Cselenyák Imre: Áldott az a bölcső (Arany János 1.) {Exrával}

"A toll szántja a papirost, akár az eke, csak előbbit a „költő”, míg amazt a földműves tartja kezében. Elenyésző a különbség. Hisz hol vagyon az megtiltva, hogy a paraszt nem lehet poéta?"

Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2017
Oldalszám: 425
Fülszöveg:
Egy költő útja önmagához.
Egy hűvös, márciusi napon beteges kisfiú születik Nagyszalontán. Senki sem hisz abban, hogy megéri a reggelt, és senki sem gondolná, hogy hazája egyik legnagyszerűbb költője válik majd belőle.
Vajon ki ez a különleges fiú?
Milyen vágyak űzték, milyen célok felé indult?
Mindenki tanul Arany Jánosról, de ismerjük az embert, aki az ikon mögött rejlik?
Hinnénk, hogy lázadó volt? Félbehagyta a Debreceni Kollégiumot, és vándorszínésznek állt. Önmagát kereste, sok művészeti ágat kipróbált, de a költészetet sokáig nem becsülte. Vajon mi vitte rá, hogy mégis írjon?
Hogy találkozott a nagyszájú Petőfivel?
Szenvedélyesen kereste lelki társát, a nőt, akit szerethet, és aki megérti őt. De vajon megtalálta az igazit?
Ez a kötet nem a megközelíthetetlen, nagy bajuszú panoptikumi alakról mesél, hanem az érző fiatal férfiről, aki megannyi nehézség és bizonytalanság után válik a nemzet aranyává.

Arany Jánosról mindenki hallott, az általános és a középiskolában egyaránt. Arany Jánost ismerni szinte „kötelező”. Valóban csak ennyiből állna a megismerése, hogy tudjuk az életrajzát, és olvastuk, elemezzük néhány versét?
El kell keserítsem mindazokat, akik azt hiszik, ilyen egyszerű. Mert nem az. Én pedig talán még soha nem éreztem ekkora hálát azért, mert egy regény a polcomon van.

Mikor először megláttam a könyvet, csak tudomásul vettem, hogy „rendben, van ilyen is”, de nem éreztem azt az azonnali kényszert, hogy szaladjak és olvassam el. De csak megkaptam érettségi ajándéknak, szóval úgy voltam vele, hogy akár is olvashatnám.

Igazából be kell vallanom, hogy általában megválogatom, melyik Arany Pöttyös regénynek adok esélyt, mert sokkal nagyobb az esélye, hogy olyanba nyúlok bele, ami nem ragad magával; épp amiatt, mert az AP könyvek már komolyabbak, és nem feltétlen a romantika és a huszonéves problémái vannak a középpontban.
És bizony, az ilyen könyvekhez nem árt ha az ember megfelelő hangulatban van, olykor elegendő háttér információval rendelkezik.
Nem egyszer hallottam már olyat ismerősöktől, hogy őt untatta, nem tetszett neki egyik vagy másik Arany Pöttyös. Eddig csak annyit szóltam erre, hogy nem vagyunk egyformák.
Most már azt is fogom mondani, hogy adjon egy esélyt kend, Cselenyák Imre regényének.

Amit az író csinál, az MESTERMUNKA. Így, nagybetűvel.
Már az első oldalak után érezhető, hogy ez nem egy wikipédiáról összevagdosott könyv, hanem kőkemény kutatómunka, vázlatolás, idő- és energiaráfordítás áll mögötte.
Megmondja azt az Internet, hogy mikor élt Arany János, vagy azt, ki volt a felesége, milyen „elismeréseket” kapott. De az akkori beszédmódot, a költő mögött álló embert, a valódi történetét nem fogja az olvasó/író a google segítségével megtudni. Utánajárás, utánajárás, utánajárás… máshogy nem ment volna.
És hogy honnan tudom biztosan azt, hogy Cselenyák Imre nem kevés anyagot gyűjtött ahhoz, hogy létrejöhessen ez a könyv? Ott van a hátulján a bizonyíték: két oldalnyi forrás.

Két dolog tetszett még kifejezetten a regényben, a közvetlenségén kívül: egyrészt, a fejezetek elején lévő versrészletek. Volt, amit rögtön felismertem, és amikor hátralapoztam, és láttam, hogy valóban az a vers amire gondoltam, megörültem. De akadt olyan is, amit nem ismertem, és annak örültem, hogy megtudtam, melyik költeményről van szó.

A másik: a költő életének fontosabb évszámai. A regényben is el-el volt ejtve néha, de általában csak az eseményekből jöhetünk rá arra, hogy éppen az életút melyik részénél tartunk. Szóval én kifejezetten örültem, hogy hátul szépen össze van szedve.

