Poet péntek

Mivel nagyon szeretem a verseket, gondoltam létrehozok egy ilyen rovatot. Minden hét péntekjén közzéteszek vagy egy saját magam vagy pedig egy már befutott költő által írt verset.
Igyekszem változatos költeményeket hozni, és elkerülni a duplázást, de ennek ellenére megtörténhet, hogy véletlenül kétszer hozok egyet.

Már amikor gimnáziumban tanultunk a költészetét, akkor is kedveltem Ady verseit. Szívesen olvastam, tanulgattam őket, ha volt szabadidőm.

Rákerestem, de nem lett találat a mai versre, de semmiképp nem szerettem volna, ha ez kimarad. Gyönyörű. És benne van minden.

Ady Endre: Az én menyasszonyom
Mit bánom én, ha utcasarkok rongya,
De elkisérjen egész a síromba.

Álljon előmbe izzó, forró nyárban:
“Téged szeretlek, Te vagy, akit vártam.”

Legyen kirugdalt, kitagadott, céda,
Csak a szivébe láthassak be néha.

Ha vad viharban átkozódva állunk:
Együtt roskadjon, törjön össze lábunk.

Ha egy-egy órán megtelik a lelkünk:
Üdvöt, gyönyört csak egymás ajkán leljünk.

Ha ott fetrengek lenn, az utcaporba:
Boruljon rám és óvjon átkarolva.

Tisztító, szent tűz hogyha általéget:
Szárnyaljuk együtt bé a mindenséget.

Mindig csókoljon, egyformán szeressen:
Könnyben, piszokban, szenvedésben, szennyben.

Amiben minden álmom semmivé lett,
Hozza vissza Ő: legyen Ő az Élet.

Kifestett arcát angyalarcnak látom:
A lelkem lenne: életem, halálom.

Szétzúzva minden kőtáblát és láncot,
Holtig kacagnók a nyüzsgő világot.

Együtt kacagnánk végső búcsút intve,
Meghalnánk együtt, egymást istenítve.

Meghalnánk, mondván:

“Bűn és szenny az élet,

Ketten voltunk csak tiszták, hófehérek.”

*Hikari