Francesca H. Nielk: Daniel

Sziasztok!
Életem első recenziós könyvét fogom értékelni nektek.
Nagyon nagyon hálás vagyok az írónőnek Francesca H. Nielknek és a kiadónak is, amiért elolvashattam.

Oldalhossz:412 oldal
Év: 2016
Kiadó: Ábránd könyvek

Fülszöveg: 

Van ​esélyed megmenekülni?
Mit tennél, ha ismét annak az embernek a karmai közé kerülnél, akitől egész életedben a legjobban rettegtél? És ha ő még korábbi énjénél is okosabb és kegyetlenebb lett? Mi történik, ha már a saját anyád sem hisz neked? Ha teljesen egyedül maradsz a rémisztő sötétségben?
A tizenhét éves Daniel Monroe azt hitte, végre a háta mögött hagyhatja a sötét múltját. Azt remélte, soha többé nem kell azzal az emberrel találkoznia, aki tönkretette az életét. Ám pillanatok alatt elveszti a hitét, amikor visszakerül a pokolba. Vissza az apja házába. 

 

Vajon mennyire bízhat a feltevésben, amivel áltatják, hogy a régi vadállat, az igazi pszichopata mára már nem ugyanaz? Mikor bújik ki a szög a zsákból? Vajon ismét át kell élnie az agresszív kegyetlenséget, amit kisgyerekként kellett?
Vagy talán képes lesz Daniel megmenekülni a vélt és valós félelmeitől egyaránt?
Francesca H. Nielk első könyvében élethű közelségből mutatja be, milyen pusztító és lélekölő lehet a reményvesztettség, ugyanakkor arról is biztosít, hogy minden alagút végén ott pislákol a bizakodás fénye.

No, nagyon bele tudok nyúlni az olyan témákba, amik a bántalmazásról és az erőszakról szólnak. Többek között nem szoktam vele mellélőni, és még tetszik is. Ezzel sem volt baj, az alapvető dolgokat kivéve, amik miatt...hát, kissé furán de sikerült végeznem ezzel a könyvvel.
A Daniel - attól eltekintve, hogy egyszerűen imádom ezt a nevet, és minden alkalommal mikor szembe jön velem akárhol, kellemes bizsergés önt el, akárcsak a Noah esetében- ,a tartalom alapján mozdított bennem valamit, és bár a könyv maga is a helyén volt, néhol mégis úgy éreztem, hogy sósavval marom le az arcomat kínomba.
Tudom, hogy nincs jogom, mert ha akarnék se tudnék jobbat írni.
A történet során megismerjük Daniel Monroet, aki egy tizenhét esztendős fiú, igencsak nehéz családi háttérrel és mindennapi eseménysorozattal. (Amit túl kell éljen.)
Igen, mint az kiderül van egy csúnya folt a múltjában, amit sajnos képtelen eltüntetni, ez pedig a bántalmazás.
Az apja elég kegyetlenül próbálta őt tanítani, "megleckéztetni", vagy csak felindulásból erőt fitogtatni szerencsétlennel szembe.
Ez természetesen kiváltotta a félelmet, ami egy teljesen normális dolog, ebből nem ilyen formán kijönni elég lehetetlen. Az ember fél attól, aki bántja, sőt ha jobban elmérgesedik a helyzet, attól is félhet aki hasonló nemű, mint a bántalmazó.
Mivel én is hasonló, de kissé eltérő kategóriába estem, mint Daniel bátran kiállok mellette, és ugyanazt vallom,mint Ő. Bár, én lassan már leküzdöm.
Most viszont főhősünknek hatalmas dolgokkal és mindennapi problémákkal kell megküzdenie, visszakerül a démonhoz, akitől menekült és még mindig menekülne legszívesebben. Az apjához.
Természetesen sejthető a dolog, hogy akármit mondhatnak egy ilyen agresszív emberről, nem fog megjavulni, mi több a helyzet csak még rosszabb lesz.

