A sors mindenki számára tartogat meglepetéseket.
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2021
Oldalszám: 688
Fülszöveg:
Kaz Brekker és csapata rendkívül merész küldetést hajtott végre, még maguk sem hitték, hogy épségben megúszhatják. Ám a busa jutalom felmarkolása helyett most ismét az életükért kell megküzdeniük. Árulást szenvedtek és meggyengültek, erőforrásaik kimerültek, így a csapat elveszítette minden szövetségesét, sőt reményét is. A világ minden szegletéből hatalmas erők csapnak le Ketterdamra, hogy megszerezzék a jurdaparem nevű veszedelmes szer titkát. Régi riválisok és új ellenségek bukkannak fel, hogy próbára tegyék Kaz csavaros eszét és a csapat törékeny hűségét. Háborúra kerül sor a város sötét, kanyargós utcáin – bosszúért és megváltásért vívott harc, amely eldönti a Grisa-világ sorsát.
Leírhatatlanul szerettem ennek a sztorinak az első részét is, és epekedve vártam a folytatást. Aztán mikor megjelent, szinte azonnal meg is vettem, de kedvem és időm olvasni csak most, a vizsgaidőszak befejeztével lett. Nem okozott csalódást, egyáltalán nem.
Ha nem olvastad a Hat varjút, hagyd el a bejegyzést, mert az első kötet ismerete nélkül bizony spoilerekbe ütközhetsz!
Ott folytatódnak az események, ahol az első rész lezárult.
Az első és legfontosabb, hogy Inejt visszaszerezzék, de emellett annak az „egyszerű”
feladatnak is eleget kell tenniük: életben maradni, miközben mindenki, az egész
város a fejüket akarja, és a halálukat kívánja.
Érdemes harcba szállni? És ha igen, vajon képesek lesznek bosszút állni, és
visszaszerezni azt a presztízst és vagyont, ami őket illeti?
Sok mindenre emlékeztem az első részből, mégis inkább
biztosra mentem és újraolvastam. Hasonlóan faltam az oldalakat, mint az első
olvasás alkalmával és nagyon-nagyon örültem, hogy ezúttal nálam van a
folytatás, és el tudom olvasni, nem kell
elszakadnom Kaz és barátai őrült(en vakmerő) bandájától.
Nagyon régen és nagyon ritkán szeretek meg ennyire történetet, mint ezt.
Hosszabb, mint az első rész, és ennek elképesztően örültem: hiszen így tovább
tartott. Ráadásul szépen be is osztottam magamnak, naponta körülbelül 100 oldal
olvasást engedélyezve, mert azt akartam, hogy minél tovább kitartson. Azt
hittem ez a befejező rész. De olyan vége van, hogy nem tartom kizártnak egyszer
egy harmadik kötet megjelenését sem.
Olvasás előtt azon gondolkodtam, hogy a Hat varjú, mint nyitókötet brutál jó lett, vajon fogja-e tudni überelni az írónő egy olyan kötettel, ami még szuperebb, még akciódúsabb, fordulatosabb, egyedibb. Feleslegesen agyaltam ilyesmit, ugyanis a Bűnös birodalom határozottan felülmúlta minden várakozásomat. Ha ez egy film lett volna, nagy eséllyel lerágom a körmöm és félhangosan drukkolok a csapatnak, hogy senki ne hagyja ott a fogát. Mondjuk így, olvasva is ezt tettem, szóval nagy különbség nincs.
Ha már csapat: a regény egyik erőssége Kaz bosszúja mellett
maga Kaz és a bajtársai. Már a korábbi kötetben is nagyon meg lehetett kedvelni
a szereplőket, biztosra veszem, hogy mindenki talált valakit, akivel
szimpatizált, itt viszont az írónő még jobban ráfeküdt a jellemábrázolásra.
Aki eddig nem szerette teljes szívéből Kaz Bekkert, majd most megszereti. Még
mindig úgy érzem, hogy túl fiatalnak lett megalkotva a maga 17 évével (plusz
3-5 évet simán elbírt volna a karaktere simán), de olyan jó volt, hogy végre
oszlott az őt körülvevő misztikus köd. Azzal, hogy jobban megismertük, és
sokkal több mindent tudtunk meg róla, olyan dolgokat is, amiket az első kötetet
olvasva csak sejtettünk… én nagyon-nagyon örültem neki.
Inej, a híres Kísértet a másik, aki hatalmas jellemfejlődésen megy át, és ebben
azért jócskán szerepe van Van Eck kínzásainak. Inej is tud rettegni, és pont ez
a gyengesége teszi őt igazán erőssé. Egy belső tartást kap tőle, amitől
szálegyenessé és megingathatatlanná válik. Vagy csak szimplán túl sok
vesztenivalója van ahhoz, hogy ráérjen pityeregni.
Jesper és Wylan ugyan két külön karakter, de nekem ők totálisan egyek, annyira
szuperül kiegészíti egyik a másikat. Ráadásul döbbenet, hogy mekkora kontraszt
van az apukáik között. Mindkettőjük múltja nagyon kemény, bár mit is várunk a
Söpredék tagjaitól… nem is illene hozzájuk a rózsaszín, boldog gyerekkor. Ettől
függetlenül azért erre nem számítottam. Az egyik legerősebb háttérsztorit
kapták (Kaz után), amit mostanában olvastam.
Nyina a jurdaparem függőségből igyekszik kiszabadulni, és hiába vannak elvonási
tünetei, mellé olyan hatalmat kap, amiről eddig soha nem is hallott egyetlen grisha
esetén sem.
Kicsit talán Matthias szorult háttérbe ebbe a részben, legalább is nála nem
éreztem ilyen nagy mértékű változást, inkább csak apróbbakat, ahogy egyre
jobban tisztába került azzal, mit érez, és kihez hűséges.
Ha létezik tökéletes második rész, akkor ez bizony az volt.
Minden egyes mondata, minden jelenete a helyén, egyszerűen egy percre sem lehet
letenni, annyira addiktív az egész sztori, közben meg próbálkozik az ember
minél tovább húzni az olvasást, hogy az élmény is tovább tartson. Nehéz dolog
ez.
Olyan ez a kötet, mint Ketterdam maga:
sötét, veszélyes, kiszámíthatatlan és ha egyszer beteszed a lábad a mocskos
macskakövekre, nem keveredsz ki. Vagy legalább is nem úgy keveredsz ki, ahogy
beléptél a Hordó területére. Hanem sokkal többként.
IMÁDTAM! Csupa nagybetűvel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése