Vivien Holloway A ​vihar ígérete (A vihar szeme 1.) {+ Interjú}

Az embernek olykor mérlegelnie kell, és két rossz közül a kisebbiket választani. Akkor is, ha ez adott esetben olyan döntéshez vezet, amivel nem feltétlen van kibékülve a lelkiismerete.

 

Kiadó: Fumax

Kiadás éve: 2023

Oldalszám: 544

Fülszöveg:
A ​Vérző Holdak Éjszakáján a régi vér írmagját is kiirtották, Sivatag új császára azonban inkább csak gyilkos, mint hadvezér. Az új uralkodó betegesen félti hatalmát, újabb és újabb módszerekkel próbálja felkutatni azokat a leszármazottakat, akik veszélyt jelenthetnek a trónjára.
Carden Wade áruló. Azon a sötét éjjelen elhagyta őrhelyét, és nem volt ott, hogy megvédje urát és annak gyermekeit. Amikor egy megbízás révén egy titokzatos lány nyomába szegődik, még nem is sejti: talán most kapja meg az utolsó esélyt, hogy helyrehozza hibáját.
Sharalyn Tanner korán megtanult életben maradni. Már gyermekkorában is embervadászokat, mágusokat és martalócokat küldtek utána, de ő mindig győzedelmeskedett, majd újra elrejtőzött. Mostanáig. Ezúttal ugyanis egy olyan összeesküvés kellős közepén találja magát, amelyhez ezer szállal kötődik, és hiába retteg az elköteleződéstől, ezúttal nincs hova bújnia.
És miközben mindent felemésztő belviszály fenyegeti Sivatagot, az évszázadok óta mágiával lezárt éjföldi határon torz lények és élőhalottak lopóznak át. Ha pedig Éjföld felébred, az egyet jelenthet csak: háborút…
A steampunk történeteivel nagy sikert aratott Vivien Holloway legújabb regénye ezúttal a kalandos fantasy–történetek szerelmeseit szólítja meg.

Vivien Holloway neve nem volt ismeretlen számomra: olvastam már tőle, és azokat a történeteit kifejezetten szerettem. Úgyhogy amikor láttam, hogy a könyvtár beszerezte a legújabb történetét is, azonnal tetettem is félre. Első olvasója lettem, még a jellegzetes "újkönyv illat" is megvolt.

Shara egy évtizede kénytelen bujkálni, azóta, hogy a Sivatag jelenlegi uralkodója kiírtotta az egész családját. A lányt egyáltalán nem érdekli a korona, ő tényleg csak túl akar élni.
Azonban az élet olykor más lapokat oszt, és Shara kénytelen újragondolni a dolgait, az életét: vállal-e felelősséget másokért, és ha igen, nem fogja-e megbánni?

Igazából amikor megjelent a regény, akkor tudtam, hogy előbb-utóbb biztosan el fogom olvasni; nagyon kíváncsi voltam arra, hogy az írónő, akinek a steampunk Végtelen horizont című regényét imádtam, mit alkotott fantasy műfajban. És ami fontosabb: meg tud-e vele ugyanúgy fogni.

Nos, az a helyzet, hogy igen, meg!

Elkezdtem olvasni, és elég hamar rájöttem, hogy ehhez a regényhez figyelem kell és koncentráció, szóval letettem, aludtam rá egyet, hogy aztán másnap tényleg a teljes figyelmemet a történetnek szentelhessem.

Nem is tudom, hogy mikor olvastam ennyire sokrétű, és részletes fantasy regényt. Az elején furcsa volt, bele kellett rázódnom, és elfogadnom, hogy itt bizony a felületes olvasás édeskevés lesz, mert annyi az infó, hogyha megosztom a figyelmemet, nem fogom érteni, mi történik. Tudjátok, mint azon a képen, ami időről-időre előbukkan a neten: nem akarom letenni a könyvet, nehogy a szereplők csináljanak valamit nélkülem. Na, itt pont ez volt a helyzet.

Fantasy történet, annyi akcióval, hogy az ember csak kapkodja a fejét, mert folyamatosan történik valami: vagy menekülni kell, vagy visszaverni egy támadást, esetleg olyan üzletet kell nyélbe ütni, ami kész öngyilkosság, de igazából nincs nagyon választás. Az biztos, hogy az írónő nem hagyja unatkozni egyetlen szereplőjét sem.

De azt hiszem, Shara pont emiatt lett olyan hősnő, amilyen: erős, talpraesett, függetlenül, aki egyáltalán nem vár arra, hogy megmentse valaki, hanem menti a saját bőrét. Sok év bujkálása és menekülése után nem meglepő, hogy beleépül az emberbe a bizalmatlanság és az óvatosság: nem is hibáztatom ezért Sharat. Viszont pont emiatt volt nagyon érdekes és jó látni a jellemfejlődését, ami nem néhány oldalban, hanem jó néhány fejezetben ment végbe,ezáltal vált hihetővé. Én pedig örültem neki, hogy az írónő nem változtatta meg a karakter alapjait, csupán egy másik nézőpontból is láttatta vele a helyzeteket. 

Carden az a férfi főhős, akivel az elején nagyon nem találtam meg a közös hangot, sőt, kifejezetten idegesített is. A lelkiismeret-furdalás a Vérző Holdak Éjszakája miatt egy ideig rendben van, de aztán már bosszantott, hogy annyiszor tér vissza valami olyanra, amin akármennyit marcangolja magát, nem fogja tudni megváltoztatni. Aztán ott van a Cardent mozgató aggodalom, ami miatt simán cselekedne a saját szakállára, nem foglalkozva senki mással. Á, feladom, nem tudok közös nevezőre jutni ezzel a karakterrel, annyira ambivalens minden gondolatom vele kapcsolatban. Bizonyos szempontból megértem a cselekedeteit meg a döntéseit, másrészről meg szívesen elérném valahogy, hogy kicsit legyen racionálisabb, ne ennyire érzelem vezérelt.

