Colleen Hoover: It Ends with Us- Velünk véget ér


Sziasztok! 
Volt alkalmam elolvasni még decemberben a regényt, de írni azonban még csak most jutott időm róla. 
Egyes dolgoktól eltekintve egy komplex és durva regény kap az olvasó kézbe, amely néhol már túlfeszít minden húrt. Szinte minden érzelmet magában rejt. No, de kikkel is ér véget a regény? Kik azok akik megszakítják az esztelen körforgást?



A Velünk véget ér, egy olyan könyv, amelyben teljes harmóniába kerül a jó és a rossz. A helyes, s a helytelen. Ellenben teljes káosz uralkodik az összhangok között. 
A történetünk főszereplője, Lily Bloom, akinek nem csak a névválasztása szörnyű. Hatalmasat mer álmodni, a múltjában elszenvedett sarcok, pedig egy-egy apró heg formájában marad a szívén. Lily dolgokat határoz el, s ennek következményeképp maga mögött hagyja a várost ahol felnőtt. 
Bostonba költözik, barátokra talál, miközben próbálja építeni azokat a lépcsőfokokat, amelyek majd segítik őt az útján. Hamar rátalál a szerelem, az idegsebész Ryle Kincaidszemélyében, csakhogy annyira hamar követik egymást a történések, hogy Lilyt teljesen elvarázsolja a masszív buborék, amely lassan körbeveszi őt. Ryle mindent megtenne érte, csakhogy Őt is rengeteg dolog kísérti a múltban, ami miatt változáson megy keresztül. Épp ezért a lánynak nagyon hamar észbe kell kapnia, és eldöntenie azt, hogy hogyan tovább, ha nem akar az anyja által is oly sokszor látogatott mély és sötét gödörbe esni. Ekkor lép be a képbe Lily egy múltbéli darabkája, aki számára nem csak kedves, hanem szinte elengedhetetlen szerves része a jelenének is. Atlas Corrigan
Az étterem-tulajdonos srác nem örvendett midig ekkora szerencsének az életben, mint mindenki ő is a nulláról kezdte, szinte senki volt a senkik között. Legnagyobb mankója az életben maradásához Lily volt, ameddig aztán nem Ő is mert nagyot álmodni. Na, de most, hogy Lily élete a kisebb „balesetek” ellenére boldognak és egyenletesnek tűnik, vajon mennyire billenti ki Őt Atlas? 
S mi történik akkor, ha egy boldognak vélt életet minden megváltoztat? Egyetlen mosoly, vagy szó. 
Képes ezer meg egy könny visszahozni azokat az időket, amikor főszereplőink igazán boldogak voltak?



Elég sokat hallottam arról, hogy ez a könyv talán CoHo egyik legerősebb regénye. Érthető is a témakör miatt amit érint. Viszont, akárhogyan is nézem, nálam ez nem volt akkora durranás. 
Nem, nem vagyok érzéketlen. Igaz, hogy volt olyan rész olvasás közben, amikor összeszorult a szívem, de azt hiszem ez csak és kizárólagosan Atlas miatt történt. Számomra Ryle csak önmaga volt. Persze, őt is meggyötörte a múlt, ő sem tud dolgokon túllépni, s ugyanúgy fájnak neki a cselekedetei Lilyvel szemben, mint bárki másnak. Nem tud ellene tenni, hisz ő ilyen. Nem tud? Komolyan?! Igaz, hogy teret ad Lilynek, de pusztán gyávaságból.Fél attól a szótól, amit aztán a lány mondd neki majd. Nem leszek népszerű ezzel a bejegyzéssel, véleménnyel tudom jól, viszont ez az őszinte, amit muszáj vagyok megírni. 
Persze, aztán a végkifejletben minden változik. S, Ryle nem rossz ember a maga módján, viszont mint mindenkiben benne is van hiba. Más kérdés, hogy az emberek nem egyformák. 
Lily engem mérhetetlenül idegesített a közepe felé, amikor már nem tudott mást csinálni, csak sírni, mert érthető, hogy mennyire megviselik a dolgok, viszont ez az önőrlődés nálam nagyon ellenszenves, értelmetlen dolog volt. 
(Lehet vagdalkozni, hogy én erről nem tudok semmit. Szépen elmondom az illetőnek, hogy NAGYON IS, DE.)
Egyébként főszereplőként szerintem elég sokat vitt a regény elején, mert a stílusa és az életfelfogása rendben volt. Nem tojt be az őt érő dolgoktól, sőt simán szembe is ment a problémákkal. Mert valóban álmodni egy nagyot, amit aztán valóra is váltott. Eközben pedig barátokra lelt, megtapasztalta milyen csalódni, próbálta a múlt béklyóit letépni magáról, miközben pedig önmagával is kegyetlen harcot vívott. Képes úgy helytállni egyes helyzetekben, mint sokan nem, úgyhogy ez elég becsülendő, talpraesettséget ad a karakternek.


