Délutáni memoár: Milyen animét nézel? I.



Sziasztok! 
Így késő délutánra/estére gondoltam beújítok. S, a sok könyves móka mellé szórok némi morzsát, az animés felhozatalból is. Mostanság időm, se kedvem sem engedi, hogy jobban alámerüljek, eme nemes műfajba, de tegnap áttört a jég! - gondolta Ashley, holott, ez egyáltalán nem így van.


Az van, hogy egyébként elég finnyás vagyok ilyen téren. Nagyjából ez igaz a könyvekre is. Amikor, elkezdek olvasni, illetve nézni valamit, engem nagyon meg kell fogjon ahhoz, hogy tetsszen is. (és folytassam.)
Sejtettem, hogy megint belerohanok egy olyan tüskébe, ami emlékeztetni fog a DIABORIKKU LÁVÖRSZ (továbbá: Diabolik Lovers) okozta fájdalomra. Viszont egész nagyot csalódtam. Pozitívan! Ami meglepő, mert általában be szokott jönni a megérzés.
Így találtam rá a Sengoku Night Bloodra, amelyről ugyan tudtam, hogy játék-adaptáció, azonban az első rész felénél durván transzba estem! 



No, kérem. Ismerős a sztori, amikor adott egy teljesen hétköznapi szürke kisegér lány, aki valami oknál fogva egy másik dimenzióba/korba/életbe/ fene se tudja mibe még kerül? 
Ugye hogy! Így indít az anime is. Adott nekünk Yuzuki (a történetünk heroineja, és kulcskaraktere), aki tökéletes iskolapéldája az elbaltázott női főszereplőknek, bár néha lecsapja a kezét a képzeletbeli asztalra. Ő az ki egy hirtelen képernyőpörgetés következtében egy Shinga névvel ellátott világba kerül.
ÁHÁ! Itt még nem állunk meg. Szegény lány teljes poszttraumás sokkba kerülvén, csak alig-alig mer beszélni a hirtelen őt körülvevő kanos férfirajtól. Tökéletesen Diaborikku vonás (nem csak a seiyuu gárda bukkan fel a karakterek hangjai között), viszont itt legalább a történet adja az ütemet valamelyest. Hamar megtudjuk, hogy ezen a szentnek koránt sem mondható földön biza, vámpírok, s vérfarkasok csoportja háborúzik, amióta Himemiko hercegnőnek nyoma veszett.
Nem tudom miért lépett le, de ahogyan elnézem egy deka nőt nem látni (a faluban talán?) a domináns hímegyedek között, gondolom neki is sok volt a rengeteg ehm, környékezés?  .
Ezen felbuzdulva hirtelen mindenki őt keresi, de azért az egymással szembekerülő felek, jól odapörkölnek, már amikor tudnak!
Yuzuki amilyen hirtelen érkezik, olyan hamar illeszkedik be, s amúgy már nem is annyira lényeges szerencsétlen Himemikot előkeríteni. Végül is, ha nincs ló, jó a szamár is alapon. 
Lényegében, annyi a dolog, hogy Ő az a személy, aki békét tud teremteni a,b,c,d,e és f csapat között. Nélküle pedig teljes a káosz. Yuzuki az egyetlen, akiben ott az "erő", hogy meg is találják. (Heh, The Last Jedi)

Oké, szerintem kissé túltoltam, úgyhogy nézzük egy másik nézőpontból a dolgokat.
Adott nekünk hat egymással szembe álló csapat, akik imádnak kekeckedni a másikkal.

A játékban, s szerintem erősen az animében is hat klánunk (más néven: katonai párt) van, kettő vámpír és négy vérfarkas. Ezek élén áll a hadvezér, amelyről a klán is el lett nevezve. Minden ilyen klánban, ha jól megnézitek 5 személy van, beleértve a hadvezér/parancsnok/leader-t is.

