Stephanie Garber: Caraval

"– Te mindig csak azt nézed, mit veszíthetsz, azt sosem, hogy mit nyerhetsz? Vannak dolgok, amiket bármi áron érdemes megszerezni."

Kiadó: Libri

Kiadás éve: 2017
Oldalszám: 470
Fülszöveg:
Scarlett ​Dragna eddig még egyetlen napot sem töltött távol attól a kicsi szigettől, ahol ő és a húga, Tella, hatalmaskodó, kegyetlen apjuk keze alatt felnövekedtek. A történet azzal indul, hogy az apa házasságra kényszerítené Scarlettet, ami egyszeriben véget vetne a lány hosszú évek óta tartó álmodozásának a messzi szigeten zajló Caravalról, a földkerekség legvarázslatosabb előadásáról, amelynek közönsége szintén a játék résztvevőjévé válhat.
Azonban épp ebben az évben végül megérkezik a várva várt meghívó, amiről Scarlett annyit álmodozott. Tella elhatározza, hogy elmegy a Caravalra, és egy titokzatos matrózzal elraboltatja Scarlettet is. Csakhogy amint odaérnek, kiderül, hogy Tella eltűnt: az ő elrablója a Caraval ördögien mesteri szervezője, Legend. Scarlett hamarosan megérti, hogy a húga az idei Caraval kulcsfigurája, az egész játék körülötte forog: az lesz a győztes, aki Tellát megtalálja.
Scarlett többször is végighallgatja a figyelmeztetést: bármi is történjék a Caraval során, az mind csak a fantasztikusan kidolgozott előadás része, de ő, szegény, még be se lépett, máris bábuként kezd lépkedni a mágia és a szívfájdító szerelem sakktábláján. Hanem akármi is a Caraval, valóság vagy sem, neki mindenképp meg kell találnia a húgát, mielőtt véget érne a játék utolsó, ötödik éjszakája, máskülönben a beinduló veszélyes dominóhatásra Tella örökre eltűnik a világból.
Isten hozott, légy üdvözölve a Caravalban! De légy óvatos, nehogy túl messzire röpítsen a képzeleted!

 

Amikor megjelent az első BASCH doboz már kinéztem magamnak a Caravalt mert…inkább nézzetek rá erre a borítóra! Csodálatos, vagy csodálatos? Na, ugye.
Egy baj volt: Hikari csóró mostanság, méghozzá nem is kicsit, úgyhogy alternatív könyvbeszerzési módszerhez folyamodtam: kölcsönkértem Rétától, a HaBár könyves kocsma pultosától, ő pedig volt olyan aranyos, hogy elpostázta nekem.

Hősnőink, Scarlett és húga, Tella, akik kegyetlen apjuk elől a fantázia, a képzelet birodalmába menekülnének, és erre tökéletes helynek tűnik a Caraval világa, illetve az a játék, amit Legend minden évben meghirdet, de csupán öt napig tart.
Ezúttal pedig sokkal a tét, mint az eddigi években.
Vajon a Caraval varázsának Scarlett képes lesz ellenállni? Mi az a vékony határvonal, ahol már nem lehet szétválasztani a képzeletet a valóságtól?

Fura kapcsolatom volt ezzel a könyvvel. Vonzott (kit ne vonzana ilyen külsővel?), ugyanakkor kicsit tartottam is tőle, mert a kemény fedeles kiadás miatt egy valódi fél tégla. Nem tudtam, mikor fogom tudni rávenni magamat, hogy elolvassam.
Aztán kaptam az univerzumtól egy hét szabadságot, és úgy voltam vele, ha most nem olvasom el, valószínűleg nem is fogom. Úgyhogy levettem a polcról, bevackoltam magam az ágyba, és felcsaptam a könyvet.

Az elején eléggé kételkedtem abban, hogy jó ötlet volt-e kölcsönkérni. Nem olvastam fülszöveget, így abban reménykedtem, hogy in medias res kezdés lesz.
Ehelyett számomra annyira lassan indult be a történet, hogy elgondolkodtam száz oldal után, hogy félreteszem az egészet, és megköszönöm a lehetőséget Rétának, majd illedelmesen közlöm, hogy nem találtunk egymásra a könyvvel.
Ugyanakkor ott ült egy kisördög a vállamon, aki csak azért is azt sutyorogta a fülembe, hogy ne adjam még fel, nem ok nélkül szeretik sokan.

