Jasmine Warga: Szívem és egyéb fekete lyukak

„Az utóbbi időben, egyre jobban feltűnnek azok a dolgok, amiket azért csinálunk, hogy életben maradjunk – belélegzünk, kilélegzünk, dobog a szívünk.”

Kiadó: Kossuth
Kiadás éve: 2016
Oldalszám: 320
Fülszöveg:
A ​tizenhat éves fizikazseni, Aysel az öngyilkosságát tervezi. Minden oka megvan rá. Egy anya, aki összerezzen, ha ránéz. Osztálytársak, akik a háta mögött sugdolóznak. Egy apa, akinek erőszakos bűncselekménye megrázta a kisvárost. Aysel felkészült, hogy helyzeti energiáját megsemmisítse.
Csak egy gond van: lesz bátorsága egyedül megtenni? Amikor rábukkan egy honlap Öngyilkossági társkereső fórumára, tudja, hogy megtalálta a megoldást. A JégRobot néven regisztrált fiú (igazi nevén Roman), akit egy családi tragédia kísért, szintén partnert keres.
Bár elsőre úgy tűnik, Ayselben és Romanben nincs semmi közös, lassanként mégis kezdik kitölteni az űrt egymás életében. Csakhogy, amint közeledik az időpont, amiben megállapodtak, Aysel egyre kevésbé biztos benne, hogy azt szeretné. Végül választania kell: meg akar-e halni, vagy inkább meggyőzni Romant, hogy maradjanak életben, esélyt adva maguknak arra, hogy együtt fedezzék fel a helyzeti energiájukban rejlő lehetőségeket.
Megrendítő könyv a kapcsolatok mindent átalakító erejéről.


A címe fogott meg igazán a regénynek, aztán Ashley értékelése után már teljesen biztos voltam abban, hogy nekem is el kell olvasnom.
Nagyon szépen köszönöm a Kossuth kiadónak a recenziós példányt, imádtam olvasni.
Hősnőnk, a tizenhat éves Aysel, aki a múltban történtek miatt úgy dönt, eldobja az életét. Ehhez keres partnert a Sima Átkelés nevű weboldalon, ahol rá is akad egy JégRobot nevű felhasználó.
A fiú április 7-én akarja megtenni, Aysel pedig belemegy.
A kérdés már csak az, hogy valóban ilyen sima lesz-e az átkelés? Vagy így, hogy már dátum van, hirtelen minden más perspektívábaa kerül? Egyáltalán mi lehet az ok, amiért két ennyire fiatal ember az öngyilkosságot tartja az egyetlen megoldásnak?

A Kossuth kiadó által kiadott, és általam olvasott könyvek egyikében sem csalódtam még, így mondhatni, hogy volt bennem némi elvárás a könyv iránt. Nem sok, hiszen ifjúsági könyvről van szó, abban viszont biztos voltam, hogy a nem lőhetek mellé vele.
Igazából már egy-két oldal után teljesen magába szippantott, lehet, csak azért mert most nagyon vevő voltam az ifjúsági YA könyvekre.
Mert ez bizony az: ízig, vérig ifjúsági, még úgy is, hogy egy olyan komoly téma van a középpontban, mint az öngyilkosság.
Saját kép

Az írónő fenomenálisan tudja vegyíteni a komoly és a könnyed hangulatot. Hiába érzi úgy az olvasó, hogy a regény feketelyukként beszippantja, mégsem okoz nyomasztó érzést, pedig nem egy habos-babos történetet olvashatunk.
Az öngyilkosság egy olyan téma, ami napjainkban egyre gyakrabban előjön, mégse beszélünk róla eleget. És ezt itt is hiányoltam: nem kaptunk annyira mély képet az összefüggésekről, arról, hogy például Aysel miért akarja megölni magát. Valamennyire persze szó volt róla, és folyamatosan derültek ki az okok is, de…valamiért kicsit mélyebb és komolyabb okot szerettem volna, ami a háttérben húzódik. Például Roman oka már olyan, ami eléggé nehéz teher ahhoz, hogy a könnyebb utat akarja választani az ember.

Az biztos, hogy egy fontos téma, ahogy az is, hogy mit kellene tenni ilyenkor. Ahogy az írónő utószavában is olvasható, észrevenni, és kinyújtani felé a kezünket. Kicsit foglalkozni másokkal is önmagunkon kívül. Meglátni, ha valami valakivel nincsen rendben.

Aysel szerintem egy kifejezetten kedvelhető karakter volt, még annak ellenére is – vagy éppen amiatt, nem tudom eldönteni -, hogy nagyon nehezen nyílt meg. Értettem, hogy miért nem akart így tenni, ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy időben beszélni kezd, soha nem jut el a Sima Átkelésre, és nem ismeri meg Romant sem.
Már pedig Romant nem ismerni igazi veszteség lett volna. Érte sokszor összeszorult a szívem, ugyanakkor szerettem az meg-megjelenő mosolyát; olyan volt, mint a sötét felhőkön áttörő napsugár. A könyv végéig reménykedtem abban, hogy valami megváltozik, befejezi az önostorozást, és észreveszi az élete pozitív oldalát. Hogy ez megtörtént-e, maradjon a könyv titka.
Saját kép

A két gyerek szülője durván ég és föld volt. Amíg Aylsa édesanyja mintha ott sem lenne, Roman-é szinte túl sok. Gondolkodtam, és azt hiszem az ideális valahol a kettő között lett volna, bár egy ilyen élethelyzetben talán nincs is ideális.

Jól esett olvasni ezt a könyvet, még annak ellenére is, hogy néha kicsit félre kellett tegyem, nehogy túlságosan körülfonjon engem is a fekete féreg.
Az biztos, hogy bátran merem ajánlani, de csak akkor, ha rendben van az ember lelkileg. Mert ha ez nincs meg, akkor eléggé le tudja húzni az olvasót.
Akármennyire is torokszorító könyvről van szó, a bennem lévő reményt nem tudta kiölni.
A remény időtlen idők óta velünk van, és bumerángként tér vissza, akármilyen messze hajítod magadtól.
A legsötétebb égbolton ragyognak legszebben a csillagok.
 

Megjegyzés küldése

My Instagram

(c) 2018 - Írásaim Tárháza | OddThemes