Mélységesen meg tudja rázni az olvasót, és sokkba tudja taszítani egy ilyen nehéz téma.
Minden tiszteletem az írónőé, hogy volt ennyire bátor, mikor megírta mindezt. Főleg, mert a könyv egy fiú szemszöge alapján készült, ami pedig még inkább sokkalta magával ragadóbb, mind tudjuk, hogy a férfiaknak és a fiúknak elég nehezükre esik megnyílni, vagy beismerni az ilyen és hasonló témákat,  még mi nők-és lányok lelkisebbek vagyunk.
Egyébként, ha úgy nézzük, ez egy remekül megírt regény.
A téma épp elég mélyre nyúlik, a félelem, az utolsó kis reményszálak megragadása, miközben pedig az események egyre inkább maguk alá temetik az olvasót és a főszereplőt egyaránt.
A kérdés, hogy vajon képes lesz-e mindezek után Daniel épen kikerülni a helyzetből, lesz-e majd bármi ami kiragadja őt onnét?
Hát igen, az a folyamat, aminek szemtanúi lehetünk, hogy a fejezetek során az apja mennyire képes tönkretenni a fiát, az pedig mennyit változik. Teljesen átformálja őt minden történés, mondhatni kergetik őt rendesen a belső démonjai. 

Baj jön bajra, megtudhatunk elég sok mindent a múltról, minden seb felszakad, és a vér lassacskán beborítja a lapokat.
Teljesen bele lehet élni magunkat, és mindvégig körömrágásig tudunk szurkolni Danielnek.
VISZONT, esetemben elég sok dolog felmerült, amik nem biztos, hogy jó fényt vetnek erre a regényre,bár tényleg nagyon jó mégis úgy érzem ezeket meg kell említsem:

Sosincs idegesítőbb, mint amikor EGY OLDALON kapásból össze tudom számolni, hogy 5-10szer említve van főszereplőnk neve. Valahol többször.
Nagyon sok értékelésben láttam, hogy Daniel így zokog, úgy sír és így tovább.
Ez valahol érthető, amikor képtelen kezelni magában a dolgokat, és retteg egy bizonyos embertől, teljesen érthető és normális reakció.
Engem is zavart, de el tudok siklani felette lévén, a téma esetében érthető.
Egy olyan anya alakot kapunk, aki képtelen továbblátni, a fát sem az erdőtől effektus.
Kiakasztott, bosszantott, utáltam. Ennyire semmibe venni valaki,sőt a saját fiad szavát...akinek meg emiatt is kell szenvednie. Borzalmas.
Az apa alakja, a Pokolra való, elégetném, aztán újra és újra, és újra. Még a hamvait is.
Undorító, amit művel, minden egyes "tanítása", 'leckéje" és "nevelési próbálkozása" egyszerűen felháborító, hogy ilyenek a világban is vannak, bár néhol igen furcsa volt.
Elmagyarázni pontosan nem tudom, viszont éreztem...
Kissé ambivalens hangulat ugrálások voltak végig a könyvbe, és bár annyira vártam a nagy szerelmet, ami majd helyrebillenti az életet és főszereplőnk képes lesz maga mögött hagyni a poklot, elég nehezen és nyögve-nyelve sikerült neki.
No, hogy jót is mondjak:
Vannak részek, amik csodálatosan vannak megírva, elég keményen, nincs benne finomság sem simogató szavak.
Jó volt egy picit kiszakadni.
A borító egyébként gyönyörű, az írónő stílusa remek, nem unalmas, visz magával a sztori, csak néhol fonnék kosarat a szereplők bőréből.

Daniel egy erős karakter, aki a sok sírás-rívás és könyörgés ellenére elég bátorsággal és segítséggel képes volt, kiszakadni a múltjából, és bár ugyan már nem kisgyermek többé, bizonyára ezerszer máshogyan fogja majd nevelni a saját gyermekét.