Ismeritek azt az érzést, amikor van olyan szereplő, akitől egyszerűen borsódzik a hátatok? Ezt éreztem Ry'mus és Royle kapcsán is. Egyikükben sem bízok, pszichopaták, és biztos vagyok benne, hogy fognak még bonyodalmat okozni a második kötetben. 

Draven, Reed, Vest vagy épp Raze mindannyian olyan karakterek, akiknek nagyon-nagyon érdekel a további sorsa, és reménykedem, hogy mindannyian megússzák élve. Bár erre azért kevés esélyt látok....

Nem is tudom, mikor olvastam ilyen hosszú könyvet ilyen sebességgel, de igazán jól esett. Nem unatkoztam, pedig tartottam attól, mikor jön el a pont, amikor ellaposodik a történet... de egyszerűen idő sem volt erre, mert folyamatosan történt valami.
Ne ijesszen el az oldalszám! Ha kalandos fantasyt keresel, mindenképp adj egy esélyt ennek a regénynek. Úgyse fogod tudni letenni ha elkezded, ezt garantálom.

♦♦♦

Bejegyzés EXTRA

- Interjú Vivien Holloway-jel -

Hikari: Visszatértél, és írtál egy féltéglát. Winnie Langton történetei végett értek, hogy jött Sharalyn Tanner történetének ötlete?

Vivien Holloway: Több helyen szó volt már róla, hogy a Vihar története eredetileg novellának indult. Vagyis több kisebb novellának egy ékszerkészítő ismerősöm kollekciójához (Aquila háza Mártijának ékszereihez). De ugye, mint a mellékelt ábra is mutatja: nem tudok novellát írni...

A koncepció egyébként az lett volna, hogy három, különböző stílusú kollekcióhoz három különböző hangulatú történet. Innen jött egyébként Sivatag, Láp és Éjföld.

H.: Mintha valami olyasmit mondtál volna egy tiktok videóban, hogy „novellának indult, regény lett belőle”. Akartad te ezt a történetet valaha pár oldalas novellaként látni, vagy tudat alatt mindig is regény volt?

V. H.: Én esküszöm, nagyon igyekeztem novellának megírni, ezért volt, hogy az első 30 oldalon szerintem egy évet ültem, aztán, mikor sikerült összeszednem a gondolataimat, már biztos voltam benne, hogy ez nem lesz novella. Írtam is Mártinak, hogy ne haragudjon, de ez nem fog menni. De aranyos volt, nem vette a szívére.

H.: A Főnix könyvműhely után a Vihar ígérete már a Fumax kiadónál jelent meg. Amikor megírtad a regényt, már tudtad, hogy kiadóváltásra lesz szükség? Hogy döntöttél a Fumax mellett?

V. H.: Azt tudtam, hogy a Vihar teljesen más, mint azok a regények, amiket eddig írtam, így arra gondoltam, egy másik kiadónál jobban ki tudna teljesedni. A Fumaxot régóta ismerem, szeretem is a kiadványaikat, így reméltem, a srácok is úgy gondolják, illik hozzájuk a regényem. Szerencsére így is lett.

H.: A borító számomra igazán megkapó, és illik is hangulatában a történethez. Volt valami elképzelés a fejedben, vagy a grafikusé az érdem?

V. H.: Is-is. Bár nyilván az én részem ebben annyi volt, hogy elmondtam, mit szeretnék, minden más Anett érdeme. Tudtam, melyik jelenetet szeretném, hogy az emberi alak tűnjön aprónak a tájhoz képest, hogy szerepeljen rajta a rémló, a gömb, a kard. Az eredmény minden várakozásomat felülmúlta.

H.: Ez a regény igazán sokrétű, és sok szálón futó. Írtál vázlatot, mielőtt a tényleges írás folyamata kezdetét vette?

V. H.: Ez nagyjából az egyetlen regényem, aminek a világépítése majdhogynem több időt vett igénybe, mint maga az írás. Tele vagyok doksikkal, de egy ekkora ívű sztorinál nem is nagyon tehettem volna meg, hogy csak megyek a vakvilágba.

Persze a történet olykor alakítja magát, azt nem is bánom. Viszont vannak pontok, amiket mindenképp érinteni kell, mégha annak módja, hogy a szereplők miként jutnak odáig, menet közben változik is.

H.: Iyen sokszínű szereplőgárdával már rég találkoztam. Shara egyértelműen főszereplő, de mindenkinek fontos szerepe van. Nehéz volt ennyi szereplőt mozgatni? Ki az, akit mindenképp bajtársnak választanál magad mellé egy csata során?

V. H.: Ennyi szereplővel még én sem dolgoztam ezelőtt, úgyhogy igen, figyelni kellett, hogy senki se vesszen el a forgatagban.

Kire bíznám az életem egy csatában? Hm... Talán nem a legáltalánosabb a negatív karakterek közül választani, de az biztos, hogyha Ry'mus, Éjföld királya, vagy Shalen, a nekromanta fedezné a hátam, nem tudnék vesztesen kikerülni egy összecsapásból.

H.: Már dolgozol a folytatáson, de el is árulhatsz róla esetleg valamit? Várható még idén, vagy csak jövőre?

V. H.: Idén semmiképp, arról már adtam volna hírt, ha így lenne. De jövőre mindenképpen, remélhetőleg még az év első felében.

Annyit mondok csak róla, hogy mivel duológia lesz, az utolsó részben minden elvarratlan szálat igyekszem majd lezárni.

Köszönöm az interjút, és alig várom a folytatást!

*Hikari