alex, hanem Miles Richter.
Borzalmas az, ahogyan próbál sodródni az árral, hogy tiszteljék valamennyire (ha másért nem azért, mert baromi okos). Ahogyan az is, hogy amit nap, mint nap el kell viseljen Clevelandtől, az apjától. Ő mégis él, lélegzik és megpróbál érezni.
A kis fekete noteszébe minden nap felír valamit, és napról-napra azt mutatja, hogy képes végre közel engedni valakit, elsősorban Alexet, végül pedig barátokat is elfogad maga mellett. Egy irtó erős, és szeretetreméltó karakter, számomra az abszolút kedvenc. Pontosan azért, mert minden őt ért fájdalom, sérelem és fizikai, illetve mentális sérülés ellenére ott van Alex mellet, támogatja, védi és szereti. A lánynak pedig, ahogyan felnyílik a szeme erre van szüksége ahhoz, hogy ne omoljon össze. S, ha már Alex. Tipikusan olyan karakter, akinek a szemszögéből jó olvasni, mert érted azt, milyen nehéz neki, el tudod fogadni őt. Tökéletesre sikerült. Ott van benne minden, egy kis hülyeség, a barátokra való vágyakozás, a félelem, a kíváncsiság, de még önmagát keresi a világban. Nem tudja eldönteni, mi valós, ennek ellenére is helytáll, keményen! Sok dolog nehezedik a vállára, próbálja megtartani a titkát, főleg mások előtt, és akármennyire is homár vörös a haja, a belső dolgai szép lassan omladozni látszanak.

A szüleit képtelen vagyok megérteni, főleg a cselekedeteiket. Véleményem szerint, nem védelemre szolgált a tettük, hanem inkább a saját szemüket takarták, csak ne kelljen látniuk amivel a világon a legtöbbet kellett volna foglalkozni, szeretni és biztatni! Mellette állni, a francba is!
A mellékszereplők közül, akadtak megvetendők, és persze rengeteg szerethető is,akik Alex és Miles mellett álltak. Ott vannak a klubtagok(Jetta, Art, Theo és az ikrek), sőt Tucker is. Egytől-egyig igaz barát.
Tucker egy tipikusan olyan alak volt, amit el lehet képzelni, mert teljesen valós, helytálló karakter. Vannak sérelmei, fájdalmai, de ugyanúgy, mint Miles képtelen kimondani őket magától. Hagyja magát alávetni a hierarchiának.
Minden szereplőben hatalmas a lélek, a szeretet, talán épp ezért szerettem én is ennyire olvasni.
Én elképesztően hálás vagyok a Kossuth kiadónak, és persze Francesca Zappiának, hogy olvashattam és ezzel még ha egy kicsivel is, de másabban látom a világot. Megmelengette a lelkem, miközben együtt sodródtam az árral, de nem bántam, mert csodálatos élmény volt.
Bátran ki merem jelenti, hogy ez a regény lett számomra az idei évben kiadott egyik leggyönyörűbb, de mégis a legkeményebb olvasmány, amihez szerencsém volt. A borító gyönyörű, de komolyan, ritkán találkozok ennyire csodálatos munkával, a lapok és fejezetek is remekül vannak kialakítva, megtervezve. A fordítás külön öröm, mert szuperre sikerült.
Úgyhogy, aki eddig még nem volt biztos abban, hogy A Csak kitaláltalak? érdemes-e egy olvasásra, az remélem mostanra eldöntötte! Nálam biztosan megfordul még egyszer-kétszer kézben. Elképesztő!
Minden kulcs könyv, egy a szívedhez is, ezt garantálom!



Megjegyzés küldése

My Instagram

(c) 2018 - Írásaim Tárháza | OddThemes