Leigh Bardugo: Hat varjú (Hat varjú 1.) (Grisaverzum)

„A szív olyan, mint a nyílvessző, cél kell neki, amibe igazán beletalálhat.”

Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2018
Oldalszám: 568
Fülszöveg:
Ketterdam: nyüzsgő nemzetközi kereskedelmi csomópont, ahol jó pénzért minden megkapható, és ezt senki nem tudja jobban, mint Kaz Brekker, a kivételes tehetségű bűnöző. Kaz veszélyes küldetésre kap megbízást, és cserébe olyan gazdagságot kínálnak neki, ami legvadabb álmait is felülmúlja. Egyedül viszont képtelen sikerre vinni a vállalkozást…
Egy bosszúszomjas elítélt.
Egy szerencsejáték-függő mesterlövész.
Egy különleges múltú szökevény.
Egy Kísértet néven ismert kém.
Egy varázserejét a nyomornegyedben kamatoztató szívtörő.
Egy tolvaj, aki a leglehetetlenebb helyzetekből is kiszabadul.
Hat veszélyes törvényenkívüli és egy lehetetlen vállalkozás. Kaz csapata az egyetlen, ami megmentheti a világot a pusztulástól – ha előbb ki nem nyírják egymást.

Bevallom őszintén, ez a könyv nem szerepelt a „Közel jövőben el szeretném olvasni”. Azonban amikor Ashley-nél voltam, és mondta, hogy akármit kölcsönkérhetek tőle, bekerült a táskámba.
Kicsit ugyan elbizonytalanított, hogy majdnem hatszáz oldal, aztán csak nekikezdtem.
Nem bántam meg. Röviden egyetlen szó jutott eszembe olvasás után: zseniális.

A könyv elején bejárjuk Ketterdamot, megismerjük a fontosabb szereplőket, akik már a  kezdetekkor kisebb csetepatéba keverednek.

Azonban az igazi mozgatórugója a történetnek a Van Eck által kiadott feladat, onnantól indulnak be igazán a fogaskerekek.
Az a helyzet, hogy halvány lila dunsztod sincs, hogy fog alakulni ennek a nagyon különleges csapatnak a sorsa, de lerágod a tíz körmödet, és minden regényszenthez imádkozol, aki csak eszedbe jut, hogy tényleg ne legyen gyász, se temetés.
Megmenthetik-e  Bo Ju-Bajort? Ők maguk megússzák-e? Vagy ez az egész nem több, mint egy őrült küldetés, ami igazából egy ki nem mondott öngyilkosság?

Először is leszögeznék egy fontos dolgot: megfogadom, hogyha Ashley legközelebb regényt ajánl, azt kérdés és bizonytalankodás nélkül el fogom olvasni.  (Igen Ash, mondhatod, hogy te megmondtad… egész nyugodtan :))
Másodszor leszögeznék egy szintén fontos dolgot: nem olvastam még korábban a szerzőtől. Semmit, szóval igazán sötétben tapogatóztam. De emberek, ez a nő egy zseni.

Ez nem olyan történet, ami már a harmadik oldalon beindul, sőt, kifejezetten hosszú „előkészítési” fázisa van, amíg összejön a csapat, de mondjuk ez arra jó, hogy később ne keverjük össze a csapattagokat. Ritkán olvasok fantasyt, és itt is volt bennem némi kétkedés, van-e kedvem végigvárni, hogy igazán beinduljon a történet.
Ez van, ilyen téren nem vagyok egy túl türelmes típus, nem szeretek várakozni.
Leigh Bardugo  mégis rávett, hogy nyeljem le, és várjam ki. Egy szuper történet ígérete rejtőzött a sorok között.

Valahol a könyv kétszáz-kétszázötvenedik oldala környékén lett egy áttörés, onnantól beszippantott és nem is nagyon akartam letenni. Sorra jöttek a történések, a történésekkel együtt meg a problémák. Itt is órási gigamega pirospont a szerzőnek, amiért hőseinknek nem vezetett egyenes út a célig, hanem konkrétan ami rosszul sülhetett el, az rosszul sült el. Oké, lehet azt mondani, hogy ez már a ló másik oldala, hogy olyan nincs, hogy mindenhol akadályok legyenek, de ha az ember végiggondolja, egy ilyen volumenű küldetés esetében azért ez eléggé benne van a pakliban.
Viszont ezt a csapatot nem védőburokban, meg fehér selyempólyában nevelték fel, szóval nem kellett őket félteni.

Aláírom, a történet is szuper olvasmányos és pörgős, nekem mégis a szereplők tették fel a pontot arra a bizonyos i-re. Valahol régebben olvastam, hogy a jó cselekmény mit sem ér pocsék, hasznavehetetlen karakterekkel, és lehetnek zseniálisak a karakterek, ha a cselekményt nos… finoman szólva is kidobhatod a szemétbe.
Legnagyobb örömömre azonban a Hat varjú esetében minden klappolt.
Hat szereplő, hat teljesen különböző személyiséggel, mégis mindegyikükben van valami olyan, ami miatt megszereted.
Kaz-ra mondhatnám, hogy egy isten, de…. na jó, az. Egyedi és utánozhatatlan, rengeteg életbölcsességgel a háta mögött, olyan szereplő, akit én már az elején is kedveltem, de ahogy egyre több dolgot tudtam meg róla, arról, hogy miért vagy honnan meríti ezt az elképesztő életösztönt, teljesen fangirl módba léptem.
Inej végre egy talpraesett, erős női karakter. Imádom az erős nőket a könyvekben, akik nem várnak arra, hogy mások oldják meg a problémáikat. Ő ilyen. Kaz jobbkeze, bátor, mégse sebezhetetlen. Nagyon örültem, hogy emberi maradt.

Ha Kaz után kellene kedvenc karakter mondanom, Jesper lenne az. Fantasztikus humora van, ha pedig Wylan-nel közös jelenetei voltak, akkor az vitt mindent. Ez a két srác volt a mosolygásom oka, még akkor is, amikor a csapat egyébként full kilátástalan helyzetbe került.
Nyina viszont különbözik a többi szereplőktől, hiszen grisa. Miatta éreztem azt, hogy talán érdemes lett volna elolvastam a Grisaverzum korábbi köteteit is, akkor valószínű könnyebben összeállnak a puzzledarabok a fejemben vele kapcsolatban. Inejhez hasonlóan ő is erős, bár talán kicsit túlságosan büszke. Nem mondom, hogy nincs meg a saját indítéka, mégis van bennem egy aprócska de vele kapcsolatban.
Matthias-szal elég nehezen jutottam dűlőre, Nyina esetéhez hasonlóan vele kapcsolatban is maradt bennem néhány de. Ugyanakkor azt elismerem, hogy ő az egyetlen szereplő, akinek a megítélése nálam 180 fokot fordult és a történet végére is benne is találtam szerethetőt.

Ha van türelme az embernek kivárni, hogy beinduljon a cselekmény, akkor egy elképesztő történet részese lehet.
Hat (anti)hős, hat sors,  hat karakter, akiket - nagyon vagy kevésbé -, de a szívébe fog zárni az ember, mire befejezi a könyvet.
Izgalmas, fordulatos, letehetetlen és tényleg fantasztikus.
Mindenképp olvassátok el, ha eddig csak szemeztetek vele, akkor is, ha nem zsáneretek a fantasy. Higgyétek el, megéri!
Minden várakozásomat felülmúlta, tűkön ülve várom a folytatást.