Saját kép

Szóval folytattam, és amint túl voltam az ismertetésen (amit lehetett volna tíz oldallal rövidebben is megírni, de nem fogok sopánkodni), és végre úgy igazából elkezdődött a játék, engem is elkezdett szépen lassan beszippantani.

Ahogy Scarlett, úgy az olvasó sem sejti, hogy hol talál rá a következő kulcsra, vagy éppen a megtalált kulcs merre fogja vezetni, és ez kifejezetten tetszett benne. Jó, amikor nem tudok rájönni a könyv első ötven oldala után arra, hogyan fog végződni. Itt pedig mindig történt valami, mindig volt egy újabb nem várt fordulat, egy újabb rejtély.  A fizetési módszer nálam mindent vitt, egy nagyon ötletes húzás volt.
Kicsit azokra az online szabadulós játékokra emlékeztetett, csak izgalmasabb volt.

Scarlett karaktere esetében egyszerűen nem tudtam eldönteni, hogy a csaj most nagyon önző vagy éppen too much módon önzetlen. Azt hajtogatta ugyan, hogy a húga számára a cél, mégis minden egyes alkalommal, amikor választania kellett, magára gondolt. Ha valakinek lesz kedve, miután elolvasta a könyvet, szívesen beszélnék vele ennek a viselkedésnek a pszichológiájáról, hátha más ki tudta bogozni, hogy Scar ilyen szempontból pozitív vagy negatív karakter. Az biztos, hogy a talpraesettsége, és az, hogy a végére képes volt kiállni magáért az előbbi felé billenti a mérleget.
Ott a húga, Tella, aki pont az ellenkezője  mindig racionális nővérének, tulajdonképpen ebbe a kalandba is miatta kerültek. Nem szerepel túl sokat, de mint utóbb kiderül, a saját játékát játszotta a játékban. Ahogy láttam, van második rész, ott remélem ő kerül a középpontba, és jobban megismerhetjük.

Saját kép

Julian volt a történet ügyeletes szép de rosszfiúja, akit valahogy végig a titokzatosság lengett kerül. Elmondott egy valamit, hogy aztán két dolgot elhallgasson. Mintha valami bizarr táncot járt volna, amiben ugyan ő vezetett, mégse tudta egészen, hogy merre akar menni. Vagy éppen tudta, csak aztán meggondolta magát. Az egész könyvben ő volt számomra az a karakter, akit szerettem ugyan, de csak három lépés távolságból: ahogy a farkasokat is szeretem, de otthonra nem kellene.

Legendről is muszáj néhány szót ejtenem, pedig ő konkrétan nem is szerepelt, de mivel a Caraval egész ötlete tőle származik, ezért muszáj vagyok megállni nála. Senki nem látta, vagy ha igen, akkor azt a találkozás nem örömteli volt. Mindenhol ott van, még sincs sehol. Ez a titokzatosság egyszerre volt nagyon furcsa, és kicsit talán parás. Ne kérdezzétek miért, mert még én sem tudom, de a fejemben a Hugh Jackman-ként van meg, a Legnagyobb showman szerepében.

Ha címszavakkal kellene jellemeznem a könyvet: rejtélyes, fantasztikus, fordulatos, és a végére nagyon is lehetetlenné válik.
Különleges könyv, még csak hasonlót se olvastam előtte soha.
A kezdeti döcögősség ne ijesszen el senkit, be fog indulni minden a maga idejében. Ajánlom, hogy legyen mellettetek legalább innivaló, ha nekiálltok olvasni, mert ez a kusza-furcsa világ nem szívesen engedi el azt, aki egyszer belép a kapuján.
A valóság és a képzelet közötti a határ.
Amit elképzelsz, az valósággá válhat.
Amit valóságnak hittél, az lehet nem több, mint egy illúzió.
Lehet, hogy ez csak egy játék.
De lehet, hogy nem.