Papp Dóra: Bolyongó {+ Interjú}

"Fel kell vértezni az elmédet és a lelkedet egy olyan világban, ami azt akarja, hogy ököllel üss vissza."

Kiadó: Ciceró
Kiadás éve: 2018
Oldalszám: 422
Fülszöveg:
Szepes Norbert szeptemberben új esélyt kap a helyi hatosztályos gimnázium egyik végzős osztályában. De nem egyszerű a beilleszkedés. Tetoválásai láttán többen összesúgnak a háta mögött, mások őrültnek tartják különös szokásai miatt. És persze fontos kérdés, hogy mit szól hozzá az osztály legmenőbb rockere, nem beszélve az éles szemű Farkas Míráról, aki olyan gyanakvón néz rá, mintha küldetésének tekintené, hogy minél többet megtudjon titokzatos új osztálytársáról.
Norbit azonban évek óta nem érdekli a cikizés. Ami igazán számít neki, az az anyjának tett ígérete, az Őry család baráti oltalma, Mikko, a finn tökfej, a városszéli tölgyerdő, az akácméz, és egy félkarú isten. Csakhogy hamarosan felbukkan egy árny a múltból, aki mintha Norbi saját árnyéka lenne – és a fiú kénytelen számot vetni mindazzal, ami miatt ott kellett hagynia régi iskoláját, és meg kell hoznia egy olyan döntést, amelyben nem biztos, hogy a sors istennői a segítségére lesznek…

Papp Dóra a Tükörlelkek kötetekkel lopta be magát a szívembe körülbelül két évvel ezelőtt (A Helena trilógia eddig kimaradt tőle, de ami késik…). A Bolyongó a borítóval lopta bele magát a szívembe, amikor pedig beleolvastam a könyvesboltban, tudtam, hogy nem fogom otthagyni.
Úgyhogy „elő-érettségi ajándék” címszóval jött is haza velem. Nem bántam meg.

Főhősünk Szepesi Norbert, aki végzős évében új iskolába kerül. Nos, ha azt mondom, nem indul fényesen a kapcsolata az új osztályával, enyhén fogalmazok.
A tanárok, a diákok, kissé talán a szülei idegein is táncol. Hogy élvezi-e? Nem tudnám megmondani.
Az viszont biztos, hogy egész hamar beilleszkedik..  miután előkerül egy pakli magyar kártya, és egy farkaslány rájön, miért is jár Norbi minden kedd délután az erdőbe.
Ám van valami, vagy inkább valaki, akiről senki nem tud a környezetében. És ez a valaki továbbra se hagyja békén?
Meddig lehet a szőnyeg alá söpörni a dolgokat, elzárni a démonokat? Mit takar a valódi erő?

Igazából úgy vágtam bele ebbe a könyvbe, hogy három dologgal voltam sziklaszilárdan biztos: 1) az egyik kedvenc írónőm írta.
2) A borítója maga a megtestesült szerelem. Mikor hazahoztam, sokáig csak nézegettem, mert annyira aprólékos, szép munka, amilyet ritkán látok. Messziről csak a csodaszép színű tollakat látja az ember, aztán közelebbről már látható, hogy van ott más is, csak alaposan szemügyre kell venni.
3) A szemszöggel már az első oldallal megfogott.
Jó, mondjuk ennyi fix szemponttal, elég nagy a rizikófaktor, hogy beválasztok, és egyébként nem fog tetszeni és így szegénykémnek másik otthont kell keresnem.
De van valami a megérzésekben, meg a kedvenc írók új könyveiben, ugyanis átkozottul gyorsan beszippantott, és csak azt vettem észre, hogy bakker, másfél nap alatt a végére értem és…vége. Nincs több lap.
Esküszöm, azt hittem rosszul látok.
Merthogy én még nagyon de nagyon olvastam volna.

