Tracy Wolff: Sóvárgás (Sóvárgás 1.)

Elfogadjuk egymás szenvedését, mert a sajátunkat képtelenek vagyunk.

Kiadó: Cartaphilus

Kiadás éve: 2021

Oldalszám: 654

Fülszöveg:
A világtól elzárt Katmere Akadémia nem mondható átlagos középiskolának. Az exkluzív bentlakásos iskola folyosóit alakváltók, boszorkányok és vámpírok járják, a szülei tragikus halála után idekerülő Grace pedig egyetlen dolgot tud biztosan: egyedüli halandóként egyáltalán nem tartozik ide. Az iskola színfalai mögött kíméletlen küzdelem dúl, és Grace egyenesen a viszályok közepébe keveredik, amikor találkozik a Katmere egyik legveszélyesebb lakójával, Jaxon Vegával. A vámpír emberöltők óta senkit sem engedett közel magához, ám most valami ellenállhatatlan erő vonzza őt és a lányt egymáshoz – valami, ami mindkettőjük végzetét jelentheti.

Jaxon magánya mögött ugyanis életveszélyes titkok rejlenek, Grace pedig egyre inkább biztos abban, hogy nem véletlenül került a Katmere Akadémiára… hanem csalinak egy halálos játszmában.

 

 

Idén egész évben ez a könyv jött szembe velem, szerintem nem telt el úgy hónap, hogy valamelyik közösségi média felületen ne láttam volna a borítóját. Szóval úgy döntöttem, hiába egy féltégla, most már tudni akarom, mi ez a nagy hype körülötte.

 

Grace a szülei halála után kerül a nagybátyja által vezetett Katmere Akadémiára, Alaszkába. A fiatal lánynak nem csupán a gyász sötétségével és az alaszkai csontig hatoló hideggel kell megbirkóznia, hanem a folyamatosan őt érő furcsa balesetekkel is.

Ráadásul miért mondja mindenki, hogy Jaxon Vega veszélyes, és tartsa ,magát távol tőle? Talán hallgatnia kellene a belső hangra és olyan messze és olyan gyorsan futni innen, amennyire csak tud?

 

Őszinte leszek: nagyon minimális ismeretem volt a könyvvel kapcsolatban. Valahol ugyan azt olvastam, hogy „felnőtteknek szóló Alkonyat”, de mivel én azon nagyon-nagyon kevés ember közé tartozom, aki nem olvasta a Twiligtot, sőt a filmekből is szerintem össz-vissz láttam fél órát, így számomra ez nem volt egy olyan információ, ami kapcsán esetleges elvárásokat állítottam volna fel.

Az viszont hamar egyértelművé vált, hogy ez a könyv miért 600+ oldalszámú: Tracy Woolf ugyanis igazán részletekbe menően leírft mindent. Az utolsó – olykor talán jelentéktelen, csak szócséplésre jó – momentet is. Magamról tudom a legjobban. hogy mennyire nehéz nem leírni minden részletet, de most, hogy a gyakorlatban olvastam, értem, hogy miért nincs erre szükség: amikor a történet fele után is ugyanolyan részletességgel számolt be Gracie legapróbb cselekményeiről, mint a legelején, akkor azt éreztem, hogy de jó lenne, ha száz oldallal kevesebb lenne ez a könyv.

 

Főleg. hogy a fantasy rész a féltégla hosszhoz képest nem annyira kidolgozottnak, mint amit egy ilyen regény esetén elvárok. Szívesebben olvastam volna többet a különböző fajok közötti hierarchia rendszerről, vagy éppen a fajokon belüli dominanciáról. Mert például Flint vagy Jaxon szerepe tiszta volt, de mi van a többiekkel? Mi a véleményük a helyzetről? Gracie-ről? Milyen motiváció húzódik meg a karmok, agyarok, megvillanó vadállati tekintetek mögött? Bár, mivel a sorozat 5 kötetes, lehet, hogy ezekre a dolgokra nagyobb hangsúly fog helyeződni a későbbiekben. Már csak ezért is folytatni fogom a jövőben, hiába kötetről kötetre több az oldalszám.

 

Gracie néha annyira buta és nauv volt, hogy a szememet forgattam; máskor meg annyira természetesnek vett nem feltétlenül mindennapi dolgokat, hogy képtelen voltam megérteni a karakterét. Talán nem is volt olyan igazán kiborulós pillanata a történet során, aminek pedig bőven lett volna létjogosultsága, figyelembe véve, hogy az írónő teljesen tudatlanként alkotta meg. De neeem, semmi ilyesmi, mert a gondolatait teljes mértékben kitöltötte Jaxon. Nem maradt ideje kiakadni, na.

Ha már Jaxont szóba hoztam: nem lett ugyan a kedvenc férfi könyves szereplőm, de még bőven van potenciál benne. Egész sokrétű, szóval őt vagy nagyon jól felépíti a szerző a folytatásokban, vagy rettentően el fogja rontani. Nagyon két kimenetelű lehetőség rejtőzik benne, az tuti.

Flint viszont érdekes. Alkotott róla az írónő egy képet, amit aztán fogott, és száznyolcvan fokban teljesen a feje teejére állított. Kedves olvasó, kialakult a srácról egyfajta véleményed? Na, akkor most fogom, és teszek róla, hogy ne legyen ilyened. Pont, ahogy Gracie, én is bajban voltam: mindkét srác érdekes, mindkettőjükről szeretnék többet tudni, de Flinttel kapcsolatban bizonytalanná váltam.

May az a tipikus támogató barátnő, aki nélkül hősnőnk biztosan unatkozna, de Mekhi karaktere is felkeltette az érdeklődésemet. Hudsonról vagy éppen Liáról nem is szólva… minek az embernek barát, ha ilyen ellenségei vannak, ugyebár?

 

Most már én is azok táborába tartozom, akik beléptek Tracy Wolf különleges Akadémiájának kapuján, ahol senki nem az, aminek látszik, és muszáj megtanulnod jól hazudni, de minimum pókerarcot vágni, ha életben akarsz maradni.

Ahol, ha kiszagolják, hogy védtelen vagy, véged van.

Ahol egyedül saját magadban bízz, mindenki mást kezelj fenntartásokkal.

Ha a paranormális-romantika a te világod, akkor engedj a Vonzódásnak.

*Hikari