100 éve hunyt el Ady Endre

Sziasztok!
Különleges, jubileumi nap a mai, amiről úgy döntöttem, érdemes nekem is megemlékeznem egy önálló posztban.
"Aki úgy látja a világot,/Mint én - s óh, jaj, magát is benne,/Nincs elmulás, halál, enyészet,/Amely annak fájdalmas lenne..." (Ady Endre: Kihűlés)


Elevenítsük fel az irodalomórák életrajzi adatait kezdésként.
Ady Endre Érdszentmiklóson született a 19. század végén: nagykárolyi priorista gimnáziumban tanult, majd később a zihali: református kollégium diákja, ahol érettségit szerzett
Szerkesztette Nagyváradon a Szabadság című lapot és a Nagyváradi naplót is. Évek múlva a Budapesti Napló munkatársa lett, aztán a Nyugat szerzője, illetve 1912-től annak szerkesztője.
A Holnap nevű irodalmi csoportnál vezetői szerepet töltött be.
Házasságot kötött Boncza Bertával, akit verseiben csak Csinszkának nevezett, de költészetében nagy szerep jutott Diósdy Brüll Adél „Léda” iránt érzett szerelmének is.
Ady Endre fiatalon, csupán 41 évesen hagyta itt ezt a világot, 1919 január 27-én.

Adyval az irodalom, valami isteni csoda, egy következő szint, ami hatással volt, van és lesz a
jövő költőnemzedékére.
Ady ezt hagyta ránk: megmutatta, hogy nem „csak” ennyi az irodalom, a költészet, a versek.
Hanem mind lélegeznek, minden sorban ott van a szerzőből egy darab.
Elgondolkodtat, megérint, reményt kelt a reménytelenségben: ez Ady Endre, és az ő költészete.

A Napút folyóiratot kiadó Cédrus Művészeti Alapítvány Ady Endre halálának 100. évfordulója alkalmából kettős pályázatot is hirdetett, aminek beküldési határideje március 22., úgyhogy aki kedvet és tehetséget érez magában, hogy megemlékezzen a költőről, még nincs elkésve.
Hogy kifejezetten a pályázatra, vagy elsősorban a költő iránti tiszteletből íródott-e, nem tudom, de az egyik kedvelt kortárs költő ismerősömnél találtam az alábbi verset, bemásolom, egyrészt, hogy Ti is megismerhessétek, másrészt, azért, mert tökéletesen illik most a bejegyzéshez.
Szöllősi Bernadett: Többé nem
Száz év – egy évszázad, kimondani is rengeteg,
ennyi éve már, hogy letetted a lantot.
Nem hallatod többé tolladdal a hangod, 
s ím, eljött az idő: most rólad verselnek.
S nem lesz még egy ugyanolyan bál,
hol Lédák kacéran csípőt ingatnak,
balga ifjakat csalfa álmokba ringatva…
szép szemekkel, melyeknek színe opál.
S nem hall többé rólad ugyanúgy a világ,
új dalok már nem fogannak fejedben.
De hogy mi volt egykor igaz szemedben:
azt tanulja a padban ma minden diák.
S Párizs sem lesz többé ugyanolyan, és a reggelek,
s benne a novemberi őszök és a halál se már.
A Szajna zavaros zöld vize, hol gondola se jár,
s a lábad alatt egykor lehullott rőt falevelek.
Megérteni Téged, kevés egy emberöltő.
Honnan a tűz, a verslobogás, a magyar-tudat?
Te mindig tudtad, hogy merre van a Nyugat.
Halhatatlanná így tetted tenmagad, te költő.

Ti szeretitek Ady Endre költészetét?
Van kedvenc versetek tőle?
*Hikari

Megjegyzés küldése

My Instagram

(c) 2018 - Írásaim Tárháza | OddThemes