Susan Wilson: Egy jó kutya
Nem ragadhatunk le a múltnál. Tovább kell lépnünk.
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve: 2021
Oldalszám: 328
Fülszöveg:
Adam March önerőből felkapaszkodott, sikeres üzletember. Mindene megvan: gyönyörű feleség, felelősségteljes beosztás, ragyogó baráti kör. Ám mindennek ára van, és a nyomás egyre nő – mígnem egy nap Adam végzetes hibát vét. Az asszisztense egy három szóból álló üzenetet hagy neki: „A
nővére hívta.” Azt azonban senki sem tudja, hogy Adam nővére évtizedekkel
ezelőtt eltűnt. Hogy ő testesíti meg a férfi kínzóan fájdalmas múltját, amit
már maga mögött hagyott. És hogy a hiánya titokban végig gyötörte. Amikor az
asszisztense nem törődik a sürgős, személyes telefonhívás magyarázatával, Adam
képtelen uralkodni magán. És elszabadul a pokol.
Adamet
kivezetik az épületből. Elveszíti az állását és a feleségét. Elveszíti azt az
életet, amiért olyan keményen dolgozott. Úgy érzi, ennél lejjebb már nem
süllyedhet, amikor a közmunka részeként egy ingyenkonyhára vezénylik. Ekkor még
nem tudja, hogy az útjaik így keresztezik majd egymást Chance-szel.
Chance
egy pitbullkeverék. Harcra tenyésztették, és ideje nagy részét abban a mocskos
pincében tölti, ahol a harcok között tartják. Ám Chance se nem áldozat, se nem
szörnyeteg. Sajátos lélekjelenléte segítségével sikerül megszöknie, és így
találkozik össze Adammel.
Történet
egy férfiról és egy kutyáról, akiknek sikerül megmenteniük egymást – úgy, ahogy
arra sosem számítottak volna.
Teljesen véletlenül jött szembe velem ez a könyv, de aranypöttyös meg kutyás, szóval rossz nem lehet, gondoltam én. Legnagyobb meglepetésemre volt könyvtári készleten, úgyhogy gyorsan ki is kölcsönöztem.
Adam sikeres üzletember, mindene megvan, amire csak egy ember vágyhat. Egy nap azonban indulatból cselekszik, és ezzel megpecsételi a sorsát: mindent el is veszít.
Chase-t harci kutya, és semmije nincs azokból, amire egy kutya vágyhat. Egy nap azonban megtalálják az illegális telepet, ahol él, és ezzel a sorsa megpecsételődik: mindent megkaphat.
Két megtört, harcos lélek akiknek az életútjaik végül összefutnak.
Talán nagyobb szükségük van egymásra, mint gondolnák.
Ötletem sem volt, mire számítsak, amire nekikezdtem a könyvnek, tényleg meggyőzött az ember-kutya páros a borítón, meg az, hogy én igazán különleges olvasmányokra bukkantam már az évek alatt az aranypöttyösök között.
Ez a könyv az elején az Ugyanúgy más, mint én című regényt juttatta eszembe, szóval azt hiszem már itt megragadom az alkalmat, és azt mondom: ha az tetszett, olvasd el ezt is!
Nagyon hamar beszippantott a történet: az alaphangulata, Adam és Chase váltott szemszöge pont elég volt, hogy olvasni akarjam, minden szabad percemben. Mondhatni, hogy nem egy hosszú könyv, de a mondanivalója annál több.
Adam személyisége lassan bontakozik ki, az elején ő maga a magasról lehet nagyot esni mondás megtestesítője: utálja is az egész helyzetet. Meg igazából mindenkit is.
Tetszett, hogy egy olyan nem mindennapi helyszín volt a történet egyik fő pontja, mint a hajléktalanok nappali melegedője. Ez a hely valóban annyira ellentétes azzal a világgal, amiben korábban a férfi mozgott, mégis pont ezért éreztem azt, hogy működik.
Egy férfit, akinek eddig megvolt mindene, olyan emberek tanítanak, akiknek semmijük nincs.
Mi ez, ha nem zseniális ambivalencia?
Chase szemszöge is nagyon tetszett, Enzot juttatta eszembe. Aki régóta követi a blogot, annak nem lesz újdonság amit most mondok: van itt a nyíregyházi menhelyen egy gyönyörűséges pitt jellegű kutyus, Jorgosz; olvasás közben végig őt láttam magam előtt, ahogy olvastam Chase fejezeteit. Nagyon szerettem olvasni ezt a szemszöget is. Nem lett túlságosan humanizálva a karaktere, de szépen követhető a fejlődése, ahogy magányos, bizalmatlan harcosból futonágyon szundikáló, labdázó ebbé válik.
Szóval szerettem a főbb szereplők által felépített cselekményt, ahogy mindketten hasonlóan utat járnak be, hogy megtalálják az új önmagukat. Az idő múlása viszont eléggé nehezen követhető: amikor azt hittem, hogy csupán néhány nap telt el, kiderült, hogy már hetek. És nem igazán tudtam behatárolni, mégis mikor ugrottunk ekkorát?!
A mellékszereplők elég felejthetők, amit azért kicsit bánok: persze, érthető hiszen Adam jellemfejlődésén volt a hangsúly, de örültem volna, ha többiek kicsit nagyobb hangsúlyt kapnak, és nem azt érzem, hogy körülbelül mire a könyv végére érek, már el is felejtettem őket.
Nem bántam meg, hogy elolvastam, tipikusan olyan regény, amivel az ember bekuckózik egy szeles őszi napon egy bögre teával.
Érzelmes gyógyulástörténet, amiben a kutya-ember közti szeretetkapcsolat emlékeztet rá: nem vagy egyenlő a múltban elkövetett tetteiddel. Lehet újratervezni, és nem szabad örökké megtorpanni.
*Hikari
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése