Fiala Borcsa: Balatoni nyomozás {+ Interjú}

De kérem szépen, nincsen semmi baj, az ember ne adja fel olyan gyorsan a reményt!


Kiadó: Kolibri
Kiadás éve: 2019
Oldalszám:268
Fülszöveg:
Egy régi faládikóban rejtőző térkép…
Egy titkosírással írt üzenet…
Egy tetovált nagymama, aki kiszuperált cirkuszi kocsival járja a Balaton-felvidéket…
Ki ne vágyna egy duplán rejtélyes nyárra?
Krisztinek és Hubának különféle kódokat és találós kérdéseket kell megfejtenie, hogy rábukkanjon a kincsre. De eközben egy valódi bűnszövetkezet is dolgozik a Balaton-partján: pénztárcák és ékszerek tűnnek el mindenhonnan…
Vajon milyen kincs várja Krisztiéket az út végén? És sikerül-e közben leleplezniük a tolvajokat is?
Nyomozz Te is velünk! Bejárjuk többek közt Révfülöpöt, a Folly Arborétumot és Hegyestűt, megkeressük a mindszentkállai titkos lépcsőt és bekukkantunk Csobánc várába is…



A Habos Kakaó Olvasóklub júliusi témája volt egy olyan könyv, ami a Balatonon játszódik. Ez a regény meg szembe jött velem kiadós hírlevélben, szóval gondoltam, az ilyet hívom én égi jelnek. Nagyon szépen köszönöm a recenziós példányt a Kolibri kiadónak.

Hősnőnk Hiszti Kriszti, aki nyaralni megy Balatonra a nagymamájához. Igazából sejthető, hogy a cserfes, locsi-fecsi lánynak nem abból fog állni a nyaralás, hogy úszkál a magyar tengerben, napozik, meg hekket eszik, és amikor egy kincsestérképre talál, bizony kezdetét veszik az igen kalandos napok.
Nyomkeresés, szinte a létező összes híres (és kevésbé híres) hely felfedezése vár hősnőnkre, nagymamájára, és új barátjára.
És emellett még egy másik rejtélyt is meg kell oldaniuk... A kis csapat idén nyáron az unalmat még hírből sem fogja ám ismerni.

Fiala Borcsa neve számomra először a WMN nevű oldalról volt ismerős, bevallom őszintén, a hölgy irodalmi munkásságát eddig számomra homály fedte. Viszont annyira megtetszett ennek a könyvének a címe és a borítójának vidám, színes összhatása, hogy úgy gondoltam, érdemel egy esélyt.
Hiába terveztem úgy, hogy várok a regény olvasásával a balatoni nyaralásig, végül bebuktam a tervet és elkezdtem.
Az a helyzet, hogy nagyon érezhető a szerzőn, hogy ez már nem az első regénye mint kicsit késve utánanéztem, valamint a cikkíró tapasztalat is.
Nagyon olvasmányos, gördülékeny stílusban ír, szuper hangot ad a főszereplő lánynak is.

Tény és való, én már bizony kinőttem abból a korból, akiknek első sorban szólnak az „ifjúsági” könyvek, de Hiszti Kriszti és kis csapatai kalandjain nagyon jól szórakoztam.
Azt hiszem ez egy jó könyv ismérve: hiába van egy ajánlott korosztály, akinek szól, idősebbek is ugyanolyan élvezettel veszik a kezükbe.
Gyerekként sok nyarat töltöttem Siófokon nagymamámnál és dédmamámnál anyukámmal, de mi soha nem keveredtünk ilyen izgalmas, kissé talán hajmeresztő kalandok, mint itt a könyv szereplői. Lehet, hogy ezért élveztem ennyire? Bepótoltam a kincskeresést, még hacsak olvasva is.
Biztos vagyok benne, hogyha legközelebb a Balatonon nyaralok, ez a könyv jön velem, és én is be fogom járni Révfülöpöt, felfedezem Hegyestűt, és magam is megkeresem a Mindszentkállai titkos lépcsőt. A teljesség igénye nélkül természetesen.

Kriszti karakterével kapcsolatban van bennem némi kettős érzés. Aranyosnak találtam az elején, hogy ennyire cserfes, és locsi-fecsi, a végére viszont már kicsit sok volt. Az viszont biztos, hogy igazi kalandvágy buzgott benne végig, még akkor is, amikor úgy tűnt, soha nem jönnek rá a megoldásra. Ha létezne Hiszti Kriszti a valóságban, én pedig kilenc-tíz évvel fiatalabb lennék, biztos, hogy nagyon jóban lennék vele.

Ha Hubát iskolai környezetben ismerem meg, tuti ő lett volna az osztály duci(bb) kiközösítettje, így viszont az lehetett, aki szeretett volna lenni. Egy kedves, segítőkész srác, akinek mindig lapul valami (extrém) finomság a táskájában, ha esetleg megéhezne a nagy kincskeresésben. Kriszti nem is kívánhatott volna nála jobb partnert.
Töpszli nénit direkt hagytam a végére, mert a nagyi egyszerűen zseniális. Korát meghazudtolóan vagány, és tettre kész. Mindenkinek kellene egy Töpszli néni. Komolyan.

Köszönöm az írónőnek a könyv miatt átélt balatoni nyaralást, igazán felébresztette bennem a kalandvágyat. Bár valószínű, hogyha néhány évvel korábban olvasom,  jobban beszippant.
Ifjú olvasóknak, vagy ifjúsági könyveket olvasni szeretőknek egyaránt jó választás.
Ha egy aranyos nyári történetre vágysz, ez a te könyved.



Bejegyzés EXTRA
- Interjú Fiala Borcsával -


Hikari: Ki is Fiala Borcsa akkor, amikor nem épp könyvet, cikket ír?

Fiala Borcsa: Amikor épp nem írok, akkor Böbe kutyám örökké éhes, lepcses szájú totemállata vagyok.

H.: A Balatoni nyaralás nem az első könyved. Mikor/minek hatására döntöttél a regényírás mellett?

F. B.: Pár hónappal azután, hogy elkezdtem dolgozni a WMN magazinnál, két héten belül megkeresett három kiadó is, hogy nem lenne-e kedvem könyvet írni. Nagyon boldoggá tett már maga az ötlet is, hogy valaki látja bennem a lehetőséget egy ilyen nagyívű dologra. Valószínűleg saját indíttatásból soha nem mertem volna ekkora fába belevágni a fejszémet. Így született meg kis idő eltéréssel a blogbejegyzéseimből a válogatás, Egy cirkuszigazgató mindennapjai címmel, illetve az első ifjúsági könyvem, a Szerinted?! aminek egyedi formája, a középen felvágandó rész volt az, ami végül beindította a regényírói fantáziámat. Aztán tessék, mi lett belőle! Jelenleg az ötödik könyvemen dolgozom, és borzasztóan élvezem.

H.: Az első című antológiában is megjelent írásod. Novellistának vagy inkább regényírónak tartod magad? Melyik műfaj írása el közelebb hozzád?

F. B.: Elsősorban egy locsifecsi nőnek tartom magam. Imádok sztorizni, az írásnak pedig az az egyik nagy előnye a beszélgetéssel szemben, hogy ott nem tudnak félbeszakítani, lökhetem a sódert megállíthatatlanul. (Max rámcsukják a laptopot.)

H.: A gyermekeid hogy kezelik a tényt, hogy „anya író?” Olvasták a könyveidet?

F. B.: Egyiket sem olvasták, viszont a Bűntény a Dunán megírásában a fiam nagyon szuper segítségnek bizonyult: minden egyes kész fejezetet felolvashattam neki, és ő igen hasznos, praktikus tanácsokkal látott el. Szólt, ha valamit nem érzett elég logikusnak, vagy ha szerinte egy-egy mondatot rosszul fogalmaztam meg, mert a gyerekek nem úgy beszélnek, ahogy én gondoltam.

H.: Vannak számodra „ideális körülmények” az íráshoz? 

F. B.: Háborítatlan csendre nagy szükségem van, így rendszerint ha könyvet írok, akkor igyekszem a család előtt felkelni 2-3 órával.

H.: A Balatoni nyomozásban annyi helyet járunk be, hogy csak kapkodtam a fejemet. Neked is vannak gyerekkori nyaralás élményeid a magyar tengernél? Bejártad azokat a helyeket, amelyeket Krisztiék? Melyik a kedvenced?

F. B.: A Balatoni nyomozás a Káli medencében játszódik, ahol én is nyaralok immár harminc éve, minden nyaram fénypontja, amikor megérkezünk Kővágóőrsre, és végre beléphetek az ismerős szagú házunkba. A könyvben megjelenő helyszíneket úgy ismerem, mint a tenyeremet. Az egyik kedvenc helyem a Kopasz hegyre vezető titkos lépcső Mindszentkállán, a másik pedig természetesen a révfülöpi lángosozó.

H.: Gondolkodtál esetleg azon, hogy nem magyar helyszínen, nem magyar nevű szereplőkkel is írj egy könyvet?  

F. B.: Olyan dolgokról tudok írni, amiket alaposan ismerek, úgy gondolom, ettől lesz hiteles. Ezzel együtt imádok elmerülni a fantáziavilágban is, úgyhogy tervben van véve egy fantasy horror könyv is, ami egy sötét erdőn keresztül a tudatalattiba visz el.

H.: Kriszti mennyire hasonlít rád? Esetleg Töpszli néniben vagy Hubában vannak jellemzők a környezetben élőkről vagy teljesen a fantáziád alkotta meg őket?

F. B.: Anyukám szerint rettentő sokat beszéltem már kisgyerekként is, abban a pillanatban, hogy reggel kinyílt a szemem, már nyitottam is a számat. Úgyhogy Krisztit egy kicsit magamról is mintáztam, bár sajnos én nem rendelkezem annyi izgalmas fun fact-tel, mint amikkel ő szórja tele a környezetét csípőből. Töpszli néni pedig az álom nagymama az én szememben, vagány, szuper ötletei vannak, és roppant melegszívű. Huba... nos, Hubát részben a gyomrom után formáltam. A Bűntény a Dunán egészen véletlenül egy gasztrokriminek sikerült, a szereplők állandóan majszolnak benne valami finomságot. Amikor a Balatoni nyomozást elkezdtem írni, szentül megfogadtam, hogy ezúttal nem fog a szereplők minden gondolata a kajálás körül forogni. De hát mit tehet a szegény regényíró ennyi beles karakterrel szemben? Mire észbe kaptam, már Hubáék is önfeledten lakmároztak. Pedig esküszöm, hogy soha nem ülök le írni éhesen!

H.: Mik a terveid a jövőre nézve? Kilátásban van esetleg újabb regény?

F. B.: Sajnos a regényírásra nagyon rá lehet kapni. Talán olyasmi lehet, mint a maraton futás. Amikor teljesíted a 42 kilométeres távot, megfogadod, hogy soha többet nem kezdesz bele még egyszer ekkora kihívásba. Mégis, ki akarna órákon át vörös fejjel, kifulladva loholni? Aztán ahogy telik-múlik az idő, elfelejted a nehéz részeit, eszedbe jut egy ötlet, kezd megszületni a fejedben egy karakter, és mire felocsúdsz, ott ülsz hajnali négykor a kanapén, buzgón verdesve a klaviatúrát.

Köszönöm, hogy időt szántál az interjúra.
*Hikari

Nincsenek megjegyzések:

Üzemeltető: Blogger.