Heteira: A szerelem határai {+ Interjú}

Az emberek nemcsak az új esélyekben, hanem abban is kiválóak, hogy újra meg újra talpra álljanak.

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadás éve: 2024

Oldalszám: 392

Fülszöveg:

Egy vadőr mindig észreveszi a vadat.

Echo boszorkány. Pontosan tudja, hogy ha önmaga akar lenni, elveszítheti azokat, akik közel állnak hozzá. Megtanulta, amikor tíz évvel ezelőtt az alakváltó szerelme elhagyta.

A férfi most visszatér Stonefairbe, és hétéves fiával a nő segítségét kéri. Echo vadőr, így egyszerre viaskodik benne a kötelességtudata és az egykor elveszített szerelem fájdalmának visszhangja.

De egy vadőr mindig segít az alakváltókon. Akkor is, ha ehhez darabokra kell törnie a saját szívét.

Együtt kezdik felderíteni a férfit űző sötétség titkát, és közben egyre közelebb sodródnak egymáshoz. De születhet ott bizalom, ahol már egyszer elveszett? Vajon megéri kockáztatni akkor, ha a boldogságod a tét?

Heteira sodró lendületű, érzéki regényében mesteri ecsetvonásokkal festi fel két ember újbóli találkozását, akik egykor a világot jelentették egymásnak.

Hagyd, hogy magával ragadjon!

Heteira alakváltós-boszorkányos regényével azóta szemezem, hogy az első hírek felreppentek a könyvről, szóval határozottan jó ideje. Nos, a Tündéralku és a Hold vonzása után ez a történet sem okozott csalódást. Nagyon hálás vagyok, hogy előolvasó lehettem!

Hősnőnk Echo a boszorkánykörének egy igazán különleges tagja: ő ugyanis vadőr. És mint ilyen, igen különleges képessége, hogy megérzi az alakváltók mágiáját, és azok állatalakját egyaránt.

Amikor a tíz évvel korábbi szerelme, Evan visszatér, hogy a segítségét kérje, nincs mit tenni: a nő a köztük lévő érzelmeknek, a vadőr énje pedig a bajba jutott alakváltóknak képtelen hátat fordítani. 

Azonban valami sokkal veszélyesebbel néznek szembe, mint bármelyikük is gondolta, és ahhoz, hogy győzzenek egymásra van szükségük.

Határozottan azt érzem, hogy vannak könyvek, amik egyszerűen... jókor kerülnek a kezembe. Az elmúlt néhány olvasmányom ugyan nem okozott csalódást, ugyanakkor igazán mély nyomott sem hagytak bennem. Sokat gondolkodtam ezen és azt hiszem, hogy tíz évnyi blogolás után egyszerűen belefut az ember abba, hogy nem akar már minden könyvről írni, mert nincs energiája, vagy azt érzi, annyira mondanivalója se. Sokat görcsöltem ezen, hogy márpedig kell a tartalom, akkor is, ha nyűgnek érzem. Aztán egy idő után egyszerűen elengedtem az egészet; emlékeztettem magamat, hogy azért kezdtem el írni a blogot, mert élveztem, és pont másodlagossá volt, hogy hányan embert ér el, hány ember olvassa. Ezután valahogy újra megtaláltam az élvezetet az egész tevékenységben, még ha ez kevesebb poszttal isjár.

De hiába az egy évtizednyi blogolás, meg a néhai burnout-ok, a mai napig a kezembe kerülnek olyan regények, amikről nem csupán örömmel és lelkesedéssel írok, hanem azt is szeretném, hogy rátok is átragadjon ez a lelkesedés és ti is olvasni akarjátok.

Na, A szerelem határaival pontosan ez a helyzet.

Heteira különleges és nem mindennapi boszorkányos-alakváltós romantasy története olyan lendülettel rántott be, hogy azon még én magam is meglepődtem. Szinte faltam az oldalakat, és igazából mire észbe kaptam, először hajnali negyed kettő lett, aztán meg vége a könyvnek.
Hogy lehet máris vége, hát még csak most kezdtem?!

Imádtam az egész boszorkány feelinget, a különféle rituálékat, azt, hogy Echo mennyire helyén volt ebben az egészben, miközben ott volt a másik melója a nyomozóirodával és a különféle izgalmas esetekkel, amik valahogy mindig kapcsolódtak az élete varázslatosabb részéhez. Annyira szuper megoldás volt így egybefonni a kettőt!
Nagyon tetszett az is, hogy igazából az alakváltók élték a mindennapi életüket, még ha ezzel egy "átlagember" nem is volt tisztában, hősnőnk meg amolyan hídként létezett két világ között. Kicsit többet szívesen olvastam volna az "előző" életéről is. Mert az ugyan kiderül, hogy a szülei enyhén szólva nem örültek a helyzetének, de mi volt még korábban? Milyen volt a kapcsolatuk? Komolyan nem volt senki, aki támogatta, mellé állt volna, akár a tágabb családja kapcsán is?
Annyival másabb volt az ő családi háttere például Evanéhez képest... De hát mind tudjuk, az ellentétek vonzzák egymást, ugyebár?

Ritkán mondok ilyet, de egyébként szerettem Echo karakterét. Erős volt, független és talpraesett, aki ne riadt el akkor sem, ha valami nehézzé vált, sőt! Talán még nagyobb erőbedobással vetette bele magát az események sűrűjébe, hogy megoldja a dolgokat. Ugyanakkor képes volt beismerni azt is, ha valamit nem képes megoldani a saját erejéből, és támaszkodott másokra.

A boszorkányköréből Orion és Damien lett a kedvencem, de Leaf is igazán közel került a szívemhez. Sőt, azt hiszem igazából mindannyiukat szerettem.

Echo legjobb barátnője, Tempest is igazán különleges karakter, róla simán olvastam volna még többet is, simán vevő lennék egy novellára az ő szemszögéből akár.

Az alakváltók közül egyértelműen Evan és Shain vált a kedvencemmé (még szép!), de Hanát is gyorsan a szívembe zártam. Aggódtam értük, megszerettem őket, örültem a boldogságuknak. Amúgy, mondtam már, hogy engem bármilyen alakváltós regénnyel meg lehet venni? Nos, akkor most mondom, ha eddig még nem.

Igazán köszönöm az élményt, Heteira! Ott jártam Echo-val Wisconsinban, szinte éreztem a gyógynövények illatát, a levegőben úszó mágiát, és az azigazság, hogy imádtam minden pillanatát. Teljesen elvarázsolt a történet, szerintem rég szurkoltam már ennyire happy endért, mint itt, mert mindannyian annyira megérdemelik. 
Ha olyan történetet keresel, amiben van egy talpraesett boszorkány, egy igazán jóképű és gondoskodó farkas alakváltó, mágia, rejtély, megbocsájtás, és elfogadás, ne keresd tovább. Erre a történetre vártál!

♦♦♦

Bejegyzés EXTRA 

- Interjú -

Hikari: A Tündéralku után újabb farkasos alakváltós regény! Egyértelmű, hogy te legalább annyira szereted ezt írni, mint mi olvasni. De mit szeretsz benne a leginkább?

Heteira: A vadság és a fegyelem párosát szeretem az alakváltókban. Láthatóan engem az vonz, ha nem (csak) a Hold irányítja őket, hanem uralkodhatnak az ösztöneiken és az alakváltáson, de közben megvannak bennük ezek az erős ösztönök. Szerintem nagyon izgalmas az, ha valaki erős, de ezt az erőt nem arra használja, hogy feltétel nélkül mindent és mindenkit ledomináljon.

H.: Honnan jött a cím? Sokat gondolkodtál rajta?

H.: Ezen a címen rengeteget gondolkodtam. Néha valami rögtön megvan – pl. a Tündéralku –, néha meg nem rögtön, de írás közben kikristályosodik, hogy mi működne – pl. a 6 hét a világ. Itt nekem végig Echo neve volt a fix pont, ezen a néven emlegettük még a szerkesztés alatt is a regényt, és aztán készült egy lista lehetséges címekkel, amit megvitattunk a Tehetség Íróstúdió csapatával (előnyök, ha az ember szerkesztős közegben dolgozik), de még a kiadónak is több lehetőséget adtam le.

Nekem volt már címváltozásom utolsó pillanatban – Szelídíts meg! –, volt két címen megjelent könyvem – Szívből, színből, igazán és Válassz engem! –, és voltak nehezen és könnyen születő címeim. Elmondhatjuk, hogy egymagam lefedem a címadás teljes skáláját a „megy ez”-től a „sose lesz ennek címe”-ig *mosoly*

H.: Ha össze kellene állíts egy zenei lejátszási listát a regényhez, milyen zenék lennének rajta? 

H.: H.: Meg is tettem! Ennek a regénynek először egyetlen fix dala volt, mégpedig az Apocalyptica és Brent Smith előadásában a Not Strong Enough, ami arról szól, hogy egy pasas nem képes távol maradni valakitől, annyira felé hajtja a szerelem. Ez nekem nagyon Evan és az ő hozzáállása Echóhoz.