Saját kép

Amikor ilyen könyvek kerülnek a kezembe, mint Dórié, elgondolkodom rajta, hogy „Hahó emberek, miért kezelitek még mindig olyan sokan fent tartásokkal hazánk csodás szerzőit?”
Mert attól, hogy egy könyv nincs tele szex jelenettel, a hősnőnek pedig nem az a legnagyobb problémája, hogyan fesse ki magát, sőt Uram bocsá’ a férfi főszereplő nem lóg állandóan a világhálón és posztolja ki, hogy mit evett/eszik/fog enni, még lehet egy nagyon jó, napjainkban, pont ennek a 18-19 éves korosztálynak szóló könyv.
Lehet, hogy pont amiatt, mert én is ebbe a korcsoportba tartozok, és idén érettségiztem, de nagyon élveztem a könyvet.
Azt, hogy simán nekiálltak szünetekben makaózni egymással, ahelyett, hogy a netet bújták volna.
Azt, hogy Norbi penge volt történelemből és a germán mondakörből, és ezért nem néztek rá furcsán, hanem érdeklődve hallgatták az osztálytársai.
Azt, hogy tele volt szuper mai zenékkel (bár ezen a Tükörlelkek után nem csodálkozom) és hogy Norbi olvasott, méghozzá szuper könyveket. 

Én úgy veszem észre, hogy egyre nehezebb olyan magyar YA könyvet írni, és találni, aminek a sztoriját már nem írták meg előtted. Ez tény. De az is tény, hogy egy ötletet nem írhat meg két különböző szerző full ugyanúgy.
Szóval igen, aki gimis ifjúságit keres, olyan szereplőkkel, akik képesek gondolkodni olvasson Bolyongót.

Ha már így említettem a szereplőket. Ha hiszitek ha nem, Szepes Norberttel bizony nem kerültem azonnal egy hullámhosszra. Sőt, kifejezetten furán néztem, és arra gondoltam, hogy „Te jó ég, Dóri, milyen flúgos főhőst írtál?” Komolyan.
Aztán ahogy haladtam a történettel, úgy kezdett egyre inkább szimpatikus lenni, egyre inkább úgy éreztem, jó lenne olyan tökösnek lenni, mint amilyen ő, mert rájöttem, hogy nem flúgos, csak más, mint a megszokott főhősök. Neki vannak gondolatai. Véleménye. Hite, még ha kissé más Isten(ek)ben is. Tetoválásai. De nem olyan mocskos a szája, hogy legszívesebben szappannal mosnám ki, tiszteli és szereti a szüleit, képes kiállni a céljaiért, még akkor is, ha mindenki furcsán néz rá. Ha tudtok még könyvet, amiben ilyen a főhős, osszátok meg velem kommentben, oké?
Ott van Míra, aki egyébként tök jól rátalált Norbira a kezdeti jeges pillantások után hisz’ ugyanúgy ambiciózus, és vannak céljai, mint a srácnak. Mind a könyvekben, mind az életben becsülöm az olyan embert, aki kitűz maga elé valamit, hogy aztán azért foggal-körömmel harcoljon. Szívesen megismerkednék Farkas Mírával, ha létezne.

Saját kép

 A többiek se elhanyagolhatóak: simán járnék egy olyan suliba, ahol Zólyom Attila kaliberű tanárral lehet felfedezni a történelem titkait, Gabesz-szel vagy Bohóval lehet titokban makaózni az asztal alatt, vagy éppen az egész osztállyal együtt énekelni az Erdő erdőt. Mert bizony, a később jövő a végére ugyanúgy láncszem lett, mintha elsőtől velük járt volna.
Pásztor Danival próbálok, de még így, hogy aludtam rá mondjuk nem túl sokat, se tudok dűlőre jutni. Amit tett, arra szerintem nincs mentség, és most írhatnám, hogy "Norbi helyében én...", de az a helyzet, hogy nem tudom mit tettem volna a helyében. Se tizenkét éve, se most.
Kicsit sajnálom, hogy az a finn tökfej Mikko nem szerepelt, mert hatalmas egyéniség, beszívva és józanul is. Ha esetleg lesz folytatás, Norbi után az ő további sorsa érdekel legjobban. Biztos vagyok benne, hogy újra megtalálja a közös hangot Odinnal.
Ja és mielőtt el nem felejtem: ha legközelebb sört iszok, Őryék különleges mézes itala biztosan eszembe fog jutni.

