20 bölcsesség, amit A kis herceg tanított nekünk - 120 éve született Antoine de Saint-Exupéry

Szerintem nincs olyan ember, aki ne ismerné Antoine de Saint-Exupéry A kis herceg című könyvét.  A történetet több mint 250 nyelvre fordították le, és évente még ma is körülbelül 2 millió példányát értékesítik. A benne fellelhető gyönyörű idézetek sokszor elgondolkodtatóak, mélyebb jelentéssel bírnak. Álljon itt most 20 kedvenc örök érvényű igazságom.



„– Ez a legnehezebb. Magunkon ítélkezni sokkal nehezebb, mint máson. Ha sikerül helyesen ítélkezned saját magad fölött, az annak a jele, hogy valódi bölcs vagy.„

„A gyerekeknek nagyon elnézőknek kell lenniük a fölnőttek iránt.”

 „A nagyok semmit sem értenek meg maguktól, a gyerekek pedig belefáradnak, hogy örökös-örökké magyarázgassanak nekik.”

„Ha azt mondjátok a felnőtteknek: „Egy szép, rózsaszín téglaházat láttam, ablakaiban muskátli nyílt, a tetején galambok…” – képtelenek elképzelni azt a házat. Úgy kell nekik mondani: „Láttam egy százezer frankot érő házat.” Akkor felkiáltanak: „Ez aztán szép!”

„És az embereknek nincs semmi képzelőtehetségük. Folyton csak azt szajkózzák, amit mondanak nekik…”


„Amikor a titokzatosság túlságosan hatalmába keríti az embert, senki sem mer nem engedelmeskedni.”

„A tetteiből kellett volna megítélnem, nem a szavaiból.”

 „– Az emberek nem érnek rá, hogy bármit is megismerjenek. Csupa kész holmit vásárolnak a kereskedőknél. De mivel barátkereskedők nem léteznek, az embereknek nincsenek is barátaik.”

„– Az ember nem juthat messze, ha mindig egyenesen előremegy…”

„Néha semmi baj sem származik belőle, ha valamilyen munkát későbbre halasztunk.”

„A szemünk nem képes meglátni a dolgok lényegét; azt csak a szívünk sújthatja meg nekünk.”

– Semmi sem tökéletes – sóhajtott a róka.

„Ha megszelídítesz, megfényesednék tőle az életem. Lépések neszét hallanám, amely az összes többi lépés neszétől különböznék. A többi lépés arra késztet, hogy a föld alá bújjak. A tiéd, mint valami muzsika, előcsalna a lyukamból."

„– Megszelídíteni, azt jelenti: kapcsolatot teremteni.”

„– Először leülsz szép, tisztes távolba tőlem, úgy, ott a fűben. Én majd a szemem sarkából nézlek, te pedig nem szólsz semmit. A beszéd csak félreértések forrása.”

„– Két-három hernyót el kell tűrnöm, ha meg akarom ismerni a pillangókat.”

„Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél.”

 „Aki hagyja, hogy megszelídítsék, az a sírás kockázatát is vállalja vele.”

„Egyetlen leszel számomra a világon. És én is egyetlen leszek a te számodra.”

„Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.”

Nektek melyik a kedvenc Antoine de Saint-Exupéry idézetetek?
*Hikari

1 megjegyzés:

Unknown írta...

"Te, egyszer, és mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelidítettél!" -"Megszelidíteni, azt jelenti: Kapcsolatot teremteni."

Üzemeltető: Blogger.