Életemben először a szerelmet akartam lekottázni.
Kiadó: newkids
Kiadás éve: 2016
Oldalszám: 416
Fülszöveg:
Alex
Seeley sikeres fotós, aki már régen rájött, hogy a pénz nem teszi
boldoggá. Keresi a kihívásokat, és állandóan úton van. De nem csak a kalandvágy hajtja,
sokkal inkább menekül a múlt árnyai elől. Édesanyja halálát sosem tudta feldolgozni, ezért inkább messzire
elkerül mindent, ami felidézheti az emlékeket.
Jamie Cameron nem teheti meg, hogy elmenekül a
démonjai elől. Ő a saját elméje foglya, ahol a belső hangokon kívül soha, semmi
sem töri meg a csendet.
Autóbaleset következtében vesztette el a hallását,
és azzal együtt a korábbi életét is.
Nincs zene, nincsenek kedves szavak, csak az örök
némaság.
Ebbe a hangtalan magányba robban bele Alex, és bár
a kapcsolat hatalmas zökkenőkkel indul, fáradhatatlanul küzd kettejükért.
Csakhogy Jamie nem elégszik meg a szerelemmel. Ő
vissza akarja kapni a hallását, és véget akar vetni a fájdalmas némaságnak.
Kockázatos beavatkozásra szánja el magát, amiért
akár az életével is fizethet.
Vajon mit választ? A lemondással teli, mégis
boldog életet, vagy mindent egy lapra tesz fel?
Ezer éve várólistámon van ez a regény, most Ashley volt olyan jó fej, hogy kölcsönadja. Hát... elöljáróban annyit, hogy örülök, hogy csak kölcsönkönyvként volt nálam.
Jamie egy baleset miatt öt évvel ezelőtt elveszítette a hallását, és azóta önként vállalt némaságba is vonult. Csak írásban hajlandó komunikálni a szeretteivel, és ugyan képes beszélni, nem akar.
Ebbe a némaságba robban be Alex, akit nem ijeszt el a fiú sündisznó természete, inkább úgy dönt, meg akarja ismerni.
A két srác egyre közelebb kerül egymáshoz, a kapcsolatuk pedig egyre inkább elmélyül. Vajon a Csendkirály feladja a játékot, ha a szíve a tét?
A cím és a borítója fogott meg még évekkel ezelőtt, magáról a könyvről nem tudtam semmit, pláne nem olvastam véleményeket. Pedig... talán kellett volna.
Az alaptörténet a siket sráccal a főszerepben egyébként kifejezetten felkeltette az érdeklődésemet, főleg azért mert szerintem az egyetlen könyv, amiben hallássérült a főszereplő és én olvastam, az Colleen Hoover regénye. Az egyébként tetszett, szóval kíváncsi voltam, Hayden Moore mit alkot ilyen főszereplővel.
Hamar világossá vált, hogy ez a regény nem fogja megugrani az elvárásaimat: Jamie öt éve él a fogyatékosságával, de azt éreztem, hogy a hallásának elgyászolása megragadt valahol a tagadás fázisban. Legalább is nem tudok arra más okot mondani, hogy miért nem szólal meg. Ő maga indokolja ugyan két mondatban a döntést, de ez annyira bagatell, és gyenge lábakon áll, hogy nem tudtam elfogadni. Még úgy sem, hogy tisztában voltam azzal: ha a fiú hamarabb megszólal, akkor nem lett volna miről írni több száz oldalt.
Így viszont a szöveg engem nem tudott behúzni, a naplóbejegyzések olvashatatlanul kicsik voltak, a telefonon kommunikáció esetén meg egyszerűen nem tudtam követni, hogy kinek a gondolatait is olvasom.
Lehetett volna egy egész jó regény, ami érzékenyít, vagy éppen bemutatja, hogy milyen hallássérültként élni a mindennapokat... ehelyett lett belőle egy élvezhetetlen ponyvapornó.
Jamie hihetetlenül éretlenül viselkedett az egész regény során: nem úgy, mint egy huszonéves felnőtt férfi, hanem inkább mint egy tizenéves dacos kamasz. Mindenki, de tényleg mindenki segíteni akart neki, ő pedig egyszerűen elengedte a füle mellett és csak magával foglalkozott. Idegesített.
Alex meg a párja. hiába idősebb, nem sokkal viselkedett érettebben. Valahogy nem láttam a logikát a tetteiben, de kivonni magát, amolyan eznemazénproblémám módon nagyon profin tudta...
Anélkül a túlzottan részletes erotika nélkül ami a szereplők között volt, szinte néhány oldalas gyakorisággal, pedig határozottan meglettem volna. Indokolatlannak éreztem, hogy annyi szex van benne, amennyi csata az Egri csillagokban, és az érzelmeket is hamisnak, túlságosan instalove típusúnak éreztem.
A pszichológus szakmaiatlanságáról és a mellékszereplők felejthetőségéről pedig inkább ne beszéljünk. Egyedül talán Jamie családja volt valamennyire szerethető.
Jogos lenne a kérdés, hogyha ennyire nem tetszett, akkor miért olvastam végig, és őszintén? Én sem tudom. Az egyértelmű, hogy számomra ez a regény a nagyon könnyen felejthető kategóriába került.
Megesik, hogy néha beválasztok, és nem feltétlenül pozitív értelemben. Ez most így alakult, és nagy eséllyel nem fogom keresni a többi Hayden Moore regényt sem.
*Hikari
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése