Brigid Kemmerer: Vihar (Elementálok 1.)

Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2014
Oldalszám: 536
Fülszöveg:
Becca Chandler egyszer csak abban a helyzetben találja magát, hogy bármelyik fiút megszerezheti – bármelyiket, amelyiket nem akarja. Köszönhetően volt barátja hazug pletykáinak. Egy este kimenti Chris Merricket az iskola parkolójában zajló verekedésből. Chris más. Egészen más: uralja a vizet -a testvérei pedig a tüzet, a levegőt és a földet. Erősek. Veszélyesek. Halál fiai. És most, hogy ismeri az igazságot, Becca is. Nehéz titkot tartani, ha az életed van veszélyben. Amikor megjelenik az iskolában Hunter, a titokzatos új fiú, és kiderül, hogy kivételes tehetsége van a rossz helyen a rossz időben lenni, Becca eleinte azt hiszi, bízhat benne. Ám Hunter hamarosan összecsap Chrisszel, és Becca már nem is tudja, ki rejtegeti a legveszélyesebb titkot.

                                                               

                                                                     ***

Úgy voltam ezzel a könyvvel, hogy már hallottam innen-onnan információmorzsákat, de sehogy sem akart megfogni. Inkább csak elkönyveltem, hogy oké, van egy ilyen regény is, aztán jól van.
Aztán amikor a következő olvasmányom után a könyvtárban valahogy megakadt a címen a szemem. Ez már csak azért is volt megmosolyogtató, mert akkor este éppen vihar tombolt.
Ezt elkönyveltem egy isteni jelnek, és végül elkezdtem.
A regény kihagyja a dolgok részletes bemutatását, nem visz minket idegenvezetésre. Inkább rögtön belecsöppenünk a dolgok közepébe, hiszen ahogy a fülszöveg is mondja Becca megmenti a legfiatalabb Merrick testvért, éppen attól, hogy agyonverjék.
Hős lovag...bocsánat lovagnő ^^ Egyébként a srác eszméletlen helyes, ám titokzatos...és a titokzatossággal titkok is járnak. 


Viszont elég hamar kiderül - mégha csak az olvasóknak is - hogy mi ez a titok. A srác irányítja a vizet, a másik három testvér pedig a másik három elemet.


Csakhogy a fivérek fejére konkrétan vérdíj van kitűzve. A saját elemükön belül ugyanis mindannyian a csillag egy-egy csúcsán helyezkednek el (ha elolvassátok a könyvet, megértitek, miért így fejeztem ki magam) és elég egyetlen rossz mozdulat, egyetlen irányításuk alól kiszökött energia, és végük van.
Nem tudom...engem eddig elkerültek az ilyen elemes könyvek, úgyhogy teljesen új volt, ebből kiindulva alapjáraton élveztem.
Ám nem Becca miatt, ez tény. Oké, a csaj nem volt idegesítő, nem nyavajgott és játszotta az áldozatot, amiért bekerült egy elemek közötti csatározásba. És ez fontos szempont, mégse kedveltem meg igazán. Olyan érzésem volt, mintha csak sodródna az eseményekkel, aztán az lesz, ami. Ez nem volt valami szimpatikus tulajdonsága, remélem a későbbi kötetekben megedződik, és jobban hozzátesz a fiúk erejéhez.

Igen a fiúk: istenem, nekem is kell az ismeretségi körömben néhány Meddick srác. Méghozzá azonnal. Itt még érezhetően Nick a főszereplő, végig van valami mélyben lappangó veszélyesség a karakterében, ugyanakkor édes, ahogy bármit megtenne a lányért. Ő ugyan azt mondja, hogy csak visszaadja a szívességet, de érezhető egy idő után, hogy itt bizony több is van a háttérben. Valami bizsergő kémia.

És ha Chris elrabolja a női szíveket, akkor a tüzes Gabriel leolvasztja a bugyit. A magabiztos és szilárd Michael, biztonságérzetet ad. A nyugodt Nick pedig békességet.
Ugye, hogy mindenki megtalálja így a számára kedvező tulajdonságokkal rendelkező karaktert? Ha pedig karakterek: nagyon jól megalkotta a szerző a srácokat. Tényleg mindannyian olyan vérmérsékletet kaptak, ami illik az általuk uralt erőhöz, és ez sokszor volt megmosolyogtató.

És ott van még egy ötödik valaki, Új Fiú az-az Hunter. Ezzel a hozzávalóval pedig kész is a tökéletes szerelmi háromszög. Bevallom, én nem nagyon tudtam választani a srácok között: Hunter mellett szólt a biztonság érzése, ám valahogy Chris volt az, akivel látni akartam a hősnőt, bár lehet csak azért, mert az előbbi srác nem hagyott bennem mély nyomott.

Ahogy - így értékelés írás közben rádöbbenek - a történet se. A cselekmény igazán érdekes volt, az elemek uralása, az, hogy milyen hatalmas erő jöhet létre, ha kombináljuk, vagy éppen milyen könnyedén kiiktatja az egyik a másikat. Szerettem olvasni ezeket. Ott a lehetőség arra, hogy jobban megismerjük a szereplők és az elemeik közötti kapcsolatot, kiváncsi vagyok mi történik a szereplőkkel a továbbiakban.

Hogy akkor mit gondolok a regényről összességében? Jó volt, nekem új, és lekötött, nem bántam meg az elolvasást.. A testvérek közötti erős köteléket, azt, hogy kiállnak egymásért, nagyon szerettem, ennek ellenére, tízpontos kedvencnek nem mondanám.
Azért ha valami érdekesre vágysz, szerintem bátran kezdj bele, már csak a sokszínű felhozatal miatt is, ami a Meddick testvérek és  Hunter miatt biztosan megvan.
A vihar csak arra vár, hogy kitörhessen. Légy te is részese.

Nincsenek megjegyzések:

Üzemeltető: Blogger.