Kemese Fanni: A napszemű Pippa Ken (Pippa Ken-trilógia 1.)

- A szemem...
Mutatóujját a számra tette, és végre elmosolyodott.
-...akár a felkelő nap. Többé már nem zavar, mert ez is te vagy."

Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2012
Oldalszám: 304
Fülszöveg:
Pippa bármit feláldozna az élő emberi beszédért, vagy egy érintésért.
Az erődházban a napok egyformák, és társaságot csak színes digitális magazinok adnak. Az erdőt a biológiai katasztrófa áldozatai uralják, akik gyűlölik a szépséget és emberséget, az elveszett életük nyomait. Bármikor megölnék Pippát.
Pippa tizenhetedik születésnapján döbbenetes dolog történik. Vajon megváltozhat az élete? Létezhet számára a szerelem egy ilyen zord világban? Mit jelent a társ? És mit jelent a bizalom?

Egy vallomással kezdek: 3x kezdtem a regénybe, de már az elején feladtam általában.
Jogos a kérdés, hogy miért vágtam bele újra. Talán mert sokan mondták, hogy jó. Úgy voltam vele, hogy utolsó esély...

Történetünk főszereplője, Pippa korán árva lett, egyedül éli túl a mindennapokat.
Egészen addig, amíg a véletlen az útjába nem sodorja a súlyosan sérült Ruben.
A fiú olyan dolgokat mesél el, amit a lány teljesen képtelenségnek tart.
Mégis meginog minden, amit szilárdnak hitt.
Nem tehet mást, Ruben mellé szegődik, és olyanokat tapasztal, amit álmában se hitt volna.

Bevallom őszintén: az elején továbbra is vánszorgónak éreztem a cselekményt. Mintha csak egy madár próbálgatta volna a szárnyait. Rendben, át kell látni valamennyire a helyzetet, lehet én voltam türelmetlen...sőt.
Egy idő után beindult azért a szekér, kezdte piszkálni a kiváncsiságom a cselekmény.
Érdekes volt, hogy kicsit ugráltunk az időbe, bepillantva egy - a regény szerint - múltbéli korszakba, ahol durva kisérletek és csúcstechnológia volt. Ami mind elpusztult.
Mire észbe kaptam, csak pörgettem a lapokat, izgultam és féltettem a karaktereket.
De ehhez idő kellett.

És nem azért mert a szereplők zavartak volna.
Sőt, Pippa szemèlyében egy határozott és erős fiatalt láttam. Sose adta fel, bármennyire is nyomorúságos volt a helyzet. Persze, ő se bírta örökké, de mindig felállt. Azt hiszem, ez a lényeg.
Ruben karaktere se különbözik sokban, egy határozott, harcos fiatal, akit bármit megtenne azért, hogy megvédje a lányt.
A többi karakterre is nagyon kiváncsi vagyok, érzem, hogy lesznek meglepetések.

Őszintén szólva, miután túllendültem a mumus holtponton, elkezdett tetszeni, érdekelni.
Fanni érdekes világot hozott létre, albinó zombikkal, harcosokkal, egy menedékkel a pusztulásban. Tetszett.
A két fő karakterre sincs panaszom, bár a szívemhez nem nőttek.
Sajnos valami hiányzott, hogy igazán szeressem a regényt, de azért örülök, hogy ezúttal nem adtam fel.
Kiváncsi vagyok a további kalandokra.