Mind közül a leggonoszabb kategória tulajdonosa az ODA klán. (lehetne humorkodni, hogy oda meg vissza, de kihagyom.)
A csapat élén Nobunaga Oda (Toshiyuki Morikawa) áll, a vámpír, aki imád lovagolni. (Mekkora flash lenne Edwardot lovon látni, istenem.) Ő tipikusan az, aki mindent magának akar, s mint mindenki más is, erős érdeklődést mutat csecse főhősnőnk iránt.
Az őt erősítő mellékesei pedig: Mitsuhide Akechi(Nobunaga Shimazaki) ,Ranmaru Mori (Yuusuke Kobayashi),Katsuie Shibata(Masakazu Morita), Nagahide Niwa (Tomoaki Maeno).
Vampire Squad, csak a vizuális alapért. forrás: gugli, amúgy saját szerkesztés.
Lépjünk egy nagyot, mégpedig az aktuális Toyotomi klánhoz. Az ő életükbe pottyant főhősnőnk is, szóval leginkább róluk van szó legtöbbet. A csapat élén Hideyoshi komolytalan,de azért penge Toyotomi (Natsuki Hanae) áll, amely hím vámpír lévén amúgy elég rámenősnek tűnhet, de valójában a komolytalanság az életfilozófiája. Egyébként egész jó kapitány. Az ő csapatát erősíti még: 
Hanbee Takenaka(Ryota Ohsaka),Mitsunari Ishida(Yoshihide Sasaki), Kanbee Kuroda( Shunsuke Takeuchi), Toshiie Maeda(Ikkei Yamamoto)
Igen, ők is vámpírok.  forrás: gugli, amúgy saját szerkesztés.
Sorban következik az Uesugi klán, kinek vezetője az igen ambiciózus Kenshin Uesugi (Kousuke Toriumi). Igazából már a sorozat elején felbukkan.Felismerhető számos dologról. Imád "szarkasztikus" lenni. Egyébként, egy végtelen odaadó és kedves személy,s apa is egyben.  Ha erről nem, akkor valahogy a hangja hallatán mindig feleszmélhetsz, hogy megint egy Diaborikku rémálomban jársz. Úgyhogy bennem meg is maradt.Egyébként így második ránézésre, baromi szépen ki van dolgozva ez a csapat is. Mint egy neko fiúbanda.Az ő jobb és balját erősíti még: Kegakatsu Uesugi (Yoshihiko Aramaki) , Kageie Kakizaki (Kazuyuki Okitsu) , Kagemochi Arakasu (Hikaru Midorikawa) , Kanetsugu Naoe (Tetsuya Kakihara)



A Takeda klán, szintúgy a vérfarkasok csoportját erősíti, bár ez magában nem jelenti azt, hogy amúgy fajon belül a többi klánnal is annyira jó kapcsolatuk volna egymással. 
A csapat élén áll Shingen Takeda (Katsuyuki Konishi) Hadvezér, akinek erős hajszíne csak erősíti a benne tengő harci szellemet és elhatározást. Mindenre képes, azért, hogy nyerjen, ezt kontrázva tud kedves és gyengéd lenni. Humora is akad, úgyhogy remek karakter. Csapatát erősíti még: Masatoyo Naitou(Koutarou Nishiyama),Masakage Yamagata( Yoshiki Nakajima),Masanobu Kousaka(Ryohei Kimura!!!),Nobuhara Baba( Hiroki Yasumoto)


A Sanada klán is a vérfarkasok csapatát erősíti, élén a nem épp megygyőző, de annál inkább cuki Yukimura Sanada ( Daiki Yamashita)áll, aki mindent megtesz, hogy elismerést kapjon. Testvére Nobuyuki (Showtaro Morikubo)

Csapatában van többek között: Kamanosuke Yuri (Taku Yashiro), Sasuke Sarutobi(Ayumu Murase), és Saizu Kirigakure (Ryou Kitamura)




S, mindennek végére maradt a Date klán, ahol mindössze három tag van, ebből, mint a Sanada klán esetében is van egy testvérpárunk. A csapat élén Masamune Date (Yuichiro Umehara) áll, aki öccsével Shigezaneval (Nobuhiko Okamoto) indult, ám útközben hozzájuk csapódott Kojuro Katakura (Takuya Satou). Így lett teljes az army!


Ó, igen. Tudtam jól, hogy ennyi hím között is el fogok tévedni, s a lelkem simán odadobom egy olyan animének, amiben logikát sem látok. Viszont, basszus!
Számomra egyértelmű, hogy itt csapdába lehet esni! Még figyelmezettem is magam, hogy nem szabad két résznél többet néznem belőle, hisz úgy hiteles egy review. Én eszement. Persze, hogy sikerült fan-szintig csavarni magam. Akár csak a Diaborikku esetében, itt sem egy karakter nyert meg, shit.
Kanbee Kuroda. - Észrevettem magamon, hogy egyre jobban távolodom a szőke karakterektől. Kanbee stílusa viszont nekem bejött. Annak ellenére, hogy totál szótlan olykor, azért van benne valami. Emellett imád olvasni, és spórolós is. Telibe. S, na meg azért nézzük meg jobban. Gyönyörűen ki van dolgozva (nem a teste-bár, az is-, a karakter maga), a játék kapcsán találtam pár képet, s na. Azért jóval másabb, mint az animés való.
Szembetűnő a különbség, nem? :D forrás: gugli(képek), saját szerkesztés

