Hello 2018, mit tartogatsz? Készen állok!

Sziasztok!
Ezennel átléptünk a következő évbe. Szó szerint, egyik percről a másikra, de nekem ilyenkor mindig kell legalább egy-két hét, mire megszokom, hogy új évszámot kell írni, egyébként pedig a hűtőm tele van tavalyi kajákkal. (Ezt muszáj voltam ellőni, elnézést mindenkitől.)
Fogadalmakat nem szoktam tenni, de terveim mindig vannak.
Idén is.
Lássunk neki az Évnyitásnak.



Azt hiszem így, hogy átléptünk 2018-ba, igazán a felvételiről, és a továbbtanulásról fog szólni az évem.
Február 15-e a határidő, amikor be kell adnom a jelentkezést, ehhez képest, még mindig csak ötleteim vannak, a szakok pedig olyan változatosak, mint egy kínai piac kínálata. Pedig jó lenne végre, ha kicsit tisztábban látnék.

Az biztos, hogy a szeptembert a budapesti egyetemek valamelyikének hallgatójaként szeretném elkezdeni.
Hogy melyik egyetem milyen szakán az még rejtély, de nagyon a fővárosba húz a szívem, szóval remélem összejön.

A másik nagy cél az április 14-én megrendezésre kerülő Vivicitta versenyen való részvétel, és ott teljesíteni a tíz kilométeres távot. Öt kilométerig már eljutottam, van három hónapom, hogy felhozzam magam a megfelelő szintre. Mint a mondás is tartja, nincs lehetetlen, én pedig tudom, hogy képes vagyok rá.

Emellett, ha időm engedi, kicsit többet szeretnék foglalkozni az írással. Az előző év életem első kéziratának befejezéséről szólt, most nincsenek ilyen céljaim, nem tervezek újabb regényt írni. Illetve…szemezek a NaNoWriMo-val, ott meg ugye 50.000 karakter megírása egy hónap alatt a cél. Szóval még az is lehet, hogy új kézirat fog megszületni az évben, ez még a jövő zenéje.
Az biztos, hogy a novellákat nem szeretném elhanyagolni, talán néhány pályázatra is nevezek majd.


Olvasás szempontjából ezúttal nincsenek magammal szemben nagy elvárásaim, 40-50 elolvasott regénnyel év végére teljesen és tökéletesen meg leszek elégedve.
Ehhez fordítottam is egy harminc pontból álló olvasási kihívást, akinek van kedve, teljesítse. A lista is vihető, ha megjelöltök forrásként a bejegyzésben.

1) A legjobb könyv, amit tavaly olvastál
2) Egy könyv, amit háromnál többször olvastál már
3) A kedvenc sorozatod (minimum 4 kötetesnek kell lennie)
4) A kedvenc trilógiád (mind a 3 kötetet el „kell” olvasni)
5) Egy könyv, ami boldoggá tesz
6) Egy könyv, ami elszomorít
7) Egy könyv, ami megnevettet
8) Egy túlértékelt könyv
9) Egy alulértékelt könyv:
10) Egy könyv, amiről azt gondoltad nem fog tetszeni, de a végére megszeretted
11) Egy könyv, ami az otthonodra emlékeztet
12) Egy könyv, ami annyira nem tetszett, hogy soha többé nem akarod elolvasni
13) Egy könyv, ami ambivalens érzéseket váltott ki belőled
14) Egy könyv az egyik kedvenc szerződtől
15) Egy könyv, aminek a filmadaptáció teljesen más
16) Egy könyv, amiben a kedvenc főhősöd van
17) Egy könyv, amiben a kedvenc főhősnőd van
18) Egy idézet valamelyik kedvenc könyvedből
19) Egy könyv, amiben csalódtál
20) Kedvenc romantikus könyved
21) Az első regény, amire emlékszel, hogy olvastad
22) Egy könyv, amit hosszú ideje olvasnál, de eddig még nem került rá sor
23) Egy könyv, amit több embernek kellene olvasnia
24) Egy könyv, amelyiknek a főszereplője hasonlít rád
25) Egy könyv, ami megváltoztatta a véleményed valamiben
26) Egy könyv, ami meglepett
27) Egy könyv, aminek valamilyen okból tetszik a címe
28) Egy könyv, amit mindenki utál, de te szereted
29) Egy könyv, aminek szívesen élnél a világában
30) Egy örök-kedvenc könyved

Remélem tetszik Nektek a lista, és lesz, aki teljesíti is.
Ezeket mindenképp valóra szeretném váltani 2018-ban, a többi majd alakul.


És akkor egy gyors összegzés magamnak.

Helló Január! Mit tartogatsz?

Igazából januárra nincsen semmi extra tervem, csak néhány „jó lenne, ha megtörténne” gondolat. Egyrészt szeretnék eljutni (akár Ashley-vel közösen is) az Utolsó kulcs című horrorra, valamint a hónap végén az ELTE BTK nyíltnapjára.
És itt körülbelül ki is fújt.

Olvasási szempontból a következőket tervezem:
- Penelope Douglas: Nélküled
- P. C. Harris: Újrajátszás
- Matt Haig: A lány, aki megmenti a karácsonyt
- Colleen Hoover: Velünk véget ér

Értékelés várható lesz:
- Matt Haig: A lány, aki megmenti a karácsonyt
- Meghan March: Vágy és hatalom
- Colleen Hoover: Velünk véget ér
- P. C. Harris: Újrajátszás


Mindenkinek tervekben, sikerekben és olvasnivalókban gazdag 2018-as évet kívánok!
Tartsatok velem továbbra is, igyekszem nem eltűnni az érettségi hajrában.
Legyen szuper januárotok.



Nincsenek megjegyzések:

Üzemeltető: Blogger.