Rachel Gillig: Egy sötét ablak (A pásztor király 1.)

A mágia szeretet, de egyben gyűlölet is.

Ára van.

Megvált, de elvesz.

 

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadás éve: 2024

Oldalszám: 368

Fülszöveg:

Elspeth Spindle biztonságra vágyik a kísérteties, ködös királyságban, ahol él. Ám ehhez a puszta szerencsénél többre van szüksége… A Lidérc – ahogyan Elspeth hívja – egy szeszélyes, ősi szellem, aki a fejében lakozik. Védelmezi a lányt, és megőrzi a titkait. Azonban mindennek megvan az ára, a varázserőnek különösen. Amikor Elspeth az erdőben összetalálkozik egy rejtélyes útonállóval, az élete drámai fordulatot vesz. Csatlakozik egy csoporthoz, amelynek célja, hogy megtisztítsák Blundert a sötét mágiától, amihez össze kell gyűjteniük a Gondviselés tizenkét kártyáját. És hogy ki az útonálló? A király unokaöccse, Blunder legveszélyesebb embereinek parancsnoka, a magas, sötét hajú és piszkosul jóképű Ravyn Yew, a felségáruló. A tét egyre nő, akárcsak Elspeth és Ravyn egymás iránt érzett vonzalma. A lánynak pedig lassan szembe kell néznie a legsötétebb titkával: a Lidérc egyre nagyobb befolyást szerez az elméje felett, és talán nem is lesz képes megállítani őt…

Akkor szemet vetettem a regényre, amikor a kiadónál először láttam meg a fülszöveget és a borítót. Nagyon szépen köszönöm, hogy recenziós példányt kaphattam a könyvből!

Hősnőnk Elspeth, aki tizenegy éve súlyos titkot őriz. 
Nem csupán elkapta a fertőzést, hanem túl és élte és azóta olyan mágikus erő birtokában van, ami, ha kitudódik a biztos halállal egyenlő. Amikor egy éjjel útonállók támadják meg és a Gondviselés kártyáit keresik nála, minden megváltozik.
Elspeth-nek újra kell értelmeznie az összes elvet, amit eddig követett.
A túlélése pedig ezzel együtt nagyobb veszélybe kerül, mint eddig valaha.

Minden évben igyekszem néhány új szerzőt megismerni, és Rachel Gillig is egy ilyen új szerző. De tudjátok mit? Nagyon örülök, hogy a Könyvmolyképző kiadó elhozta A pásztor király duológia első részét magyarul, ugyanis én igazán élveztem.
Jó kis gótikus dark fantasy.
Ritkán olvasok ilyen könyveket, mondhatni Elspeth története kiléptetett a komfortzónámból, de egyáltalán nem bánom. Tetszett az alapkoncepció, az egész borzongató, mágiával átszőtt hangulat, ami szinte áradt a lapokról. Könnyedén bele tudtam magam képzelni a cselekménybe, szinte ott jártam a köddel borított erdőben, a kastély ódon romjainál, éreztem, ahogy az ősi könyv időtől elvékonyodott lapjait érintik az ujjaim. 
Közben meg folyamatosan figyelnem kellett, mert az információk úgy voltak elcsepegtetve, hogyha elkalandoztam olvasás közben, a fonalat is elvesztettem.
Az egész mágiarendszer, a Kártyák ereje és hátránya érdekes és újszerű volt, igazán kreatívnak találtam a megvalósítást is. Nem mondom, hogy nem voltak olyan részek, amik kicsit laposabbra sikerültek, de még ennek ellenére is végig fenntartotta a figyelmemet, és izgultam, hogy hogy fog alakulni a kis csapat küldetése. Nem tudta kitalálni se az ő, se az ellenség következő lépését, ennek pedig örültem: szeretek drukkolni olvasás közben, majd meglepődni, ha olyan fordulat következik, amire nem számítottam. Itt abból pedig volt bőven!

Elspeth mint főszereplő, egész jól működött. Cselekvőképes, nem annyira elveszett, mint amire számítottam. Oké-oké, néha talán az én ízlésemnek túl sokszor hagyta, hogy a Lidérc elrendezze a dolgokat, de igazából láttam fejlődést nála, nem volt végig az a hősnő, aki csak ölbe tett kézzel várja, hogy majd valaki más megoldja a dolgokat.
És ha már Lidérc: imádtam a karakterét. Van egyfajta fanyar, kissé talán szarkasztikus stílusa, bírtam a rímeit meg azt, hogy mindig akkor jelent meg, amikor ő úgy gondolta, hogy itt az ideje. Ez pedig nem mindig volt azonos azzal, amit Elspeth szeretett volna, szóval jókat mosolyogtam a szócsatáikon.

Ravyn és Elm volt a mellékszereplők közül, aki igazából jobban megkedveltem, meglepetésemre főleg az utóbbit. Pedig akivel Elspeth szorosabb kapcsolatba került, az bizony Ravyn. Tény, hogy kedveltem én is a talpraesett, tettrekész, mégis óvó személyiségét, mégis Renelm volt az, akiről szerettem volna többet tudni. Ő az a szereplő, akiben biztos vagyok abban, hogy olyan mélységei lehetnek, amire az olvasó nem is gondol elsőre.

Hauth és Ione karakterével viszont bajban vagyok. Míg az előbbit egyértelműen nyakoncsapnám, és azt érzem, hogy megérdemelt minden sérülést a történet során, Ione-vel nem igazán tudok zöld ágra vergődni. Képtelen vagyok eldönteni, barát-e vagy sem, miközben biztos vagyok abban, hogy lesz még szerepe a folytatásban.

Rachel Gillig sötét és varázslatos debütáló regénye igazi meglepetés volt számomra a szó legjobb értelmében.
Nem hibátlan, és olvasás közben azért halványan végig volt egy olyan érzésem, hogy ez a kötet igazából csak bevezet és előkészít a második részre, de ezt nem rovom fel hibának, mert még ha így is van, érdekelt és a lekötött a történet. És azt hiszem, néha nincs is többre szükség.
Ne feledd: óvakodj a ködtől, keresd a kártyákat.
Ha szereted a sötétebb hangulatú, lenyűgözően mágikus történeteket, kezdj bele! 

*Hikari