Hello April! Mit tartogatsz?


Jó reggelt!
Végre eljött az április, ami remélhetőleg hozza magával a jó időt is. Nem szeretnék megint olyan „üljön át másik kocsiba!” SMS-t kapni, mint néhány éve.
De akármit is tervez az időjárás, én akkor is megnyitom a hónapot.

Sűrű hetek elé nézek, az biztos. Áprilisban 2x is megyek majd Budapestre, egyszer hivatalos ügy miatt, csak egy megyek-jövök útra, aztán 20-án utazok a Könyvfesztiválra, és a fővárosban töltöm a hétvégét Ashley-vel.
7-én megyek és végre valahára letudom az írásbeli nyelvvizsgát angolból (aztán lehet felgyújtok minden papírt, amiből készültem *vigyor*).
Valamint 99%, hogy 14-én Esti Kornél koncertre megyek Debrecenbe, már megvannak a jegyek is. Nagyon várom már, évek óta szeretném élőben is hallani a bandát.
 
Ma meg holnap pedig szerintem elreteszelem az ajtómat, hogy egyetlen locsolót se lássak.
Olvasás terén most úgy érzem, hogy kissé túlvállaltam magam, legalább is, így pakk alapján elég soknak tűnik, amit olvasni tervezek.


Joanna Nylund: Sisu

Már olvastam a svéd, valamint a dán életérzésről, így a finnek megismerését se hagyhatom ki. Kíváncsian várom, mi újat tudnak mutatni, amit eddig a többi nemzet még nem mondott el.  Külcsínre nem marad el a többi nemzet könyvétől, az biztos.

Hermann Irén: Dévény Anna


Márciusról csúszott át, így biztosan elsők között lesz a havi olvasmányok között. Anya lenyúlta, ahogy megkaptam, szóval nekem csak most fog sorra kerülni, de már naagyoon kíváncsi vagyok. Panni néni személyes okok miatt is közel áll a szívemhez.

J. K. Smith: Ismert ismeretlen

Az áprilisi hónapomra választott hazai könyvem. Nem rég jelent meg, de sorra olvasom róla a pozitívabbnál pozitívabb értékeléseket, ráadásul az írónő Szerelem hirdetésre című könyvét nagyon szerettem. Van egy olyan érzésem, hogy ebben se fogok csalódni.

Keith Stuart: Kockafiú

Kevesen tudják, de április 2-a az Autizmus világnapja. Mindig megfogadom, hogy emiatt áprilisban elolvasok legalább egy regényt, ami illik ide, de nem mindig jön össze. Most viszont pont jókor jött ez a könyv, tuti, hogy sorra kerül hamarosan.

Meik Wiking: Lykke

Amióta elolvastam a Hygge-t, Dániába akarok költözni; amióta elolvastam a Hygge-t, olvasni akarom a Lykke-t. Most pedig végre-végre a polcomra került, és olyan szép a két kötet együtt. Komolyan öröm ránézni.
Ugyanakkor kicsit tartok is ettől a kötettől, tud-e még újat mondani, olyan információt elárulni, amit már nem olvastam. Majd kiderül.

Úgy tervezem, hogy azokból a könyvekből hozok értékelést, amit elolvastam, szépen sorban, minden héten egyet-egyet. Bár tény, hogy megfordult a fejemben egy ÉLETSTÍLUS hét, majd meglátom, összejön-e. Ha nagyon sokalltok/keveselltek a hónapban, nyugodtan jelezzétek.

Ti mit terveztek áprilisba? Akár olvasni, akár valamilyen más tervet illetően. Osszátok meg velem, kíváncsi vagyok.
Nagyon boldog április minden Olvasómnak.

Nincsenek megjegyzések:

Üzemeltető: Blogger.