Most tűnik föl, hogy kissé elszaladt velem a ló, legalább is ami az áradozást tekinti (nem nevezném objektív értékelésnek), de na.
Ami jó, arról könnyű beszélni. Sokat.
A lényeg a lényeg, hogy Papp Dórában ezúttal sem csalódtam. Még mindig kifejezetten élvezetes, és kikapcsoló olvasni a könyveit. Benne vagyok a történetben, ameddig olvasom, talán ezért is akarom mindig elhúzni…ami eddig nem sikerült.
Napjainkban játszódó, mai problémákat is érintő, szuper stílusban megírt könyv.
Ami mégis kicsit más, mint az a rengeteg young adult ami a piacon van.
Itt eltévedsz a könyv elején.
Bolyongsz 400+ oldalon keresztül.
Aztán úgy csukod be, hogy olyasmi van a birtokodban, ami eddig nem volt.
Hogy ez Tyr ereje, Odin hatalma, vagy „csak” egy élvezetes olvasmányélmény, amit még elő fogsz venni? Azt már mindenki döntse el maga.

***

Bejegyzés EXTRA

- Interjú Papp Dórával - 

Hikari: Ez már a 6. regényed, ha jól számolom. Mit gondolsz miben fejlődtél az első és a mostani könyved között?

Papp Dóra: Szerintem mindenben, és ez nem önfényezés - szép is lenne, ha az első és a hatodik ugyanolyan színvonalúra sikeredett volna. Volt mit fejlődni, és ezt rengeteg olvasás és rengeteg írás árán tudom elérni. Mindig van mit tanulni, mindig van min finomítani, csiszolni. Az arányérzékem másmilyen, mint korábban. Mást tartok fontosnak egy írásban, a szókincsem is bővült. Emellett igyekszem megfogadni Neil Gaiman tanácsait, aki fiatal íróként úgy írt, mintha neki kellene fizetnie minden egyes leírt szó után. Szükségtelen a felesleges sallang.

H.: Ennyi könyv után nincs nagy elvárás benned önmagad iránt? (Azt illetően, hogy hozz egy színvonalat például.)

P. D.: Dehogynem. Maximalista vagyok, kíméletlen önmagammal. De azért próbálok elnéző is lenni - még nekem is belefér hibázni. Gyakran mérges vagyok magamra, ha egy karakter vagy egy jelenet nem úgy sikerül elsőre vagy másodikra, ahogy szeretném, és akkor megrázom magam, hogy: "Hol van az törvénybe írva, hogy elsőre tökéletesnek kell lennie? Lazíts már, írd át, kezdd újra!"

H.: Változott valami a könyvben a kézirathoz képest? Ki kellett húzni vagy hozzá kellett írni inkább?

P. D.: Persze, a szerkesztés a finomhangolásról szól. Több szem többet lát, és objektíven képes szemlélni azt, amiben én benne éltem hosszú hónapokon át. Viszont annak örültem, hogy kevesebbet kellett dolgozni rajta, mint a Tükörlelkeken. Ezt jó jelnek veszem.

H.: Nagyon tetszik a borító. Te mit gondolsz? Elégedett vagy, vagy mást képzeltél el hozzá?

P. D.: Miközben írtam, felgyülemlett egy csomó motívum számomra, amit el tudtam volna képzelni a borítón, hogy megadja a történet hangulatát. Ezt a listát küldtem el a borítótervezőnek, Szabó Vincének, aki túlteljesítette a feladatot - nem gondoltam volna, hogy ilyen gyönyörűséget kreál. Sokszor gyönyörködöm benne. Még most is elég nehéz elhinni, hogy a történetem ilyen szép külsőt kapott.