Atlas Corrigan, te jó ég. 
A fiú, aki megtapasztalta a legrosszabbat, amit az élet valaki elé söpörhet, megjárta a poklot. Ennek ellenére, talán ő álmodta a legnagyobbat, s ő volt az is, aki mindennek ellenére végig hitt. Önmagába, az életben és a jóban. Tipikusan olyan férfivá érett a könyv oldalai között, aminek minden nő örülne. Végtelenségig odaadó, védelmező és kedves pasas. Ő az, aki nem hagyta, hogy elnyomja a nyomor. Nem kellett senkinek, mégis valaki vállt belőle. 
Annyi meg annyi megaláztatáson ment keresztül, miközben töretlenül küzdött, s taposta az útját. 
Ő, az aki nem adta fel Lilyt, mert minden egyes külön töltött nap után, egyre s egyre jobban szerette.

Nagyon szerettem a mellékszereplői szálakat, ugyanis mindvégig Lily mellett volt, Alyssa is, mindenki Issája, aki a fél karját is képes lenne odaadni a lányért. Mellette pedig segédkarként stabilan lehorgonyozott férje, Marshall. Nekem teljesen Malcolm Ericson a stílusa, épp ezért szerettem annyira. Azok a szövegek!


CoHo stílusa nálam hozta a szokásost, megint kemény témába nyújt, a családon belüli erőszakkal. Ami pedig még inkább fontosabb, hogy nem csak ezt az egy témát foglalja magába a regénye!
Igaz gondolatokat hordoz magában néhány sor, ami képes elgondolkodtatni az olvasót. Teljesen életszerű, hisz bárki átélheti, áldozatul eshet ennek a témának. A Velünk véget ér, leginkább egy néma körfogás, amelyben az ember csak figyeli, hogy mik történnek körülötte. Imádkozik, hogy amikor felnő majd mindent másképp csináljon, mint amit meg kell éljen addig. Azonban, van ami képes sötétséget hozni a fénybe is. Mindezek után pedig, elég erősnek kell lennünk mindahhoz, ami a jövőben következik. Túl kell élni, lélegezni. Colleen Hoover, mindezzel azt akarja mondani, hogy nem kell tűrni! Nem szabad hagyni mindazt, hogy valaki miatt károkat szenvedjük, akár fizikai, akár mentálisan. Lábra kell állni, és merni! Élni kell. Szeretni és hinni. Nagyokat álmodni! Nem feladni.

Tetszett, hogy Lily mert a múltba nézni, a naplóbejegyzései által, még ha ez kicsi önsanyargatásba is torkollott, és imádtam, hogy így kicsit jobban megismerhettük Atlast. 
Ajánlom mindazoknak, akik mernek nyitni egy kemény téma felé, nem riadnak vissza attól, ha a lelkük ezer meg egy darabra törik, amely aztán lassan egy egésszé formálódik a történet végére. 
Amivel én bár nem vagyok kibékülve, viszont más nem tudok, mint elfogadni. Ahogy azt szereplőink is tették. Sokszor nevettem, aztán elképedtem, kissé átverve éreztem magam. Pofára estem, mély levegőt szívtam magamba, hogy újra meg újra átéljem azt, amelyet Lily is.


A borító gyönyörű! Szavakba önteni nem tudom, hogy mit éreztem, amikor megláttam, hogy az eredeti borító lett a végleges. Kellemes színek, totál összhangban van, s a történet ellenére, bennem nyugalmat is kelt. Annak ellenére, hogy darabokban hevernek az orchideák. 
Sejteti, hogy ez nem a szokványos szerelmes történet, hogy itt nagyon fájni fog valakinek. 
Lehet, hogy az olvasónak.







Megjegyzés küldése

My Instagram

(c) 2018 - Írásaim Tárháza | OddThemes