Sarah Addison Allen: A barackfa titka

"Egy titok se marad örökké rejtve, bármennyire szeretnénk is."

Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2014
Oldalszám: 250
Fülszöveg:
A harmincéves Willa Jackson az anyagi romlásba dőlt régi, előkelő déli család sarjaként kétes hírnévnek örvend. A Blue Ridge Madam – amit még Willa ükapja építtetett, és ami a környék legpompázatosabb otthonának számított – évek óta a hanyatlás és a szégyen jelképe. 
Willa megtudja, hogy volt osztálytársa, a nemesi származású Paxton Osgood, kívül-belül fel akarja újíttatni az épületet, hogy első osztályú fogadót alakítson ki belőle. Ám amikor az építkezés közben egy csontváz kerül elő a magányosan álló barackfa alól, rég eltemetett titkok kerülnek napvilágra, a városkában pedig furcsa események követik egymást. 
A véres rejtély minden várakozás ellenére közelebb hozza egymáshoz Willát és Paxtont, akik közösen kénytelenek szembenézni a két család szenvedéllyel és árulásokkal teli történetével, illetve kideríteni az igazságot, ami azóta is hatással van az élők sorsára.



A könyvtár polcáról kaptam le körülbelül három perccel zárás utan. Csak itthon jutott eszembe, hogy az egy kihívasom pontjához beírtam a regényt.
Duplán jól jártam.

A történet szerint a harmincéves Willa családjának birtokában volt egy nemesi kúria, ám egy idő után nem törődtek az épülettel.
Így Paxton és családja megveszi azt, a lány pedig felújításba kezd.
Ám amikor egy koponyát találnak a barackfa alatt az teljes mértékű zavart kelt.
Ezúttal pedig a múltban kell mélyre ásni és olyan titkokat elárulni, amiket mindenki inkább elfelejtene.

Számomra kicsit lassan indult be a cselekmény és olyan érzésem volt, hogy ez a "lassuvizpartotmos"-effektus végig jelen van, nem tudja levetkőzni a regény.
Nem mondom, hogy ez annyira nagyon rossz lett volna, mert a történet hangulatához illett, én mégis örültem volna kicsit több cselekménynek.
Ennek ellenére az írásmód volt annyira élvezhető, hogy ne unjam el magam túlságosan, hogy ne akarjam félretenni.

Érdekessége a regénynek, hogy E/3-ban íródott, és nem csak Willa és Paxon gondolataiba láthattunk bele, hanem a többiek fejébe is. Ez pedig ötletes megoldás volt.

Segített, hogy árnyaltabb képet kapjunk a szereplőkről.
Willa egy igazán szabadszellemű hősnő, viszont úgy van vele, hogy hőnek kell lennie a gyökereihez.
Paxton viszont mindenkèppen szabadságra és térre vágyik, el szeretne távolodni anyja figyelő és olykor kritikus tekintete elől.
Colin a bátyja ezt már rég megtette, ami miatt még mindig neheztelnek rá. Szabad, vándorol, ott van ahol lenni akar. Ám őt is visszahúzza a múlt a kisvárosba.
Sebastian ezzel szemben egy lehetőség miatt tért haza. De az élet úgy hozza, hogy hamarosan már nem csak ennyiről lesz szó.

Ők négyen egy iskolába jártak, aztan elszakadtak egymástól majd újra találkoznak. És ezúttal a sorsaik összefonódnak valami sokkal többé.

Igazából élveztem olvasni, nem haladtam vele nehezen, de mégis valami hiányzott. Nem tudom megnevezni konkrétan, hogy micsoda, de végig hiányérzetem volt.
Ennek ellenére azért nem tettem félre, sőt egy idő után már egész gördülékenyen haladtam vele.
Bár a cím alapján valami fantasyra számítottam az nincs benne.
De csontváz (a szekrényben), emberi kapcsolatok annál inkább; mégse fekszi meg az mber gyomrát.
Nyári hónapokra jó olvasmány lehet.

.