Alex Gutteridge: Angyali esély

"Nem volt múlt, sem jövő, csak jelen. Jó érzés volt."

Kiadó: Kossuth
Kiadás éve: 2015
Oldalszám: 280
Fülszöveg:

A 14 éves Jessica baleset következtében végzetes kómába kerül. A túlvilágon Darren, a halál angyala fogadja, aki megajándékozza a földi életben eltölthető öt nappal. Jól kihasználja a lány ezt az időt, végiglátogatja a családját, a barátait, s útja során újra meg újra felbukkan a halál angyala. A lány észreveszi a barátait nyomasztó problémákat, élethelyzeteket, és igyekszik szűkre szabott életében, szűkre szabott eszközeivel mindenkinek segíteni. Jó szíve, élni akarása meghatja a halál angyalát, aki cserét ajánl fel: egy hasonló korú lány halála árán megmentheti az életét. Jessica szörnyű választás elé kerül.

Csak azért figyeltem fel erre a könyvre, mert Ashley nálam hamarabb olvasta, és ajánlotta. Pontosabban rágta a fülemet, hogy olvassam el, de ez részletkérdés.
A Kossuth kiadó pedig volt olyan rendes, hogy küldött belőle nekem egy recenziós példányt ami egyébként a sikeres egyetemi felvételi után érkezett meg. Véletlenek nincsenek, szóval fogtam magam és belekezdtem.

Hősnőnk, a tizennégy éves Jessica, aki sok-sok „bárcsak” együttes hatására balesetet szenved, aminek következtében meg is hal.
Vagyis meghalna, hacsak nem találkozna Darennel, az empatikus halálangyallal, aki ad még plusz öt napot a lánynak. Ezidő alatt Jess nem csak a barátait látogatja végig, hanem sok dolgot meg is tanul… elsősorban azt, hogy mennyire sokat jelent az élet, éshogy ő ezt eddig mennyire nem becsülte.

Ha azt néztem, miről szól, meg azt, hogy a főhősnő életkorából kiindulva ez egy ifjúsági könyv, akkor mondhatni, kellemesen csalódtam.
Mostanában újból elkezdtek érdekelni ezek a „mi lesz velünk a halál után?” „van-e élet a halál után?” „léteznek-e angyalok” típusú könyvek, szóval azt hiszem ez pont jókor akadt a kezembe.
Akaratlanul is elgondolkodtam, hogy én mit tennék Jessica helyében? Ha kapnék néhány plusz napot, kihez mennék el? Barátokhoz, vagy inkább családtagokhoz?
Nem hiszem, hogy tudnék dönteni. Ha az egyikre voksolnék, bánnám, hogy miért nem a másikat választottam.

Ahhoz képest, hogy egy relatív vékony ifjúsági könyvről van szó nagyon sok fontos kérdés megjelenik benne.
Kezdve azzal, hogy mennyire fontos a megbocsájtás mind a magunk, mind mások számára. Folytatva azzal, hogy igenis képesek vagyunk segíteni bárkinek, mert néha nem a tettek jelentek a valódi segítséget, néha elegek a szavak, a csendes jelenlét is.
Nagyon tetszett az a lassú rádöbbenés a dolgok fontosságára. Nem az volt, hogy egy-két látogatás után hősnőnk máris megvilágosodott, sőt… De aztán egyre több dologra jött rá, egyre inkább kezdte becsülni a családtagjait, az barátait, az életét.
Még úgy is, hogy ezzel párhuzamosan megszegett bizonyos szabályokat, amiből kisebb konfliktusai lettek.

Jessica-val meglepő módon nem volt túl sok bajom. Oké, néha idegesítő és értetlen volt, de melyik tizennégy éves lánynak ne lennének ilyen periódusai?! Értékeltem benne azt a szeretetet, amit a körülötte élők iránt érzett, ahogy az élni akarást is, ami egyre jobban gyökeret eresztett benne. Ahogy teltek a napok, szerintem komolyabb is lett, mint volt az elején. Tényleg lehet abban valami, hogy a halál markában szorongva minden átértékelődik. Amit természetesnek vett az ember eddig, az már nem az. Nagyon remélem, hogy Jess tényleg képes lesz kamatoztatni a tanultakat a későbbiekben.

Megértem, hogy ez Jess könyve, róla szól, az ő lelki folyamatait ábrázolja, de sajnálom, hogy Darren-nek nem volt több szerepe. Csak néhány dialógus erejéig szerepelt, mondjuk azok fontos dialógusok voltak de azért, nem kaptam halálangyal-túladagolást.
A többi karakter, a családtagokot, valamint Sara-t, Kelly-t, Yasmin-t és Natasha-t se ismerhettük meg túlságosan, csak addig az egy-egy fejezetig, ameddig szerepeltek. Talán ha többet kaptam volna belőlük, közelebb is kerülnek a szívemhez, így viszont eléggé felszínesek maradtak, kedveltem mindenkit valamiért, de megszeretni nem igazán sikerült senkit sem.

Egy olyan könyvélménnyel gazdagodtam, amit biztosan bántam volna, ha kimaradt az életemből.  Olvasmányos stílusban íródott, és úgy képes elgondolkodtatni, hogy nem lesz nyomasztó az alaphangulat.
Rávilágít a második esély fontosságára, a reménykedés kihunyni képtelen lángjára, arra, hogy a szeretet tényleg nem múlik el.
Azt hiszem, ha nagyobb változás előtt állok majd a jövőmben, újra a kezembe fog kerülni a könyv, a maga könnyed, szinte aranyos hangulatával.

A könyvet Ashley is olvasta, a véleménye ITT olvasható.
*Hikari