Novellázzunk: Szárnyaló szeretet

Illusztrációt készítette: Rippl Renáta

Mai történetemnek különleges főhősnője van, egy Down-szindrómás kislány. Másként látja a világot, de megtanít minket arra, hogy a legszebb dolgokat a szívünkkel nézzük.

Fogadjátok szeretettel a legújabb mesémet.

K. A. Hikari: Szárnyaló szeretet

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kislány, akit Zinának hívtak. 

Egyesek furcsállták alacsony termetét, rövid végtagjait, mandulavágású szemeit. Olykor másképp ejtette ki szavakat, lassabban tanult meg dolgokat.

De Zina különleges volt – a szeme csillogott, a nevetése dallamos volt, és a szíve tele szeretettel. Mindenkiben meglátta a jót, és mindig megölelte azt, akinek szüksége volt rá.

Egy nap, amikor a kislányt kicsalogatta a tavaszi napfény a kertbe, igazán különleges vendégekre bukkant: három pillangóra. Az egyik szárnya sáros volt, a másiké gyűrött, a harmadik pedig még ki sem bújt a bábjából teljesen.

Zina szívverése hangos bambambamként dobolt a fülében, a tenni akarástól bizsergett keze-lába.

– Segítetek nektek! – Döntötte el a kislány, visszaszaladt a házba. Néhány perc múlva az anyukájával együtt újra a kertben volt, egy tál vizet egyensúlyozva térdeltek le az apró állatkák mellé.

– Nem szabad hozzájuk érni, különben megsérülnek. – Az anyukája hangja halk volt és türelmes. – Érted, ugye?

Zina bólintott az anyukája pedig egy cseppentőt adott a kezébe. A kislány még a nyelvét is kidugta a nagy koncentrálásban: pár csepp vizet ejtett a pillangó mellé, hogy eltűnjen a hártyájára ragadt vékony sárréteg. Csodálattal nézte, ahogy a vízcseppek megcsillantak a szárnyakon, felfedve a különleges kék színt, ami pont olyan volt, mint az ég a feje fölött. Óvatosan a sérült szárnyú pillangó fölé hajolt, figyelve minden apró mozdulatát. A vörös szárnyak a naplementére emlékeztették. Kedves szavakkal bátorította a még ki nem kelt pillangót, látta, hogy olyan zöld színe van, mint a fűnek a talpa alatt.

A pillangók egyszer csak lassan megrezgették a szárnyaikat, ő pedig még a lélegzetét is visszafojtotta. Majd az egyik megrebbentette a szárnyát, a másik bátran kinyújtotta, a harmadik pedig először emelkedett a levegőbe.

Az anyukája magához húzta, az ölelésének süti és anyu illata volt.

– Zina, te különleges vagy. A szíved olyan nagy, hogy benne mindenki otthonra talál.

A kislány mellkasában szétáradt valami könnyű és meleg érzés. A három pillangó egy pillanatra még a feje fölött körözött, mintha megköszönnék, vagy elbúcsúznának. Zina követte őket a tekintetével, egészen addig, amíg el nem tűntek az ég kékjében.

A házból ekkor az apukája üdvözlése hallatszott. így a kislány felpattant és leporolva a ruháját szaladni kezdett. A napfény aranycsíkokat festett a hajába, ahogy az édesapja a karjába kapta és megpörgette – láthatatlan szárnyakat adva a kislány számára.

Zina kacagását messze vitte a szél.

Szerkesztette: Firgi-Kator Judit.

Ha szerkesztőre van szükségetek, 

keressétek >> ITT << bizalommal :)