Hikari ajánlásával: Köszönöm, hogy olvashattam (T5W #8)

Sziasztok!
Egy ideje már gondolkodok egy ilyen rovaton, most lett elég időm és kitartásom, hogy nekiálljak és elkészítsem.
A „Hikari ajánlásával” terveim szerint állandó rovat lesz, amit igyekszem rendszeresen hozni.
Különböző szempontok szerint válogatok majd össze három-öt könyvet.




 Mivel a „Hikari ajánlásával” rovat hasonló perspektívára épül mint a Top 5 Wednesday (és nem is biztos, hogy minden szerdán be tudok szállni majd) ezért ezen belül hozom le a posztokat.
Annyi különbséggel, hogy lesz egy külön T5W kép, valamint a bejegyzés címében is megjelenik majd.

Akkor a a mai nap alkalmából hozok néhány könyvet, amikért hálás vagyok.


Szűcs Vanda: Egy ikerpár titkos naplója - Kezdetek


 Igen, komolyan ezzel a könyvvel kezdtem a listát, és nem, nem gurult el a gyógyszerem se. Ha az elmúlt éveim olvasmánylistáját végignézem határozottan ez a legborzasztóbb élményem. Csak azért tudtam elolvasni, mert vonaton utaztam, és nem volt menekvés bár kb. egy óra után majdnem kihajítottam az ablakon.
Miután befejeztem a két kezem, néma hálaimát rebegtem az összes valaha megírt könyvhöz, akiket olvastam. Merthogy Vanda firkálmányánál lejjebb nincs. Ez tuti.


Paula Zannoner: Célvonal

 Ezt a könyvet rengeteg kérdéssorban megemlítettem már, de egyszerűen most se tudom kihagyni. Az első olyan olvasmányom volt, ami nem a megszokott elbeszélésmódban íródott, hanem E/2-ben. Rájöttem, hogy nekem ez a narráció is bejön bizonyos könyvek esetében, ahogy arra is, hogy piszoknehéz így írni.


Pusztai Andrea: A sárkányölő

Pandi könyvének egyszerű ok miatt vagyok hálás: rávilágított arra, hogy igazából a történelmi regények nem az ördögtől valók, és még én is képes vagyok élvezni, a csöpögő romantika hiánya ellenére is, mert annyira eszméletlenül jól van megírva. Azóta se találtam még csak hasonló történelmi regényt sem, amibe ennyire beleszerettem volna, mint Bizáncba.


J. R. Ward: Éjsötét szerető

 Ha jól emlékszem, Ashley ajánlotta még tavaly, de a féltégla kötetek eléggé elrettentettek. Aztán végül csak elkezdtem és...emberek, rájöttem, hogy a vámpír evolúció, és a vámpír könyvek fejlődnek, nesze neked Alkonyat. Az Éjsötét szerető például kifejezetten tetszett és lekötött.


On Sai: Esővágy

 Mielőtt elkezdtem írni ezt a bejegyzést, már tudtam, hogy On Sai benne lesz a listában, csupán azt nem tudtam, melyik regényével.
Végül a novelláskötetre esett a választásom, azon egyszerű okokból, hogy 1) ez volt az év első olvasmánya 2) ez volt az első novelláskötet, aminek minden történetét változatlanul kedveltem. És miután befejeztem, elgondolkodtam azon, hogy talán novellát még nagyobb kihívás írni, mint az ember gondolja.


A listát még hosszabb lehetne/tudnám bővíteni, de nem akarlak titeket untatni. Csak halkan megkérdezem, olvastátok-e valamelyik regényt a listából?
Ha még több "hála"könyv érdekel titeket, érdemes a többiekhez is benézni.
Réta  Arwen, Berta, Dorka, Helie, Judy, Julicsenge, Meeraval_Marnath, Wandamaci Gothic

1 megjegyzés:

Dorka írta...

Én is gondolkoztam egy negatív köszönöm könyvön is, hogy bekerül hozzám, de tudom, hogy nagy sértődés lett volna belőle, úgyhogy kihagytam xD

Üzemeltető: Blogger.