Toshiie Maeda.-Ismételten egy közkedvelt karakter, már ahogy látom egyes platformokon. Nem véletlen, engem valamiért Makoto Tachibanára emlékeztet. Ne kérdezzétek ennek mi oka van. A Free! sajna nem lett a kedvenceim egyike, bár azért Makotot sikerült megszeretnem. 
Elvonatkoztatva mindezektől Toshiie magában (s, a sebhelyeivel együtt) egy energiabomba, szerintem a csapat és az azon belüli cselekményszál fő humoristája. A stílusát pillanatok alatt meg lehet szeretni, ahogy a személyiségét is. 
Szintúgy csak alig felfedezhető a különbség, nem? Áh. forrás: gugli(képek), amúgy saját szerkesztés
Nem, nem állok meg kettőnél. Tudom, hogy játék és anime ég és föld, viszont ennek ellenére tényleg kedvelhetőek a karakterek. Még ha krákogva is kell végignézzek egy-egy részt, azért, mert összevizualizálom magamnak a dolgokat.
Következő túl az Óperencián, Masanobu Kousaka lesz,s végre egy szőke! Nem kell meghazudtoljam magam. Bár, szinte semmi sem klappol, de csak meg kellett szólalnia. Igen, tudom... Megint egy Ryohei Kimura karakter. Durva, hogy mit tud tenni egy magam fajta lánnyal, (néha nővel) az a bizonyos hangszín. 
Karakterét tekintve, amúgy egész életvidámnak tűnik, s mivel végre nem a vérszívók csapatát erősíti, meg kell említsem. (Nehogy már, csak egy hang nyomjon a latba bármennyit is. De.)
forrás: gugli (képek), amúgy saját szerkesztés
Utoljára hagytam valamiért Katsuie Shibata-t, ami vele szemben is durva.
A stílusa tipikusan  a padlás is tele van az ilyen "tsundere, nagyszájú, kemény" karakterekkel , de valahogy mégis meggyőző az a sok...testékszer, amit visel magán. 
Tud okosakat mondani, a becsvágy az benne is mozog rendesen, s elég nagy a harci szelleme is.
Úgyhogy van oka annak, hogy ide sorolom.
Vagy...nincs?! Hát, ez már sosem derül ki. 
A második képre kell koncentrálni. forrás: gugli (képek), amúgy még mindig saját szerkesztés



Halkan megsúgom, hogy a különböző klánok rajzstílusát bizony, egy-egy játék(illetve, azokból készült adaptációk) ihlették. Mivel az őket rajzoló művészek, már nem csak azok az egy karaktermegálmodó kis kezdők, hanem számos olyan játékhoz adták a nevüket, amelyet sokan ismerünk. 
Szerintem nagyon menő, s látni is, hogyha az ember veszi a fáradtságot, hogy jobban megnézze.
A játék révén (erős kényszert érzek, hogy kipróbáljam egyszer.) utánakutattam, hogy pontosan melyik klánhoz, melyik anime, illetve játék rajzstílusa passzol.

A Toyotomi klán, számomra egyértelműen már első ránézésre is a Collar X Malice játék stílusát hozza. Beletaláltam, ugyanis a művész, aki minden erejét beleadva megtervezte a srácokat, nem más, mint Hanamura Mai, akinek egyébként a nevéhez fűződik a fent említett otome játékon kívül, az Amnesia is. 

A Sanada klán vérfarkasai ellenben nálam egy az egyben Black Wolves Saga , már csak fülek, s a rajzstílus miatt. Kuroyuki neve nem ismeretlen szerintem, és igen, ő neki köszönhetjük a BWS-t, és a Peroid Cube játékot is.

miko neve sem ismeretlen azoknak, akik valamelyest is nyomon követik az otome játékok világát. Számos csodálatos alkotással állt már elő. Többek között ott a Code: Realize, vagy a Hakuouki széria is. Ő formálta, és alkotta meg a Takeda klánt.

Nagy kedvencem a Reine des Fleurs, amihez annyi szót tudnék még spékelni pluszba, hogy rózsaszín ködömtől eltorzulna a blogger  szerintem életembe nem élveztem annyira játékot, mint azt. Nem is fogok, gyanítom. Alkotója, megálmodója, rajzolója, ugye Usuba Kageroo, akinek nevéhez nem csak ez az egy csoda fűződik, hanem például a Wand of Fortune, vagy a még meg nem jelent Variable Barricade is. 
Elég gyanús volt számomra az Oda klán, főleg, mert egyből a Reine ugrott be róla, úgyhogy lehet ezekhez jó szemem van.

Teita olyan művész, akinek nevéhez egyből kapcsolni lehet a Norn9 játékot. Ezen felül a NightShade is az ő büszkesége. Pluszba még megtervezte és alkotta a Date klánt.

Utoljára hagytam azt, amit így valahogy sehová se tudtam rakni, mert lövésem sem volt.
Az Uesugi klán stílusa nem tér el sokban a többitől, viszont művésze olyan, aki még nemigen ismert.
Shiki Sakigumiról van szó. Most, hogy volt alkalmam kicsit utánalesni, rádöbbentem, hogy a Hakuouki: SSL (Sweet School Life) c. visualt ő rajzolta.



Nincsenek megjegyzések:

Üzemeltető: Blogger.