Mit olvastam a hónapban? #június Hello July! Mit tartogatsz?


Sziasztok!

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én mindig élvezettel nézem vissza, hogy mennyi könyvet sikerült elolvasnom az adott hónapban, és mik voltak azok.

Június végén Rétánál, aki a HaBár könyves kocsma vezetője (pultosa?), láttam egy tök jó ötletet, úgyhogy megkérdeztem, felhasználhatom-e.

Áldását adta rá, úgyhogy jön az én összesítésem.

Ezúttal is túlteljesítettem a  hónap elején kitűzött négy könyvet, és emiatt nagyon büszke vagyok magamra. Túlnyomó többségben ebben a hónapban a borító miatt akadtak a kezembe a könyvek, kivéve, a két újraolvasást.
Most elolvastam a NIOK havi könyvklubbos választottját is, amiről elég vegyes érzéseim vannak, a hamarosan kikerülő értékelésben ki is fejtem, miért.

Mutatom a statisztikát.

Legtöbb oldalszámú könyv:

Ugyan csak kicsivel, de Papp Dóra regénye kerül erre a helyre, a maga 424 oldalával. És annak ellenére, hogy június hónapban ez volt a legvaskosabb olvasmányom, gyorsan haladtam vele, nem igazán tudtam letenni.


Legkevesebb oldalszámú könyv:

Kántor Kata: Nózi az ékszerrablók nyomában csupán 112 oldal, ráadásul mesekönyv, illusztrációkkal, elég szellősen szedve, szóval m


Leghosszabb ideig olvastam:

Talán Huntley Fitzpatrick: Életem a szomszédban-ja újraolvasás volt az érettségi előtti hajrában, talán ezért lehetett az, hogy hiába ismertem a történetet, az olvasása magamhoz képest elhúzódott, 2018. június 7., 18:482018. június 9., 05:43 közöttre tehető. Tudom, hogy ez nem rossz idő, de általában ha nem ismeretlen a történet ennél gyorsabban végzek a könyvvel.


Legrövidebb ideig olvastam:

Sarah Winman: Bádogember című regénye volt a NIOK könyvklubjának júniusi választottja. Az eleje enyhén szólva döcögősen ment, a közepe és a vége viszont már jobban tetszett, ez látszik is az olvasási időmön, hiszen 2018. június 21., 16:462018. június 22., 17:32 között végeztem vele.


Legjobbra értékelt könyv:

Mint mondtam, Huntley Fitzpatrick könyve újraolvasás volt, de továbbra is tartom, hogy az a regény megérdemli az 5*-ot (nem mellesleg a kedvenceim közt is ott van.) Ez így éreztem első olvasásnál, és így érzem most is.


Legrosszabbra értékelt könyv:
Sarah Winman: Bádogember könyvére csupán 3*-ot adtam, ami kissé kellemetlen, már csak amiatt is, mert a molyos adatlap tele van max csillagokkal és méltatásokkal. Én mégse tudom eldönteni, hányadán állok ezzel a könyvvel, szerettem-e vagy sem, és ezt bizony tükrözi a csillagozásom is.

***






Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem eléggé hihetetlen, hogy máris július van. Hova szaladt el az elmúlt hónap?
Miért siet ennyire?


Nem mintha annyira sok tervem lenne erre a hónapra, csak azért.. furcsa na. Máskor alig várom, hogy hónapnyitót írjak, most meg olyan érzésem van, mintha csak tegnap írtam volna, hogy „Helló június!”

Úgy néz ki, hogy valamikor június végén anyával Szilvásváradra megyünk négy napra, de egyéb tervem utazás szempontjából nincsen.

Ebben a hónapban szeretném befejezni a Hemlock grove sorozat második évadját, mert hiába érdekel, mi lesz Roman-nel meg Peter-rel és Olivia be fog-e még kavarni… most valahogy sikeresen elhanyagoltam.


Jó lenne írni is, már csak amiatt is, mert blogra is régen került fel utoljára egyperces, plusz a Hetedhéthatár magazinba is régen adtam le anyagot. Majd kiderül, mi lesz belőle.


Olvasási terveim a következők:
- Mark Lawrence: A vörös nővér
- Szélesi Sándor: Kincsem
- Cselenyák Imre: Áldott az a bölcső
- Frey Éva: Allegórium
- Kertész Erzsébet: Gyönyörű nyár
- Ljudmila Ulickaja: Szonyecska

 Igen, ez most egy magyar hónapnak indul.. aztán kiderül, mi lesz belőle.


Értékelés is érkezni fog szép sorban: - Anne-Dauphine Julliand: Egy különleges nap
- Sarah Winman: Bádogember
- Papp Dóra: Bolyongó
- + Valamelyik az ehavi olvasmányaim közül.


Ti mit terveztek júliusban, mentek nyaralni valahová? Esetleg van előre kész olvasmánylistátok a hónapra?

*Hikari

Nincsenek megjegyzések:

Üzemeltető: Blogger.