2018 csodás volt, de ideje lezárni



Sziasztok!
Lassan vége ennek az évnek is, már csak néhány nap van belőle ami nekem tök fura, ugyanis halvány lila dunsztom sincs, hová tűnt el az elmúlt tizenkét hónap.
Viszont a következő 1-2 napban nem lesz időm posztot írni,  ráadásul nem hiszem, hogy túl sok minden változna a jelenlegi álláshoz képestm szóval érkezzen az idei utolsó bejegyzésem, az évértékelő.

Igazából visszanézve, visszagondolva elég eseménydús év van mögöttem.
Idén főleg a sport került nálam előtérbe: több versenyen is részt vettem handbike-kal, így már 12 darabra duzzadt az éremgyűjteményem. Holnap délelőtt is megyek majd egy, a virtualfutok.hu által szervezett, itthon megfutható versenyre, aminek az eredményei majd jövőre derülnek ki.
Azzal, hogy siklóernyőzhettem, egy bakancslistás tervem is valóra vált, és örök élmény maradt.

Idén érettségire (is) készültem (most már mosolyogva veszem kezembe az emelt magyarra készítő kötetet, de egy idő után már eléggé utáltam :)), aztán fel is vettek Budapestre egyetemre, amit végül tőlem független okok miatt sajnos félbe kellett hagynom.

Írtam is. Sokat. Apevát, haikut, és bizony, a NaNoWriMo-ba is belevágtam. Ugyan csúnyán elbuktam az 50.000 ezer szót, de legalább elkezdtem. Tehát a legnehezebb lépésen már túl vagyok, aztán ki tudja? Lehet, hogy idővel majd folytatom, és a végén még több is lesz a végső szószám, mint a NaNoWriMo célja.


Ha a blogot, és a könyvmoly énemet nézem, akkor ami nagy változás, hogy idén csatlakoztam a Nincs időm olvasni kihíváshoz (röviden NIOK), aminek hála nem csak sokat, de sokfélét is olvastam, és ennek nagyon örülök.
Itt egy kis idei statisztika az olvasást illetően:

Elolvasott könyveim száma 2018-ban: 88(+16 manga) 
Elolvasott oldalaim száma 2018-ban: 29680 oldal
Magyar szerző által írt regény száma: 20(+2 antológia) 
Az évben olvasott leghosszabb könyv: 512 oldal
Az évben olvasott legrövidebb könyv:  32 oldal



Egy BOOK TAG szerűségben pedig összeszedtem az idei év legjeit bizonyos szempont szerint:

1. Top3 könyv amit 2018-ban olvastál

Egyetlen egyet nagyon nehéz kiemelni ennyi olvasmányból, de még hármat se egyszerű, de azért megpróbálkozom vele.
Rangsorolni utálok, így nem is lesz külön 1. 2. és 3. helyezett, csupán három regény, ami nagy hatással volt rám idén, és ezért bizony megemlítem itt őket, és megérdemlik a „legjobb” jelzőt.
Az idei évem kedvenc igaz története John O’Leary: Tűzben égve című könyve. Rettentő kevesen ismerik, pedig megérdemli a figyelmet. Szemlélet- és gondolatformáló a javából.
Az egyik kedvenc írónőm Papp Dóra idén új könyvvel érkezett, ami a Bolyongó címet kapta. Sokkal több van ebben a regényben, mint elsőre gondoltam, a főszereplő igazán sokrétű, még biztos, hogy elő fogom venni máskor is ezt a könyvet.
Ashley ajánlására olvastam el Alex Gutteridge: Angyali esély című könyvét, és ha tudtam volna, hogy ENNYIRE jó, biztos hamarabb sorra kerül. Bár igaz, a befejezéssel nem vagyok elégedett, de egy jó olvasmányélményként marad(t) meg bennem.

2.Legjobb folytatás, amit 2018-ban olvastál:

Itt sokat gondolkodtam, mert volt egy pár esélyesem, de végül Anne Bishop: Holló a hollónak című könyvre esett a választásom.

