A szomszéd fiú

 Angol cím:
The boy next door
Műfaj:
amerikai,thriller
Hossz:
92 perc
Kiadás éve:
2014
IMDB:
6.6/10

A férjétől frissen elvált Claire józan ítélőképességét elveszítve egy éjszakás kalandba bonyolódik tinédzser fiának legjobb barátjával, akit Ryan Guzman alakít. A bajok akkor kezdődnek, amikor Claire megpróbál hirtelen véget vetni a fiú vonzalmának, mert attól tart, hogy Noah rajongása túl hevessé vált.

Régen néztem utoljára filmet, valahogy nem igazán kötött le egy sem, amelyikbe belekezdtem. Ám ez végre megtörte (bennem) a jeget.    Tetszett, tetszett de azért vegyes érzelmeim vannak.Az alaptörténet ugye annyi, hogy van Claire aki elvált de mégsem, (merthát a "gyereke apja" a pasi...mondom oké) és a helyi gimnáziumban tanít, és van Noah aki olvasztóanhelyes, izmos, segítőkész és véletlenül a helyi gimnáziumban tanul. Szóval igen, én mikor megláttam ezt a felállást csak csendben közöltem magammal, hogy akkor én most látok egy jó kis "tanár-diák viszonyt extrákkal". Jelentem, nem tévedtem akkorát.Ez akkor tudatosult bennem, amikor a főhősnőnk néhány pohár bor után szépen kikötött Noah ágyában...és akkor itt kezdődtek is bonyodalmak.
Ugyan is kiderül, hogy a srác közel sem olyan aranyos, kedves és mosolygós mint mutatja. Sőt, elég súlyos problémái vannak a dühe kordában tartásával, illetve a féltékenységi szintje se normális. Erre pedig Claire is rájön, és meg akar szakítani minden kapcsolatot a fiúval. Ám az oroszlán se engedi el a zsákmányt, ha már egyszer megszerezte.Noah pedig pont úgy viselkedik, mint egy őrült oroszlán, és mindent megtesz, hogy a tanárnő csak az övé legyen, megszűnnek számára a szabályok, és egyre durvább és betegesebb módon nyilatkoztatja azt ki, hogy a nő hozzá tartozik.Bele lehetne kötni ebbe az alakításba, mondván, hogy 'nincsenek megmagyarázva a miértek', ám mégse teszem. Mert nem tartom szükségesnek. Lehet, hogyha elméláznék, és minden hibáját számba venném közel sem élvezném annyira, mint amennyire élveztem. Ennek ellenére azt meg kell jegyezzem, hogy számomra a befejezés eltúlzott, túl sok felesleges drámát beleerőszakolt dolog lett. Meg lehetett volna egyszerűbben is oldani...A film ugyan 18+-ként került a hazai mozikban, ám nem azért, mert olyan sok lenne benne a meztelenkedés, vagy éppen olyan ijesztő lenne. Sokkal inkább azért, mert nagyon durván képes hatni az ember elméjére.Úgyhogy csak azoknak ajánlom a filmet, akik bírják a kemény elgondolkodtató thrillereket, és nem bánják, ha film megnézése után még sokáig gondolkodnak a mondanivalón.Vigyázz, kiben bízol! A megszállottság sosem volt ilyen közel.

A film előzetese:




Nincsenek megjegyzések:

Üzemeltető: Blogger.