~ Nyári nyereményjáték a blogon ~ 2018

Kedves Idetévedt Olvasó!
A nyereményjátékoknak eddig mindig nagy sikere volt, így indítok egy újabbat, amivel ismételten a nyarat – és sokak esetében az írásbeli érettségi végét – köszönhetjük.
Szabályokért, időtartamért és nyereményekért olvass tovább.

Most, hogy lementek az írásbeli érettségi vizsgák, egy játékra invitállak benneteket.
Nem telhet el a nyár jó könyvek nélkül, (legalább is az enyém semmiképpen sem), így gyertek, és adjátok meg az esélyt magatoknak arra, hogy két fantasztikus könyv közül az egyik a birtokotokba kerülhessen.
A regényeket köszönöm a Kossuth Kiadói Csoportnak.

Mindkét könyv komolyabb, a Tűzben égve igaz történet alapján íródott önsegítő írás, még a Csak kitaláltalak? gimis korosztálynak szóló, mondanivalóval rendelkező ifjúsági, egy komoly mentális betegséggel a középpontban.
Mindkettőről írtam, a véleményemet elolvashatjátok ITT és ITT.

A játék 2018. 05. 11. 8.00 – 2018. 06. 19. 12.00 óra között zajlik.

Mit kell tenned, hogy bekerülj a kalapba?
  1. Írd meg kommentben, hogy melyik könyvet szeretnéd megnyerni + ajánl nekem egy regényt, amit még nem olvastam, ám szerinted „kihagyhatatlan”, rövid indoklással, hogy miért az. (Az olvasmánylistám)
  2. Kommentben mindenképp tüntesd fel az email címed, hogyha nyersz, tudjalak értesíteni.
  3. Likeold a Kossuth Kiadó Csoport Facebook oldalát.
A blog facebook oldala és a blog követése nem feltétele a játéknak, de ha mégis megteszed, örülni fogok neki.

Fontos! A nyertesnek 24 órája lesz majd velem felvenni a kapcsolatot.
Csak magyarországi címre tudok postázni, Foxpost vagy postai automatával. Kérlek, csak akkor játssz, ha valamelyik postázási mód neked az említettek közül megfelelő.
 
Jó játékot, és olvasós nyarat kívánok Nektek!
Sok szerencsét mindenkinek!

SORSOLÁS

Tegnap túl lettem az érettségin (sikerült :)), szóval most megejtem az esedékes sorsolást.
Köszönöm, hogy ennyien részt vettetek, és  hogy jobb-jobb könyveket ajánlottatok.
Szép nyarat mindenkinek, a két nyertesnek gratulálok.
 
32 megjegyzés:

Névtelen írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
Lap lap után írta...

K. A. Hikari írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

Aux Eliza írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
Sukalac Mónika írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
Névtelen írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
Noémi írta...

Beatrice8 írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
Masni írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
Unknown írta...

Orsi írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
Unknown írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
K. A. Hikari írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
K. A. Hikari írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
K. A. Hikari írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
K. A. Hikari írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
K. A. Hikari írta...

Az írónőtől már olvastam az Üvegtrónt, az nem jött be...de mindenkinek jár a második esély, utánanézek ennek a könyvének.
Köszönöm, hogy játszottál, bekerült a neved a kalapba <3

K. A. Hikari írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
K. A. Hikari írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
K. A. Hikari írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
K. A. Hikari írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Gabriella írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
Noémi írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
K. A. Hikari írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Unknown írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
Unknown írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
Unknown írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
Medarin írta...

Üzemeltető: Blogger.