3.Legnagyobb csalódás
Itt is volt pár esélyes, de végül amellett döntöttem, ami után valóban csalódottságot éreztem. Ez pedig Emily Bold: Amikor a szerelemnek csokoládéíze van című könyve. Ez még az én romantikus lelkivilágomnak is émelyítően cukormázas, egyszerűen túl sok a jóból.

4.Legnagyobb meglepetés:
Ez egyértelmű: Jesper Stein: Szép álmokat, feketerigó. Ha nem kerül a kezembe, tuti, hogy eszembe se jutott volna, hogy jé, nekem egyébként eléggé bejönnek ezek a skandináv krimik. Már pedig így van, legalább ezután az olvasmányom után így éreztem.

5.Kedvenc új szerződ, debütáló esetleg számodra eddig nem ismert
Ide egy magyart mondanék, méghozzá Eszes Ritát. Az Illangók című regényéhez valahogy nem éreztem indíttatást, hogy elolvassam, a Rókatündér viszont telitalálat volt. Ha ír még hasonlót, tuti vevő leszek rá.

6.Legújabb kedvenc karakter:
Na, itt is van egy pár, de hogy egységes legyen, három női és három férfi karaktert mondok.
Nők közül Cindert, Poppyt és Midorit zártam a szívembe.
A Könyves Pasi Háremem pedig Archer Hale,  August Flynn és Szepes Norberttel bővült idén.


7.Egy könyv, amin sírtál:
De még mennyit. Szerintem egész évben nem használtam el annyi zsepit, mint ami Anne-Dauphine Julliand: Két kis lábnyom a homokban című könyvéhez kellett.

8.Egy könyv, ami boldoggá tett:
J. K. Smith írónőtől idén három regényt is olvastam, de azt hiszem, humorban  még mindig verhetetlen a Szerelem hirdetésre című könyve, bár a Káosz a köbön szorosan követi. Mindkettő regény igazi antidepresszáns, egyszerűen jó kedve lesz az embernek, ha olvassa.

9.Kedvenc filmadaptáció, amit idén láttál
Ide most nincs megfelelő könyvem.

10.A legszebb könyv (borító alapján), amit idén vásároltál:
Mimi Taylor A Bosszú ára egy ilyen könyv. Hiába tervezte barátnőm/bloggertársam, név szerint Ashley Redwood, nem vagyok nyalizós, ha nem tetszett volna, nem kellett volna polcra sem. De én láttam a vázlatokat, és azt kell mondjam, a végeredmény tökéletes lett.
Vannak könyvek, amiknek jó, ha arc szerepel rajtuk. Nos, ez ilyen.


 
11.Melyik könyvet szeretnéd elolvasni még a 2018-as év végéig?
Most eléggé olvasási válságban vagyok, így már nem kezdek semmibe év végéig. Majd jövőre.

12.Új megjelenés, amit még nem olvastál, de jó volna:
Az összes Karácsonyra kapott könyv. Ebből új megjelenés Bessenyei Gábor: Az első csók, és egyéb démonok, amivel valószínű kezdem majd az évet.
Illetve elég friss megjelenés Tavagucsi Tosikadzu: Mielőtt a kávé kihűl című regénye, amit ugyan elkezdtem, de nem értem a végére, így januárban kap még egy esélyt.

13.Legjobban várt új könyv megjelenése a 2019-es évre:
Bitang messzinek tűnik még a február, amikor Brittainy C. Cherry: Gravitáció című regénye fog érkezni. AKAROM ezt a könyvet. Nagyon de nagyon.

Köszönöm mindazoknak, akik eljutottak idáig, és végigolvasták.
Minden Olvasómnak kívánok boldog új napokat, vágyakat, utakat, álmokat. Jó könyveket és még jobb barátokat.
2019-ben is remélem ugyanitt, veletek.


*Hikari

Nincsenek megjegyzések:

Üzemeltető: Blogger.