Ron Hall – Denver Moore – Lynn Vincent: Ugyanúgy más, mint én

„…egy csavargó elég bölcs volt hozzá, hogy meglássa az áldást abban, ami alapvető másoknak.”

Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadás éve:
Oldalszám: 320
Fülszöveg:
Denver egy louisianai ültetvényen töltötte fiatalkorát, míg egy nap felugrott a Texasba tartó vonatra, hogy utána tizennyolc éven át hajléktalanként csavarogjon Dallas utcáin. Ron nemzetközi műkereskedő, aki otthonosan mozog az Armani öltönyös milliárdosok világában. Felesége, Deborah a hitnek és mások megsegítésének szenteli az idejét. Mindhármuk élete egy csapásra megváltozik, amikor a gondviselés egymás felé tereli őket, és új barátságra, új álmokra találnak.
Csakhogy Isten útjai kifürkészhetetlenek. Az ember nem nyerhet semmit anélkül, hogy valami mást elveszítene. Vajon mit tartogat a jövő a furcsa trió számára? Valóra válik-e Deborah álma, és ha igen, milyen áron?

Véletlenül jött velem szembe a film előzetese, viszont eléggé meggyőzött ahhoz, hogy el akarjam olvasni a könyvet. Mivel a kölcsönzési idő véges, így előrevettem a várólistámon, és ezzel kezdtem a márciust.
Nagyon-nagyon jó döntés volt.

Denver gyerek és fiatalkora gyapotszedő rabszolgaként telik, egészen addig, amíg huszonéves korában úgy nem dönt, hogy a saját kezébe veszi a sorsát, hogy rájöjjön, ki is ő, merre vezet az életútja.
Ron saját erőből küzdi fel magát a felső tízezerbe, úgy érzi sikeres, elért mindent, innentől élvezheti az életet, esetleg pár nullával még bővítheti a bankszámláját.
Azonban amikor felesége unszolására önkéntes munkát vállalnak, a dolgok elkezdenek más megvilágításba kerülni. Jelentéktelenné válnak addig fontos, vagy épp fontosakká válnak addig természetesnek vett dolgok. Olyan emberektől kap bölcsességet, akiktől soha nem gondolta volna.
Olyan leckét kell megtanulnia, amelynek tanulságát, soha nem feledi.
Képesek vajon az emberek levetkőzni az előítéletességet? Vajon minden halat vissza kell dobni a vízbe, vagy van, amelyiket érdemes megtartani?

Befejeztem a könyvet és csak bámultam magam elé. A NIOK 2017-es témáját teljesítendő került a kezembe, de rá kellett jönnöm, hogy a 2019 márciusi témájához is tökéletesen jó.
Rég olvastam már ennyire inspiráló és elgondolkodtató könyvet. Tulajdonképpen azt hiszem, idén még egyáltalán nem, aztán márciust írunk…
Erre jön Ron és Denver különleges barátsága és teljesen oda meg vissza vagyok.

Bevallom őszintén, nem is nagyon tudtam, mire számítsak. Molyos véleményeket nem olvastam (nincs is sok), csupán a film előzetese jött szembe velem.
Még ez utóbbira „csupán” annyit mondtam, hogy jónak tűnik, meg fogom nézni, a könyvnek már az elején volt egy olyan hangulata, hogy tudtam, jól döntöttem az elolvasásával.
Azt hiszi az ember, hogy ez biztosan nem romantikus,  egyszarvús lányregény, de szerintem kevesen gondolják, hogy ennyire nem az.
Ahhoz, hogy hajléktalanokat lássunk, nem kell külföldre menni. Itthon is vannak sajnos szép számmal. Ez a könyv segít átgondolni azt a sztereotípiát, hogy minden hajléktalan alkoholista/drogos/léhűtő. Senki nem AKAR hajléktalan lenni. Sokan csak oda jutnak. Segítő kezet azonban keveseknek nyújtanak.

A vallás, Isten léte is megjelenik benne méghozzá eléggé hangsúlyosan. Én nem éreztem úgy, hogy le akarják nyomni a torkomon, el akarják helyettem dönteni, hogy miben vagy miért higgyek, viszont lehet, hogy más ember ezzel a témával nem ennyire toleráns. Ez esetben érdemes átgondolni, valóban elolvasná(d)-e a könyvet.

Vannak könyvek, amiken az ember gondolkodik, miután elolvasta. Meg van az ilyen könyv, mint ez, amin az ember már olvasás közben gondolkodik, mert egyszerűen nem tud mást tenni.
Mert döbbent, szomorú, zaklatott, és boldog egyszerre.
Nem tudom, hogy azért éltem-e meg most ezt az egészet ennyire intenzíven, mert ilyen hangulatom van, vagy mert azért csak ott volt bennem végig a tudat, hogy ez a történet nem úgy született, hogy akkor valaki leült a számítógépe elé, és írjunk valamit.  Itt az élet volt a szerző, Ron és Denver ezt csak papírra vetette később.

Általában írok a szereplőkről is, de jelenleg bajban vagyok, hisz ők nem könyvkarakterek, hanem hús-vér elő emberek, valódi múlttal, valódi jelennel, és létező jövőképpel.
Ron mondhatni az a „tipikus” tehetős gazdag  fehér ember, akinek mindene megvan és természetesnek is veszi ezen javak birtoklását. Nagyon is jó embernek gondolja magát az évi néhány adakozás miatt, és úgy van vele, hogy ez éppen elég. Aztán változások lesznek az életében, és változik a hozzáállása is.
Ellenben Denver, aki színes bőrű, az élni akarásán meg talán a méltóságán kívül nincs semmije, nem tud írni-olvasni, mégis igaz és értékes ember. Számomra az egész regény leginspirálóbb karaktere volt ő,  és az, ahogy a világhoz állt, amilyen bölcsesség és tudás szunnyadt a lelkében. Csak egy emberre volt szüksége, aki hajlandó is volt mindezt meghallgatni.

Debbie-t (ahogy olvastam), sokan túlságosan „szentnek” tartják. Hogy valóban ennyire makulátlan volt-e, azt sajnos nem lehet megkérdezni, én mégis hiszem, hogy léteznek még a világon ennyire jó emberek. Akik segítenek, és nem azért, mert kell, hanem mert ez súgja a szívük. Akik képesek tiszta szívűek maradni egy gonoszsággal, gyarlósággal teli világban.

Kavarognak bennem a gondolatok, az érzések… emésztgetnem kell még egy darabig, de gyanítom, hogy teljesen elfelejteni soha nem fogom tudni.

Nem mondom, hogy bárcsak több ilyen könyv létezne, mert az azt jelentené, hogy a szenvedés is nőne a világban, és abból már így is van elég.
Viszont azt kívánom, bárcsak több ember olvasná el, és ismerné meg ezt a történetet.
Bárcsak kevesebb ember fordítaná el a fejét, és ítélkezne rögtön.
Akkor talán képesek lennénk egy kicsit jobbá tenni a világot. Saját magunk és embertársaink számára egyaránt.