"Fontosnak tartom, hogy megismerjék és megszeressék a sportot." - Interjú Vaszil György parasportolóval

Sziasztok!
Én magam is meglepődtem amikor rájöttem, hogy ma két éve vált valóra az-az álmom, hogy lett egy saját handbike-om. Tudtam, hogy az „évforduló” kapcsán szeretnék írni valamit, de sokáig gondolkodtam azon mit is írjak, és engedjek ki ezzel kapcsolatban az Internetre.

Aztán az élet az orrom elé tolta a témát Vaszil György, handbikeos parasportoló személyében. Ezzel pedig el is döntöttem kiről hozok cikket egy olyan napon, ami számomra is nagy jelentőséggel bír.

Vaszil Györggyel csupán azért kezdtem telefonon beszélgetni, hogy egyeztessem, mikor ér rá válaszolni a kérdésekre.

Azonban annyira magával ragadt a kedves, közvetlen stílusa, hogy végül szinte baráti csevej született a csupán pár percesre tervezett egyeztetésből.

Egy alázatos, jó kedvű, motiváló emberrel volt szerencsém beszélgetni, interjút készíteni.

Nagyon élveztem.       

Fogadjátok szeretettel.

Hikari: Talán az elején tisztázzuk: kicsoda is Vaszil György? Mit mesélnél magadnak azoknak akik - még - nem ismernek?

Vaszil György: 43 éves vagyok, olimpiai válogatott kerettag parasportoló, a virtualfutok.hu nagykövete. Tizennégy évvel ezelőtt egy munkahelyi balesetben sérültem le, leestem egy állványról 6-7 méter magasról és a 11-12. csigolyám tört, ami által egyből lebénultam köldöktől lefelé. Az első egy év kőkemény volt, de utána túltettem magam rajta, kimozdultam barátokkal, megtanultam újra autót vezetni és utána kinyílt megint a világ.

Forrás: magánarchívum 

H.: Mikor/minek hatására szerettél bele a handbikeozásba, a versenyzésbe?

V. GY.: Négy éve szerettem bele maga a sportba. Egy orvosi vizsgálaton volt szobatársammal találkoztam, mondta, hogy van ilyen sport nem szeretném-e kipróbálni? Elhozta hozzám a bicót, kipróbáltam, kölcsön is adta, onnantól pedig egyre többet tekertem.

H.: Próbáltál más parasportot is? Melyiket élvezted legjobban/legkevésbé?

V. Gy.:  Sok sportot kipróbáltam: kerekesszékes vívás, para jet-ski (többszörös országos bajnok vagyok), kajak-kenu, evezés, wakeboard, kosárlabda, curling. Mindegyiket élveztem, végül a handbike mellett tettem le a voksomat.

Forrás: magánarchívum

H.: Milyen véleménnyel van a családod/a barátaid a hobbidról?

V. Gy.: A családom már belenyugodott, hogy ezt csinálom. A barátaim már csak annyit mondanak „Nézd, már megint teker.” *mosoly*

H.: Megváltoztatta az életedet valamiben a sport?

V. Gy.: Szerintem a sport mindenkit megváltoztat kicsit, igaz, én  annyira nem érzem, mert mindig is mozogtam, csináltam valamit. Max annyiban változtam meg, hogy most már kikapcsolódásként tekintek a sportra.

H.: Mennyire nehéz megtalálnod az egyensúlyt a magánélet és az edzések/versenyek között?

V. Gy.: Egyensúly... szerintem, aki nem érzi ezt, akkor ne is sportoljon. Mert vagy csinálja azt, amit csinál, vagy maradjon a tv előtt és sörözzön. Engem kikapcsol maga a tekerés. Persze csak akkor, ha nem jön egy ideges autós kolléga *nevet*, mert utána már azon kattogok vajon tényleg rám akarta dobni azt a valamit vagy csak meg akart ijeszteni.
Versenyre is megpróbálok higgadtan érkezni, és nem izgulni, vagy legalább is kizárni az érzést.

H.: Ha saccolnod kellene, hetente mennyi időt töltesz edzéssel?

V. Gy.: Edzés az van mostanában. Heti tekerésem kb. 600-700 km de még többet kéne menni, de egyedül kicsit unalmas. A tekerés előtt vagy után még heti 3x konditerem, meg néha kis úszás.

H.: Volt valaha olyan szakasza sportolói karrierednek, amikor be akartad fejezni az egészet? Mi mozdított ki a mélypontból?

V. Gy.: Volt olyan szakasz, de az inkább az eltántorodás, hogy már megint nem kaptam segítséget. Szó szerint inkább csak hobbi szinten csináltam, mert  vagy nem volt rá pénzem hogy vegyek egy drága gépet, vagy a kiutazásra nem volt pénzem.
A mélypontból az mozdított ki, hogy egy év kihagyás után - bár közben is tekertem, csak nem úgy, ahogy kellett volna - visszahívtak versenyezni.

H.: Van példaképed? Ha igen, kicsoda?

V. Gy.: Volt példaképem, de kiderült hogy doppingolt így elvesztette a bizalmam. Így most nincs kedvenc csapatom, akire felnéznék.

H.: Hogy találtál rá a virtualfutok.hu kezdeményezésre? Mesélnél arról kérlek, milyen út vezetett addig, hogy „nagykövetté” válj?

V. Gy.: Maga a virtuálfutás amikor kezdődött a neten láttam, és hogy ingyenes a nevezés. Gondoltam, ha már úgyis tekerek miért ne. Ekkor már sokat tekertem, edzeni egyébként is kell, akkor meg legalább még versenyzünk is egymással.
A virtualfutoknak kezdeményezésnek is az a lényege, hogy a kerekesszékesek is megismerjék a mozgás lehetőségét, és a kezdeményezés alapítója megkérdezte, hogy nem szeretnék-e nagykövetük lenni. Fontosnak tartom, hogy a kerekesszékesek megismerjék és megszeressék a sportot, ezért örömmel elfogadtam a lehetőséget.

Forrás: magánarchívum

H.: Most a párizsi paralimpiára való kijutás a célod, ha jól tudom. Vettél részt más külföldi versenyen korábban?

V. Gy.: Igen, 2024 a cél.
Azért is az, mert még sok-sok kilométer kell, hogy felfejlődjünk a külföldi versenyzői szintre. Évekkel le vagyunk maradva minden téren: edzőgép, edzőpark,na meg a versenyek finanszírozása. Vettem már részt külföldi versenyen például Berlin Maratonon már kétszer , vagy Szlovákia Európa Kupa. Többször megkerültem a Balatont  egyénibe (220 kilométer) és sok-sok kisebb hazai futóversenyen voltam, ahol a szervezők gondolnak ránk is.

H.: Milyen terveid vannak még a jövőt illetően?

V. Gy.: Tervek azok mindig vannak csak nehezen állnak össze. Még sok hazai cég megkeresése a cél, hogy nagyon sok versenyre ki tudjunk jutni a társaimmal, és jó lenne utánpótlást is találni ,mert ide haza csak négyen vagyunk versenyzők. Jó lenne ha többen lennénk és tudnánk a hazánkat képviselni külföldi versenyeken.

Ha szeretnétek követni Vaszil György útját a paralimpiáig, ITT megtehetitek.

Ha pedig van lehetőséget támogatni őt az álma elérésben, minden infót megtaláltok ITT.

Mindenkinek köszönöm, aki elolvasta az interjút.
Gyuri neked pedig azt, hogy időt szántál rám. 

További sok sikert kívánok Neked.

*Hikari