Matt Haig: Karácsony apó és a csokitojás (A fiú, akit Karácsonynak hívnak 3.)

„Amennyiben hajlandóak vagytok a jót keresni valakiben, meg is fogjátok találni. Próbáljátok csak meg, és meglátjátok, hogy igazam van!”

Kiadó: Kolibri
Kiadás éve: 2018
Oldalszám:
Fülszöveg:
Amelia vagyok, Karácsony apó és Karácsony anyó örökbefogadott gyermeke. Most biztos azt gondolod, könnyű embergyerekként Koboldfalván felnőni, de tévedsz. 
Ott van például a koboldiskola: elég kiborító, hogy minden áldott nap karácsonyi dalokat kell énekelnünk – még júliusban is –, és a játékkészítést sem nekem találták ki. De ez még mind elviselhető lenne, ha nem irkálna folyton hazugságokat rólam Vodol apó az újságban.
Mindennek ellenére szeretem az új otthonomat. És amikor a féltékeny Húsvéti Nyúl és nyúlhadserege megtámadja Koboldfalvát, szemernyi kétség sincs bennem, hogy a karácsonyt csak a remény, a szeretet és a csoda mentheti meg. Persze az sem árt, ha a legnehezebb pillanatokban egy Igazmondó Glimpi is melléd áll…

Talán a téli megjelenés közül ezt a könyvet vártam a legjobban. Sőt, nem is talán, hanem teljesen 110%-ban biztosan.
Az író első két kötete tavaly szintén karácsony előtt került hozzám, ezért is nagy öröm számomra, amiért a Kolibri kiadó a harmadik, befejező kötetből is recenziós példányt küldött. Nagyon szépen köszönöm még egyszer.

Emlékeztek még Reményi Amelia-ra, aki a dologházból meg sem állt egészen Koboldfalváig, hűséges társával, Kormos Kapitánnyal együtt?
Na, ha emlékeztek, az jó, ugyanis ez a kislány a narrátor a harmadik kötetben. Az ő szemén keresztül látjuk Karácsony apó otthonát, és rájövünk, hogy bizony, még egy ilyen csodákkal teli helyen se egyszerű az élet.
Ha embergyerek vagy a koboldok között, akkor meg aztán többszörösen nehézségekbe ütközöl. Bár, lehet, hogy az egész helyzetet végig mindenki rossz szemszögből nézte?

Azt hiszem, nem túlzok, ha azt mondom, hogy én úgy vártam ezt a kötetet, mint kisgyerek Karácsony reggelén/estéjén az ajándékbontást.
Teljesen be voltam zsongva, és alig vártam, hogy december elseje legyen, hogy belekezdjek (Ha már megfogadtam magamnak, hogy decemberi olvasmány lesz…). Szóval én ennek nekiálltam éjfél után egy perccel, és mire észbe kaptam, már elolvastam a könyv majd’ felét.
Na igen, a Matt Haig féle csodavarázs. Korábban is említettem már, de mostanra semmi kétségem afelől, hogy ez a pasas ért az óhajsóhajtáshoz, különben képtelenség, hogy ilyen könyvet tudjon írni.

Bőven kinőttem már abból a korból, amikor azt mondom, hogy lekötnek az illusztrált gyerek- és ifjúsági könyvek, de akárhányszor Matt Haig valamelyik kötete a kezembe kerül, időutazásban lesz részem, és úgy szívom magamba ezt a csuda-csodálatos mesevilágot, mint egy kisgyerek.
Igazából mikor megláttam a címet meglepődtem. Csokitojások? Csak nem beugrál a koboldok közé egy albínó húsvéti nyúl trollok helyett mondjuk, és tönkrevágja a karácsonyt? Nehogymár… ez azért már sok lenne a jóból.
Felesleges volt az aggodalmam. Szerintem Matt Haig az egyetlen, aki úgy tud nyulakat írni egy karácsonyi történetbe, hogy azok nemhogy nem lógnak ki, de szerves és fontos részét képezik a történet alakulásának, és ha nem szerepeltek volna, biztosan hiányérzetem lett volna.

Hozzászoktam már, hogyha Karácsony apó kalandjait olvasom, akkor nem csak szórakoztat, hanem bizony tanít is. Itt is így volt, és önkéntelenül elgondolkodtam, hogyha egy olyan helyen ármánykodás 3és előítéletesség van, mint Koboldfalva, ahol a csoda és remény alkotja a levegőt, akkor miért lepődök meg azon, hogy a való világban is ez van? Mert bizony, aki kilóg a sorból, arra sokkal könnyebb mutogatni a saját igazunkat hajtogatva, mint meghallani és meghallgatni azt, amit mondani akar. Jó lenne egyszer rákérdezni a szerzőnél arra, hogy vajon az, amit a könyveiben leír, mennyire a képzelet szüleménye, és mennyire merít inkább a körülötte lévő világból?

Karácsony apó továbbra is leginkább egy kedves, csupa szív nagypapára emlékeztet, aki mindig ott áll a számára fontosak oldalán, de nem dönt helyettük, hagyja, hogy azok levonják a saját tapasztalataikat egyik-másik esetből. Ám amikor arra kerül a sor, akkor kérdés nélkül védelmébe veszi, és aggódik a szeretetteiért. Pont, mint Mari, alias Karácsony anyó. Bár sajnáltam, hogy ő ebben a kötetben nem kapott olyan sok szerepet.

Amelia akár én is lehetnék. Vagy te, aki épp az értékelést olvasod. A bizonytalansága, az, hogy úgy érzi, nem tartozik igazán sehová, azt hiszem mindenki lelkében gyökeret ver néha. Ugyanakkor becsülendő, hogy miután megtalálta a célt, ami mellett kiáll, nem tágított mellőle,  még akkor sem, amikor a dolgok veszélyesebbre fordultak. Ugyan megfordult a  fejemben, hogyha hamarabb szól Karácsony apónak, akkor ez egész meg se történik, ugyanakkor akkor odalett volna a körömrágós izgalom. Mert bizony hiába tudtam, hogy így vagy úgy de mindenképp jó vége lesz a történetnek, azért a „hogyan?”/”miként?” kérdés ott motoszkált a fejemben.
A koboldok tovább is nagyon egyedi, és aranyos színfoltjai voltak a történetnek, én még Vodol apóval is megbékéltem a végére, bár ennek ellenére nem értettem egyet a tetteivel és az indítékaival.
A nyuszik meg. Zseniálisak. Csak ennyi. Mostantól ha valaki azt mondja nekem, hogy „Húsvéti nyúl”, tuti, hogy az itteni fog eszembe jutni.

Nem tudok elég hálás lenni Matt Haig-nak, hogy megírta, a Kolibri kiadónak pedig, hogy elhozta magyar nyelven is.
Nagyon kellemes és boldogsággal teli órákat okozott az újabb utazás Koboldfalván, így az adventi időszak kezdetén nem is választhattam volna jobb olvasmányt.
Biztos vagyok benne, hogy még sokszor fogom elolvasni Karácsony apó történetét.
Aztán majd idővel mesélek a gyermekemnek is egy kisfiúról, akit megmentettek a koboldok, és aki barátságot kötött egy szarvassal, majd évekkel később, megismerkedett egy lánnyal, aki sosem adta fel a hitét.
A remény él. De rajtunk is múlik, hogy életben tartsuk.
Legalább ilyen fantasztikus könyveken keresztül.