Ma lenne 100 éves Szabó Magda. A klasszikus kedvenc iróim egyike, ő az, akitől bármit szívesen olvasok, de így is úgy érzem, van még mit pótolnom.
Ez a bejegyzés tisztelgés az emléke előtt.
Szabó Magda volt az első olyan klasszikus írónő, akit önszorgalomból olvastam el.
Az Abigél című regénye által ismertem meg. Amikor majd tíz évvel ezelőtt megláttam a könyvtár polcán úgy lapoztam bele, majd hoztam haza, hogy se a műről, se a szerzőjéről nem tudtam semmit.
10 idézetet mutatok Nektek a kedvenc Szabó Magda könyveimből. Ti olvastatok tőle? Ha igen, mit? Hogy tetszett?
"A belső érték számít csak, az nem pótolható semmi öltözékkel, semmi múló csillogással." (Szabó Magda: Abigél)
"Nem azé az eredmény, a kegyelem, aki akarja, nem is azé, aki fut, mert mit sem számít az emberi szándék: bármi történik, az csak Isten akaratából jöhet létre." (Szabó Magda: Abigél)
"Azt kell nekik mondani, hogy jó napot kívánok, mert az embereknek nem mindegyik napjuk jó." (Szabó Magda: Tündér Lala)
"Hogyan és miért, azt nem tudja, de csodákon nem is érdemes gondolkozni." (Szabó Magda: Tündér Lala)
"(…) attól, hogy az ember nem beszél valamiről, még gondol rá. Sőt. Többet gondol rá." (Szabó Magda: Álarcosbál)
"Pedig Nagymama mindig azt mondta, beszélni kell, mert a hallgatásnak egész fészekalja rút fekete kisgyereke születik: a félreértés, a sértődés, a megbántott önérzet, a kétely. Beszélni kell." (Szabó Magda: Álarcosbál)
"A gyerekeknek általában van jellemük, csak a felnőttek kinevelik belőlük. A túl okos felnőttek." (Szabó Magda: Mondják meg Zsófikának)
"…van ellenszer a magány ellen, és van emberi kapcsolat, amelynek szorításában érdemes rajta lengeni azon a nagy hullámon, ami a vég felé sodor minden embert." (Szabó Magda: Szemlélők)
"A szomorúságnak ki kell nyitni ajtót-ablakot, hogy elszállhasson, nem pedig a szívünkbe elzárni, hogy örökre emésszen bennünket." (Szabó Magda: Régimódi történet)
"Anyámnak nem gyújtottam gyertyát. A fényt nem lehet megvilágítani." (Szabó Magda: Régimódi történet)
Szabó Magda egy fontos személy.
A világirodalomban és az életemben egyaránt.
Megyek újraolvasni az Abigélt.
![]() |
Saját kép |
Ti is olvassatok Tőle, ha eddig kimaradt. Akármelyik regénye mellett döntötök, egy kincs lesz minden szava.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése