Jay Kristoff: Vihartáncos (A Lótusz háborúja 1.)

„Ne szabadkozz a hibáidért. Tanulj belőlük.”

Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2014
Oldalszám: 496
Fülszöveg:
Ennek ​a fantasy-sorozatnak az első része egy felejthetetlen hősnőt és egy lenyűgöző, világot mutat be.
HALDOKLÓ FÖLD
A Shima Birodalom az összeomlás szélén táncol; a szigeten élő nemzet régebben gazdag hagyományokkal és mondákkal rendelkezett, mára azonban lakóit megtizedelték a Lótusz Céh ipari fejlesztései és a gépek imádata. Az ég vörös, mint a vér, földje haldoklik a szennyező mérgektől, a hatalmas szellemállatok pedig, melyek régebben a vadonjaiban kóboroltak, örökre eltűntek.
A LEHETETLEN FELKUTATÁSA
A Shima Birodalom udvari vadászai megbízást kapnak a sóguntól, hogy kapják el a mennydörgéstigrist – egy mondabeli félig sas, félig tigris teremtményt. De minden bolond tudja, hogy ezek a vadállatok már több mint egy évszázada kihaltak, mégis, ha üres kézzel térnek haza, a sógun halállal bünteti őket.
TITKOLT ADOTTSÁG
Yukiko a Róka klán gyermeke, aki olyan adottsággal bír, amiért – ha kiderül –, a Lótusz Céh kivégzi. A lány elkíséri apját a vadászatra, melynek során égi hajójuk lezuhan, és a fiatal lány Shima utolsó megmaradt vadonjában találja magát, ahol a társa csupán egy dühös, röpképtelenné tett vihartigris lesz. Bár a lány hallja a gondolatait, és megmentette az életét, csak abban lehet biztos, hogy az állat inkább látná holtan, minthogy segítsen neki.
Ám végül rettenthetetlen barátság szövődik köztük, és kihívják maguk ellen a birodalom hatalmasságainak haragját.

Az utóbbi napokban sorra olyan könyvek kerültek a kezembe, amik nem igazán tetszettek (vagy éppen tetszettek, csak valami mégis hiányzott belőlük), úgyhogy elmentem a könyvtárba, azzal a határozott szándékkal, hogy találok magamnak valami szuper olvasnivalót.
Nos,egy régóta várólistán lévő könyv mellett tettem le a voksomat.

Főszereplőnk egy Yukino nevű fiatal, de annál talpraesettebb lány, aki elkíséri apját egy régóta kihalt(nak hitt) teremtmény vadászatára.
A csapat azonban kemény leckét kap azt illetően, hogy a természet törvényeibe nem szólhat bele holmi ember és annak önző kívánságai.
A csapatot baleset éri, és onnantól kezdve minden bizonytalanná válik: az eszmék, amikben hittek, az emberek, akikben addig bíztak, a célok, amiket addig fontosnak gondoltak.
Minden megváltozik. Minden mozgásba lendül.

Ha nincs három éve rajta ez a könyv az „Olvasni fogom valamikor” akkor egy perce sem. Valamiért mindig csak addig jutottam, hogy levettem a polcról, elolvastam miről szól, majd visszaraktam.
Most azonban vonzott magához, úgyhogy hazajött velem.
Csak tudnám, miért vártam ennyi ideig azzal, hogy elolvassam?! Ez egy elképesztő történet.

Bár, bevallom őszintén, elolvastam majdnem száz oldalt, mire képes voltam azonosítani, hogy ki kicsoda, illetve, hogy a szereplők milyen kapcsolatban vannak egymással (hiába, ez az „átka” és egyben az egyedi varázsa is a távol keleti neveknek…), onnantól azonban már nem igazán volt megállás.  Három  nap alatt ledaráltam a könyvet, és ebben benne volt egy éjszakába nyúló olvasás is.

Megvan benne minden, amit annyira szeretek és amit talán tudat alatt mostanában kerestem is az olvasmányaimban: olvasmányos stílus, sok-sok japán utalás, kaland, és az érzés, hogy nem tudom, hogy mi fog történni a következő fejezetben.

Ha már megemlítettem a „japán utalásokat”: IMÁDTAM, hogy tele volt szavakkal. Hat-hét éve éltem nagyon hardcore módon a japánimádós, animézős korszakomat, és irtó boldoggá tett, amikor nem mindegyik szót kellett „szótáraznom”, mert ismertem, tudtam a jelentését. Milyen jó, ha az ember csak úgy darálja a japán szinkronos-magyar feliratos animéket, ennek most igazán hasznát láttam.

Újabb plusz a világfelépítés, pedig ritka, hogy attól elájuljak. De akkor is zseniális volt ez a steampunk-os (azt hiszem, egyre elképzelhetőbb) jövőkép. Ha így haladunk, néhány száz év és Jay Kristoff által felvázolt világ, a mérgező levegővel, a vörös éggel és vörös vízzel, maró esővel nem csupán fikció lesz, mert mi magunk tesszük tönkre a bolygót.

Yukiko bekerült a kedvenc női karaktereim nem túl népes táborába. Elképesztő lány: erős, bátor, független, nem hisztizik minden apró-cseprő dolog miatt, nem epekedik idegesítően egy férfi után… Annyira, de annyira jó volt végre életképes hősnőről olvasni, hogy azt elmondani nem tudom. Sokkal, de sokkal több Yukiko típusú hősnőt kérnék szépen a YA regényekbe. A képessége pedig csak hab a tortán, hogy még inkább szimpatizáljak vele.
Buruu - aki egyébként az egész eseménysorozat elindítója - szintén egy nagyon jó szereplő lett, hálás voltam, hogy a személyisége a történet közben alakult illetve formálódott, nem pedig készen kaptuk. 

Kin-sanról még mindenképp említést kell tennem még akkor is, ha nem feltétlen központi karakter, mert igazi ellentmondás a srác, és egyszerűen a végéig se tudtam eldönteni, hogy akkor őt most szeressem, mert barát, vagy utáljam, mert ellenség.
Masaru-ról nem szeretnék sokat mondani, mert ismerjétek meg magatok, de annyit muszáj: az elmúlt idők egy legbölcsebb édesapa karaktere az övé.
Daichi vagy éppen Aisha még tele van kiaknázatlan lehetőséggel, kíváncsi vagyok, mit fognak tartogatni a későbbiekben.

Valódi agykikapcsolódás ez a könyv, kiszakadás a mindennapok monotonitásából, képzeletbeli utazás egy távoli tájra. Minden olvasással töltött perc élmény volt.
Fantasy-t, steampunk világot, Japánt kedvelőknek főleg ajánlom figyelmébe.
A falat kaparom a folytatásért. Ilyen is ritkán van.