Ha ez most egy „normális” értékelés lenne, valahová ide kerülne a szereplők jellemzése. De azt hiszem ennek a könyvnek a karaktereit nem fogom tudni úgy jellemezni, mint a megszokott.
Ott van kezdésnek maga a főszereplő Arany János. A neve ismerős, talán még néhány életrajzi jellemvonást is tudunk mondani, például, hogy édesanyját Megyeri Sárának hívták, vagy azt, hogy az ifjabb Arany egy időben vándorszínésznek állt. De talán azt csak kevesen tudják – elvégre ahhoz már több kutakodás kell, nem elég csupán az iskolai tananyag -, hogy gyerekként nagyon beteges, gyenge immunrendszerű volt, vagy azt, hogy hosszú időnek kellett ahhoz eltelnie, hogy megírja Az elveszett alkotmányt, majd később a Toldit. Vagy ott van az Arany Lacinak című költeménye; tudtátok, hogy egy családi hétvége ihlete, amikor még Laci olyan kicsi volt, hogy nem is tudta kimondani: ürge?

Esetleg ott van Arany felesége, Ercsey Julianna, róla is lehetne beszélni. Kettőjük kapcsolatának mély, és mégis lassú izzásáról olvasni felüdülés volt. Bizony, abban az időben még nem voltak ám olyan nagy tűzzel égő szerelmek, mint a mostani romantikus regényekben. Közel sem. Csendes szeretet, támogatás kötötte össze őket. Itt az asszony elfogadta, hogy elsősorban férjéért és gyermekeikért él, őket szolgálja, szereti. Júliának pedig soha egy rossz szava nem volt helyzetét illetően, még akkor sem, amikor nehezebb idők jártak.

Petőfi Sándorról valódi élmény volt olvasni. Az nem lepett meg, hogy Arany és Petőfi milyen mély barátságot ápolnak, Sándor bohémsága, szókimondása, a lelkében égő forradalom lángja kellemes újítás volt. Hiszen ő is csak ember volt, mint mi. De amíg mi csak olvassuk a Tizenkét pontot, vagy éppen megtanuljuk a Nemzeti dalt, a március 15-i eseményeket, ő benne volt. Méghozzá a sűrűjében.

Talán a legnagyobb meglepetést Szendrey Júlia okozta. Nem, egyszerűen nem értem meg, hogy mit látott benne Petőfi. Persze, szép, művelt, arisztokrata kisasszony volt, de annyira más személyiségű, mint a költő…de ez csak az én személyes véleményem.

A többiekről pedig még szót se ejtettem. Kossuth Lajos, Széchényi István, Arany György, vagy éppen Fáncsy Lajos. Annyi és annyi fontos, vagy éppen nagyon fontos személy neve a költő életében…
Cselenyák Imre pedig annyira elképesztően hallotta meg, és továbbította a hangjukat, felénk, olvasók felé, hogy szinte mindannyian megelevenedtek a könyv lapjain, éreztek, lélegeztek, velem voltak. Vagy inkább én voltam mellettük? Már magam se tudom.

Sokkal többet rejt ez a könyv, mint életregényt. Fejlődésregény. Dokumentumregény.
Egy olyan írás, amiről egyszerre érzem azt, hogy nem lehet eleget beszélni, és azt, hogy már így is túl bő lére eresztettem a mondandómat.
Sokszor le fogom még venni a polcról, fel fogom lapozni, el fogok merülni egy másik korban. Újraolvasós, gondolatébresztő, emésztgetős könyv.
Talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy most már nem csak a poéta Arany Jánost zártam a szívembe, hanem a fiút, az apát, a tanítót, a géniuszt is.
Legyünk hálásak, és érezzük magunkat szerencsésnek, amiért ilyen fantasztikus költője volt a magyar nemzetnek.
Áldás, békesség…
Felejthetetlen könyv egy felejthetetlen emberről.

Bejegyzés EXTRA

- Az én kedvenc Arany János verseim -

Ha már elolvastam az életregényét, ráadásul írtam róla egy elég terjedelmes bejegyzést is, amiben fentebb már említettem, hogy sok versét ismerem, szeretem a költőnek.

Álljon itt most néhány a kedvenceim közül.

Szívem ifjul, gyermekké lesz:
Kis örömet nagynak érez,
Körülem is ártatlan kedv
Játszi pillangója repked.
(…)
Gyermek-szívvel, öntudatlan
Nyugszom meg e gondolatban:
Hogy övéit el nem hagyja,
Ki mindnyájunk édesatyja.
/Itthon/

Nem így, magánosan, daloltam:
Versenyben égtek húrjaim;
Baráti szem, művészi gonddal
Függött a lantos ujjain; -
Láng gyult a láng gerjelminél
S eggyé fonódott minden ága.
Hová lettél, hová levél
Oh lelkem ifjusága!
/Letészem a lantot/

El hát, a bizonytalanba!
Merre szél hajt és hab ingat:
Érzem, enyhül fájdalmam, ha
Szél és hullám karja ringat.
/Reményem/

Belenézek a nagy éjszakába,
Alszik a föld, maga árnyékába';
Itt vagy amott csillagok röppennek:
Gondolatim is úgy jönnek-mennek.
Gondolatom szappanbuboréki
Csillogók, mint odafenn az égi:
De töredék mindkettőnek utja -
Mind szétpattan, mielőtt megfutja.
/Meddő órán/

 *Hikari