Jamie McGuire: Gyönyörű sorcsapás (Gyönyörű sorcsapás 1.)

"Amióta az Easternre jártam, életem legboldogabb perceit éltem át, és mindet csakis Travisszel. Veszekedtem, nevettem, szerettem vagy sírtam - bármit csináltam is, ha vele csinálhattam, nem akartam máshol lenni."
Kiadó: Maxim
Kiadás éve: 2012
Oldalszám: 444
Fülszöveg:
Az új Abby tökéletes. Nem iszik, kerüli a káromkodást, a pólói kifogástalan rendben sorakoznak a szekrényében – azt hiszi, elegendő távolság választja el a múltjában rejlő sötétségtől. De amikor megérkezik a legjobb barátjával, Americával a főiskolára, az új élet felé vezető útja gyorsan megváltozik. 
Travis izmos testét tetoválások borítják, tipikus laza srác, azt testesíti meg, amire Abbynek szüksége van – és amit szeretne elkerülni. Abby távolságtartása felkelti a kíváncsiságát, és cselhez folyamodik egy egyszerű fogadás segítségével: ha ő veszít, önmegtartóztató marad egy hónapig, ha Abby marad alul a játszmában, Travisnél fog lakni ugyanennyi ideig. Travis nem is sejti, hogy a párjával hozta össze a sors, akármelyikük is nyer. 
Szerelem és játék keveredik a népszerű írónő, Jamie McGuire regényében, amely a fiatal olvasók körében nagy népszerűségre számíthat. Ne hagyd ki, játszd meg te is a tétjeidet! Szerinted Abby nyer vagy Travis? Vagy ebben a játékban nincsenek vesztesek?



Pár napja fejeztem be az írónő másik Maddox testvérről írt regényét, és már akkor tudtam, hogy nekem bizony fel kell elevenítem a Abby x Travis kapcsolatot is. Imádtam annak idején, kiváncsi voltam, elkap-e még a varázs; jelentem elkapott.
A szerző nagyon tudja, hogyan kell többszörolvasós-csodát papírra vetni.

Ahogy a tartalom is mondja, Abby tökéletes, igazi mintadiák. Meg van rá minden oka, túlságosan sötét és kemény dolgot hagyott maga mögött. A változás reményében kezdte a főiskolát...ám amikor megharapja egy Veszett Kutya, minden a feje tetejére áll.
Travis Maddox pont olyan, akire nincs szüksége a lánynak. A bunyós életmód, a piálás, a folyamatos kicsapongás túl világos emlékeztető arra, hogy mi volt. Abby pedig nem akar újra visszakerülni oda, ahonnan nagynehezen kiverkődött.
Csakhogy elveszít egy fogadást...innentől pedig a sors keveri a lapokat, amíg egy gyönyörű játszma nem lesz belőle.

Igen, én még mindig nagyon szeretem a regényt. Tulajdonképpen talán még jobban is, mint először. Bár ennek az is lehet az oka, hogy már évekkel ezelőtt olvastam, és sok dolog homályosan maradt csak meg. A főbb pontokra ugyan emlékeztem, de kitölteni már nem tudtam volna a köztes részeket.
Néha egyszerűen muszáj olvasni. Újra átélni a hangulatot, a varázst.
Ami végiggondolva tetszett, és azonnal elérte, hogy olvasni akarjam a regényt, az a kezdés: ugyanis rögtön Travis egyik meccsén találjuk magunkat. America és Shep is együtt vannak már.
Hirtelen ugyan elgondolkodtam, hogy nem estek-e ki lapok, de az, hogy ennyire a közepébe vágtunk, megadta a regény alaphangulatát. Csak a történet előrehaladtával ismerjük meg jobban a szereplőket, pillantunk a cselekedeteik miértjei mögé. Ez pedig jó volt. Fokozatosan ismeretségeket kötni a karakterekkel, egészen addig, amíg barátnak nem érezzük őket...azt hiszem, ebben áll a dolog lényege.
Ha pedig ismerkedés: mint mondtam, Abby odaköltözik Travishez. Na már most a Galamb és a Veszett kutya között vibrál a levegő, és ezzel nagyon is tisztában vannak ők maguk is, - legalább is Trav - mindenképpen, de Abby nem akar többet barátságnál.

Travis mikor rájön, hogy itt bizony nem lesz bugyivillantás, tulajdonképpen elfogadja a helyzetet, és igyekszik kihasználni a helyzetet. De arra ő sem számít, hogy többet kezd érezni a lány iránt, mint potenciális kéznél levő lányka, pláne barát.

Abby viszont úgy éreztem fél. Méghozzá a Trav-vel járó bizonytalanságtól, kételyektől, megválaszolatlan kérdésektől. Idegesített, hogy siránkozott, de hál' istennek valamennyivel erősebb lány, mint Camille volt, és ennek örültem. Ráadásul nem is volt olyan idióta, hogy egy élő festőállvánnyá avanzsáljon. No,de visszatérve az Abby x Travis párosra: mint tudjuk, hiába egy kész sorscsapás az, amit ők ketten alkotnak...amikor minden rendben van, akkor gyönyörű.

Volt, hogy idegesítettek a büszkeségemnagyobb-helyzetek,  mert ha olykor hamarabb engednek, akkor sok felesleges körtől megkímélték volna magukat.
SPOILER!  Bár, amikor Trav konkrétan térden állva könyörgött, és Abby még mindig jégkirálynő volt, szívesen fejbe vertem volna a csajszit egy vasszékkel, amiért játszotta az elérhetetlen. SPOILER VÉGE!
 Hiába, ha van egy majd' tökéletes Maddox, törvényszerű, hogy a csak néha (=állandóan) bökje a csőrömet.
A vége nekem kicsit túl szirupos lett, de van egy nagyon romantikus énem, amelyik képes szemet hunyni ilyen apróság fölött.

Összességében azt kell mondanom, hogy szerettem. Volt benne romantika, dráma, szexi badboy, megmosolyogtató párbeszédek, szinte tűrhető szereplők...szóval minden, aminek benne kell lennie számomra, ha egy olyan regényt keresek, amit élvezettel olvasok, és nem is szívesen teszek le.
Tökéletes társ az egyre hűvösödő estékhez. :)