Mona Kasten: Ments meg (Maxton Hall 1.)

Szerintem mindenki megérdemel egy lehetőségekkel teli világot.

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadás éve: 2024

Oldalszám: 384

Fülszöveg:

A rosszfiú találkozása a jó kislánnyal…

Pénz, luxus, partik, hatalom – mindez a 17 éves Ruby Bellt nem is érdekelhetné kevésbé. Már hétéves kora óta egyetlen vágy hajtja: az oxfordi egyetemen szeretne továbbtanulni. Mindössze még egy évet kell kibírnia a Maxton Hallban, Anglia leghíresebb és legdrágább magániskolájában.

Amióta megszerezte a vágyott ösztöndíjat, Ruby megpróbál láthatatlanná válni, és a lehető legkevésbé feltűnni az iskolatársainak. Mindenekelőtt James Beauforttól, az iskola legnépszerűbb srácától tartja távol magát. James túl arrogáns, túl gazdag, túl vonzó, és megtestesíti mindazt, amit Ruby ki nem állhat a felső tízezerben.

Szerencsére a fiúnak sejtelme sincs arról, hogy Ruby egyáltalán létezik – legalábbis mostanáig. Amikor Ruby rájön egy súlyos titokra, James már egészen pontosan tudja, hogy ki is ő, és mindent feltesz arra, hogy elérje: a lány ne tudja tönkretenni a családja hírnevét.

Ruby élete fenekestül felfordul, részint azért, mert James hirtelen mintha mindenhol felbukkanna, ahol ő is. De főként azért, mert egyre nehezebben tudja figyelmen kívül hagyni a közöttük vibráló érzelmeket. James Beaufort az utolsó srác, akihez vonzódnia kellene. Ezt Ruby is tudja. De a szíve lassan nem hagy a számára választást…

Rendszeresen szembejött velem a filmadaptáció híre egy időben... Szóval nem hagyott nyugodni a történet, de én továbbra is a inkább könyv, mint film típusú ember vagyok, szóval beszaladtam a könyvtárba a kötetért.

Ruby Bell úgy kezeli a Maxton Hall magániskolát, ami valójában: egy ugródeszkaként ahhoz, hogy felvételt nyerhessen Oxfordba. Nem akar mást, csak beolvadni az iskolatársai közé, és baj nélkül kihúzni a hátralévő időt.

Azonban akaratán kívül valami olyasminek lesz szemtanúja, ami nem kerülhet nyilvánosságra, és ezzel felkelti James figyelmét, ami korántsem jó dolog.

Ruby csak láthatatlan akar lenni. Jamest mindenki észreveszi. Kettejük találkozása valami különleges, lassú tűzzel izzó vonzalom, és nem lehet tudni, mi lesz a vége.

Elolvastam, és igazából ültem rajta napokig, nehezen szedtem össze a gondolataimat, és megfordult a fejemben: mi van akkor, ha én lassan kezdek kinőni ezekből a könyvekből? 

Azt éreztem, hogy olvastam már ezt a sztorit másnál, jobban megírva. Hogy mi történik? Ruby egy - leírás alapján - hipergazdag suliba megy. Oké, de miből? Hogyan, mikor azon agyal, hogy új autóra van szükségük? Amikor majd szétesik a hátizsákja, és ezt többször le is írja?

Nem a szegény lány-gazdag közegben felállással van problémám. Sokkal inkább azzal, hogy nem értem eléggé kidolgozva, Rubyn kívül mindenki dúsgazdag volt, és igazából olvasóként egyszerűen nem tudtam megválaszolni magamnak a kérdést, hogy a csaj mégis mit keres ott? Mintha Mona csak azért használta volna ezt a felállást, mert most ez a menő, és eladható, de abba már nem tett volna energiát, hogy megfelelően ki is dolgozza.

És a cselekménnyel ugyanaz a helyzet: semmi extra. Csak a sulis mindennapok, 'szürke egér a gazdagok közt', Oxfordba akarok menni vágyakozás, némi buli, és úgy... kábé ennyi. De ez háromszáz oldalban.

És csakhogy valami jót is mondjak: annak ellenére, hogy nem vagyok maradéktalanul elégedett, mégis volt ebben a sztoriban valami, ami elérte, hogy éjszakába nyúlóan olvassam úgy, hogy másnap dolgoztam... Őszintén nem tudom, hogy csinálta, de akkor is ez a helyzet.

Hogy mi a helyzet a szereplőkkel? Nos, Ruby tökéletesen hozza az életcélját: nemhogy a tömegből, de a könyves hősnők sorából se tűnik ki. Oké, listákat vezet, és ilyenről nem gyakran olvasni, de ez inkább volt egy idő után idegesítő számomra, mint üdítő. Plusz egyszerűen túl jó kislány az egész regény során., mintha semmi nem billentené ki az erkölcsi iránytűjét. És nem azt mondom, hogy rögtön menjen panaszkodni a rektorhoz, de legalább belső monológba kiakadhatott volna. Az iskola vs. magánélet közti  határhúzást se értettem... ha ennyire nem akarja, hogy a családja tudjon a sulis dolgairól, minek ment oda? (Újra felmerül a kérdés: miből?), Jó-jó, tudom én, ugródeszka Oxfordhoz...

James - természetesen - a tökéletesen ellentéte. Fennhéjazó, gazdag, körüllengi egyfajta "én bármit megtehetek" aura, és ezen az se tud tompítani, amikor az olvasó rájön: nem mind arany, ami fénylik. Mert James háttere pont úgy nincs megalapozottan kidolgozva, mint a suli maga. Nem éreztem a súlyát az apjával való jeleneteknek. 

A mellékszereplőkkel azért is vagyok bajban, mert egyikük se lett túl maradandó. Mintha csak felejthető statiszták lettek volna, csak azért kellettek, hogy legyenek karakterek a főszereplőkön kívül is. Jobban örültem volna, ha legalább személyiséget kaptak volna, valamit, amitől egyedivé válnak.

Tudjátok, így a befejezés után felmerült bennem még egy kérdés: kitől, vagy mitől kellett volna megmenteni? És kit? 

Olvastatta magát, mégis tizenkettő egy tucat érzéssel fejeztem be. Kellemes kikapcsolódás, de nem kiemelkedő, és tudva azt, hogy ez egy trilógia... van egy olyan érzésem, hogy a dráma, az önostorozás, a 'nem vagyok elég jó' mélypont még csak ezután fog jönni.

Nyitókötetnek elmegy, de nem fogok azonnal rohanni a folytatásért.

*Hikari