W. Bruce Cameron: Egy kutya négy útja (Egy kutya négy élete 2.)

„Én vagyok az a kutya, aki sok embert szeretett - ettől leszek jó kutya.”

Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2019
Oldalszám: 352
Fülszöveg:
Buddy jó kutya.
Miután számtalan kalandos életen át kereste küldetését, Buddy immár biztos benne, hogy végre megtalálta, és teljesíti is azt. Mégis valahányszor végignézi, ahogy az eleven Clarity újból és újból bajba kerül, Buddy meggyőződik róla, hogy a lánynak szüksége van saját kutyára.
Amikor Buddy újjászületik, repes az örömtől, mikor Clarity, akiből azóta érdeklődő, de problémás tini lett, magához veszi. Azonban hirtelen elválasztják őket egymástól, és a kutya kétségbeesik – vajon ezentúl ki viseli Clarity gondját?
Elbűvölő és szívmelengető történet tárul az Olvasó elé reményről, szeretetről és végtelen odaadásról. A Dog’s Journey felveti a kérdést: vajon mi emberek gondoskodunk-e házi kedvenceinkről, vagy inkább ők mirólunk? A regény több, mint egy újabb kedves kutyás könyv – az örök hűségről és az akadályokat leküzdő szeretetről szól.

Az Egy kutya négy életét idén újraolvastam (az első olvasás alkalmával még nem volt blog), de a folytatás elolvasása nem volt tervben. Aztán kijött a filmadaptáció és ezzel eldöntetett, hogy akkor mégis csak kézbe veszem a folytatást.

Nem sokkal később ott vesszük fel a fonalat, ahol az első kötet befejeződött, vagyis: Buddy a farmon él, Hannah-éknak pedig már unokájuk született. Sajnos szegény CJ anyukája minden, csak nem mintaszülő…
Talán a sors dönt így, de a kutya élete újból folytatódik, ezúttal CJ társaként és védelmezőjeként tanul meg sok mindent és szerez új tapasztalatokat.

Aki olvasta az első részt, az talán emlékszik, hogy ott a főhős négylábú különböző életeket élt meg, különböző emberek mellett, hogy aztán visszajuthasson a „kiindulópontra”. Most azonban azért született újra és újra, hogy a lány mellett lehessen.
Az elején nekem kicsit furcsa volt ez a fajta váltás, de a végére beláttam, hogy jó megoldás volt.

A szerző még mindig páratlan tehetséggel adja át az ember legjobb barátjának gondolatait, és mindemellett mégis ad egy önálló hangot minden egyes életnek.
Ha valóban létezik reinkarnáció és akár a kutyáink is visszatérhetnek az életünkbe, csak mindig más bundában akkor vajon mi vagyunk változtathatatlanok, vagy ők, és a hűségük?
Az első kutya számunkra A KUTYA, vagy inkább minden négylábúban felfedezzük az első kutyánk egyik-másik jellemvonását?

Amíg az első köteten mosolyogtam, könnyeztem, bosszankodtam, röviden az érzelmek széles skáláját éltem át olvasás közben, nos az a skála itt kissé egyhangú volt.
Nem mondom, hogy rosszabb, mint az első rész, mert nem... csak valahogy másabb.  Szegény Buddy/Molly/Max/Toby mintha leértékelődött volna egy külső szemlélőnek, egy sokszor unszimpatikus, és érthetetlen lány életének narrátorává.

Buddy-ként élete utolsó szakaszát élte a Farmon, olyan volt, mint egy bölcs öreg, kutyabőrbe bújt Buddha, aki már akkor vigyázott a cserfes, kalandvágyó CJ-re.
Molly-ként ott volt a tinédzser lány támaszaként, még akkor is, ha kutyaként nem volt képes megoldani a lány gondjait, viszont az olvasónak megmutatta. Egy ideig ugyan sajnáltam szegény lányt, azonban ahogy haladtunk, egyre dühösebb lettem CJ-re.
Max-ként megszületve már tudta mi a célja, és talán itt éreztem igazán azt, hogy bárcsak ne mindig a lánynál kötne ki, bárcsak valaki más kutyája lenne egy ideig.
Azt hiszem pont ezért szerettem az utolsó, Toby életútját. Ott újra ő lett A KUTYA,  akihez mindenkinek van egy jó szava, aki mindenkivel megszeretteti, aki mindenki szívébe belopja magát.

Mivel itt az emberek nagyobb szerepet kapnak, néhány mondatban hadd beszéljek CJ-ről is, mert elég vegyes érzéseim vannak. (Kis)kamaszként szimpatikus volt, de felnőttként sorra hozta a rossz döntéseket, ment a saját feje után, aminek nem lett túl jó vége. Idős hölgyként újra meg tudtam kedvelni, de sajnos már nem annyira.

Azt hiszem aki olvasta az első részt, az nem fogja megbánni, ha ezt a kötetet is a kezébe veszi, bár némileg azért mégis csak más.
Talán ha kevesebb olyan téma kerül elő itt, ami az emberi életben komoly, egy kutya számára azonban felettébb érthetetlen, jobban élveztem volna.
Ennek ellenére rettentően olvastatta magát, érdekeltek a különböző életutak, de az első kötetet nálam nem tudtam felülmúlni.
Egy valami viszont biztos: a kutyák sokszor valóban jobban szeretnek minket, mint el tudjuk képzelni.

Ezek után viszont tartok attól, hogy megnézzem a filmet. Ez a könyv a hibái ellenére is különleges, hangulatában egyedi, megvan rá az esély, hogy ezt a filmvásznon nem tudják igazán jól visszaadni.

*Hikari