Jennifer L. Armentrut: Ellenállás (Luxen 5.)

„Nem számított, hány óra, nap, hónap vagy év áll előttünk; mindig együtt leszünk.
Ez a szerelem az igazi. Erősebb, mint egy bolygóra való pszichotikus földönkívüli, meg a kormányzat a tetejébe."

Kiadás éve: 2015
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 384
Katy tudja, hogy a luxenek érkezésének éjszakáján a világ megváltozott. Nem hiszi, hogy Daemon örömmel fogadja a saját fajtáját, hiszen a luxenek azzal fenyegetőznek, hogy minden embert és hibridet kiiktatnak a földön. Azonban a jó és a rossz közötti választóvonal elmosódott, a szerelem pedig könnyen a végzetévé – mindannyiuk végzetévé válhat.
Daemon mindent megtesz, hogy megmentse, akit szeret – akkor is, ha ez egyenlő az árulással.
Egy valószínűtlen ellenséggel kell társulniuk, hogy esélyük legyen túlélni az inváziót…

A bejegyzés az előző kötet ismerete nélkül SPOILERES lehet!



Öt fantasztikus könyv, amik egytől-egyik varázslatosak, és nemhogy tartják a színvonalat, hanem kötetről-kötetre jobbak is.
Emlékszem, miután megírtam az Originről a bejegyzést, nem voltam biztos abban, hogy tulajdonképpen el akarom olvasni ezt is.
Furcsa kettős érzés volt bennem; szerettem volna tudni, hogy miként alakul kedvenc földönkivülim élete, ugyanakkor tudtam, hogyha befejezem az ötödik kötetet, akkor valaminek vége lesz. És nem voltam biztos benne, hogy akarom ezt a lezárást. 
De mégse tudtam nem elolvasni. Olyan boldoganszomorú-állapotban vagyok most.

Szinte láncszerűen ugyan ott folytatódik a cselekmény, amivel az előző kötet lezárult. Nincs összebújás, nyugalom, boldogság...az aggodalom, a félelem és a tudatlanság ellenben ott van a levegőben, minden gondolatban, mindenki tetteiben.
Senki nem tudja, mi lesz, mire számíthatnak.
Ám, amikor az újonnan érkezettek lerohanják az embereket, Kat ellen pedig olyan fordul, akiben megbízott annyi biztos, hogy semmi jóra.
Nem is mennék bele jobban a részletekbe, mert úgy akaratlanul is elárulhatnék eseményeket, azt pedig nem akarom.

Az viszont tény és való, hogy ez a kötet legalább annyira jó lett, mint a debütáló; csak más okból. Az Obszidiánnal még csak ismerkedtünk a helyzettel, a szereplőkkel aztán jöttek a folytatások, amiken keresztól szép lassan mindenkit megszerettünk, és valami miatt meg is jegyeztünk. 
Egyszerűen már nem volt olyan Luxen sorozatot olvasó aki ne tudta volna, hogy Katy igazi könyvmoly, hogy milyen szeme van Daemon-nak, vagy hogy Dee általában olyan, mint egy betépett Csingling.
Aztán a finom ismerkedés után, egyszerűen borult a kártyavár, és a kellemes bizsergést, amit az újdonság varázsa okozott, felváltotta az izgalom és a feszült várakozás. Már aggódtam a szereplőkért, féltettem őket.
És ez az érzés a befejező kötetre végképp elérte a tetőpontot, hisz földönkívüli aprószentek...halvány fényvillanásnyi fogalmam sem volt arról, hogy miként alakulnak a dolgok. Egyszerűen nem tudtam kitalálni, hogy mi lesz a következő lépése - akármelyik karakternek.

Az írónő fantasztikusan szőtte a szálakat, minden elismerésem neki. Nem csak azért, mert egy olyan sorozatot írt, amire még sokáig emlékezni fogok, és biztos, hogy ajánlom másoknak is.
Még az utolsó kötet utolsó harminc oldalán is a körmöm rágtam, mert olyan fordulatot tett bele, hogy sokkot kaptam, és tényleg ötletem se volt, hogy itt mi lesz a végén.
Rég bizsergett már a kezem, egy könyv vége előtt, most viszont pontosan így történt.
Annyi izgalom, annyi titok, annyi kérdés van ebben az egy kötetben, hogy nem hittem, hogy minden szál kibogozódik, de természetesen nem kellett csalódnom, semmi nem maradt elvarratlan.
Mint mondtam, feszültséggel teli fordulatokból nincs hiány, így erre tényleg nem térnék ki részletesen, csak annyira: légy mindenkivel -kedves- türelmes, mert sose tudhatod, honnan érkezik a segítség.

Imádtam az Ellenállást. Rajongok az egész sorozatért. Megérte az összes óra, amit a regények világában elveszve töltöttem.
Különleges fénylő földönkívüliek a középiskolában? Teljesen őrültség. E.T. hazatelefonált? Pontosan, és ez egy univerzálisan rossz ötlet volt.
Tökéletes zárókötet, gyanítom, hogy még sokszor le fogom venni a polcról, hisz a belcsin mellett a külcsín is szemet gyönyörködtető.
Befejeztem a könyvet, és most kicsit üresnek is érzem magam. Daemon és Katy...Végigkövettem, ahogy  egymásra találnak, ahogy legyőznek  bármit a másikért, azért, hogy végül megkaphassák a megérdemelt boldog jövőt. Talán sose fogom teljesen elengedni őket, 
Ki tudja, lehet hamarosan én is bekopogok a szomszédba egy "AZ ÉN BLOGOM JOBB, MINT A TE VLOGOD" pólóban, és hagyom, hogy egy földöntúlian zöld szempár felforgassa az életemet.