Ez a dal adta meg a teljes lejátszási lista alaphangulatát, gyakorlatilag eköré gyűjtöttem a számokat. És akkor most íme a teljes soundtrack a Spotifyon. Hangolódjatok vele!

H.: Gondolkodtál azon, hogy váltott szemszögben írd meg a történetet, vagy a kezdetektől Echo szemszögéből szeretted volna elmesélni?

H.: Gondolkodtam, úgy egy-két óráig a tervezési szakaszban – aztán eldőlt, hogy Echo elviszi a vállán ezt a sztorit. Evan és a fia problémáján túl más nyomozás(ok) is Echo körül csoportosulnak, ő van otthon, ő irányítja az eseményeket, ő dönt és adja meg a kért segítséget, amikor úgy dönt.

Ezzel a módszerrel Evan mozgatórugói sokáig rejtve maradnak az olvasó előtt. Hajlamosak vagyunk azonosulni Echo véleményével, és kicsit mérgesen figyelni, hogy ez a pasas ennyire hajtja a fia alakváltását.

Nos, nekem izgalmas volt Echón keresztül nézni ezt a férfit. A vonzóságát, az erejét, de a megkérdőjelezhető döntéseit is. És persze a végén megértjük, hogy mi hajtja Evant, és úgy gondolom, megvan annak a magyarázata, ahogy ő viselkedik. (Meg aztán megvan Evan fejlődése is…) De ez a kettősség kifejezetten érdekes volt most nekem írás közben, miközben általában mindkét felet szeretem megmutatni.

H.: Melyik "státusz" tetszik leginkább a boszorkánykör szerepei közül, melyiket vállalnád el örömmel te magad is?

H.: Hát, azt hiszem, én egy vadőr vagyok, csak nézzétek meg, hány alakváltót tudok uralni, boldoggá és szomorúvá tenni =D

De a leghasznosabb a javasasszony lenne, szívesen tudnék szuper kencéket és főzeteket készíteni.

H.: Vagy ha esetleg nem boszorkányok: milyen állat alakváltója lennél szívesen?

H.: Macskaféle. Ennyit akarok aludni, kényelmesen nézelődni, és azt gondolni, hogy én vagyok a világ közepe. Macskafélének lenni szerintem tök jó. Ja, és a dorombolást is nagyon bírom.

H.: Hogy nézne ki a te szellemvilágod?

H.: Nahát, micsoda intim kérdés! Olyan helyre beengedni az interjú olvasóit, ami nekem a legnagyobb biztonság… ;) Csináltam már olyan gyakorlatot, ami arról szólt, hogy vizualizáljam – meg más érzékekkel elképzeljem – azt a teret, ami nekem a béke, biztonság, ahová gondolatban visszatérhetek, ha stresszes, nehéz időszakban vagyok. És az akkor puha, hosszúra nőtt fűvel teli rét volt. De a tengerpart is esélyes. És amúgy egy nagy város is. Még jó, hogy a szellemvilágunk változhat életünk során =)

H.: Ha csak egyetlen jelenetet mondhatnál, ami különösen kedves számodra, melyik részt emelnéd ki?

H.: Nekem a személyes kedvenc jelenetem-jelenetsorom egy játszótéren kezdődik, ahol a gyerekek közötti probléma a felnőttek közötti vitává növi ki magát. Vicces módon tuti, hogy Kiscsatári Zsófia, a szerkesztőm nem ezt mondaná, mert sok vitánk volt itt az eseményekről, de hát az ő kedvencéről meséljen ő =D

Szóval ebben a jelenetben több erős dinamikát is látunk: Echo és más alakváltók, Echo és Evan, Evan és más szülő. És ezeket én nagyon élveztem megírni, mert rengeteget elmond nekem ezekről a karakterekről. Evan védelmezéséről és Echo erejéről, meg arról, ahogy beleáll a dolgokba.

H.: Milyen terveid vannak a jövőben? Újabb farkas alakváltók, vagy esetleg visszatérsz a realisztikus-romantikus vonalra?

H.: Egy újabb Heteira-regény készül. Fognak benne alakot is váltani. De szigorúan megtiltották nekem, hogy ennél többet mondjak róla, bocsánat =D Az biztos, hogy ez olyasmi, amit sokan szeretnek. (Főleg én. Ez a legfontosabb ebben a szakaszban, amikor az írásnál tartunk.)

Köszönöm újra a szuper interjút!
*Hikari