H.: Ezúttal férfi szemszögből íródott. Mennyire volt nehéz ebben a narrációban írni? A későbbiekben is számithatunk tőled férfi szemszögű könyvekre, vagy inkább maradsz a női szemszögnél?

P. D. Elképesztően élveztem, erre csak ezt lehet mondani. Végre teljesen másvalaki fejével gondolkodhattam - nem elég, hogy Szepes Norbi fiú, emellett elég furcsa személyiség. Mintha hagyta volna magát felfedezni, miközben írtam őt. Sokszor volt olyan élményem írás közben, hogy hirtelen megálltam, és egyszerre világossá vált, hogy Norbi mit fog mondani vagy tenni - ami másnak talán pont logikátlan lépés, de Norbinál működik, mert ő olyan, amilyen. Szerintem igen, visszatérek még a férfi szemszöghöz később. Túl élvezetes.

H.: Fontos szerepe van a germán mondakörnek, szimbólumoknak. Sok kutatómunkát igényelt?

P. D.: Igen. De nem bántam, ez az egyik legjobb része az írásnak. Mindenütt szakkönyvek, mitológia, történelem, átláthatatlan fecnik és vázlatok. Kezdtem úgy érezni magam, mint Sherlock, akinek a fala tele van tűzdelve papírokkal és fotókkal, amiket fonalakkal köt össze. Csak nálam nem az volt a kérdés, hogy ki a gyilkos, hanem hogy kicsoda valójában Szepes Norbi. 

H.:  Sokat megtudhatunk a történelemről is, hiszen Norbi brillírozik benne. Te magad szeretted ezt a tantárgyat a gimnáziumban?

P. D.: Nagyon. Az egyetemen is. Úgy érzem, manapság még jobban szeretem, mint a suliban. Van, amit még csak mostanában értettem meg, van, amihez tényleg fel kell nőni - hogy érezd és értsd a dolgok súlyát.

H.: Fontos része a könyvnek a magyar kártya. Van esetleg valami kellemes emléked, ami ehhez kötődik és megosztanád az olvasókkal?

P. D.: A nagymamámmal sokat játszottunk vele kiskoromban. Még kártyatrükköket is mutatott nekem. A régi balatoni nyaralások is eszembe jutnak, amikor makaózással ütöttük agyon az időt. Családilag mindig szerettünk kártyázni, ha más kikapcsolódás nem jutott eszünkbe egy lusta délutánon, egy pakli francia vagy magyar kártya mindig kéznél volt, és van is.

H.: És ha már emlékek; a 12. c osztályt szupernek tartom, de a tanárok is jó fejek. Ezeket a saját gimnáziumi élményeidre építetted?

P. D.: Részben. Mi csibész osztály voltunk, de úgy gondolom, szerettek minket a tanárok. Voltak nagy dumások. Mindig lehetett egy jót röhögni, a kínosabb és nehezebb órákon is.

H.: A jövőbeni terveket illetően mit tervezel? Lesz folytatása a Bolyongónak, vagy teljesen más történeten dolgozol/fogsz dolgozni a jövőben?

P. D.: Ez a „nem árulhatom el” kategória. Annyi biztos, hogy fogok még egyrészes, különálló regényeket írni, mert a Bolyongó az első ilyenem, és úgy érzem, menne még, hozzá tudnék szokni ahhoz, hogy nem sorozatban gondolkodom. De aki figyelmesen olvas, jól tudja, hogy a Tükörlelkek és a Bolyongó valamilyen módon összekapcsolható, mintha a Tükörlelkek folytatása lenne, mégis teljesen más. Lehet, hogy maradok ezen a vonalon, lehet, hogy nem. A jövő zenéje.

Nagyon szépen köszönöm az interjút, Dóra! Ezúttal is élmény volt veled elkészíteni. 

*Hikari