Novellázzunk: A holdfény titka

Feliratot készítette: Krisztinko

Elárulok egy kulisszatitkot: nálam az írás nulladik lépése az, hogy képeket nézegetek. Van, amikor konkrétan az adott történetemhez kapcsolódót, de van, amikor a kép hozza el az ihletet.

Így történt ez most is, amikor megláttam Kriszti rajzát, tudtam, hogy nekem erre írni kell valamit. Fogadjátok szeretettel a legújabb novellám.

K. A. Hikari: A holdfény titka

Raylee szinte kúszik a magas fűben, hosszú nyújtott léptekkel, pont ahogy a szüleitől látta. A fű susog körülötte, mintha csak megszidná: nem kellene itt lenned, már rég ágyban lenne a helyed. De a kíváncsisága erősebb, mint a szabályok.

Csak vet rá egy pillantást. Abból nem lehet baj, ugye?

Felé hozza a jól ismert illatot a szél, békés horkantások jutnak el hozza. Igyekszik kivenni a sötétben pihenő alakokat, felmérni, hányan vannak, de csak homályosan látja őket. A derengő, fátyolfelhőn átsütő holdfény kevés a jó látáshoz.

Az is lehet, hogy tévedés az egész.

A dédapjáról ugyan legendák szólnak, de mi van akkor, ha az öreg Cooper sem tévedhetetlen? Mi van, ha nincs is szó semmilyen naplementében született, holdfény csókolta különleges lóról? Hiszen se a nagyszülei, se a szülei nem láttak ilyet, pedig a családja a legrégebbi ménesőrző kutyafalka.

De akkor mi ez a különös, édes illat a szélben? Mi ez az alig hallható nesz, mintha valaki éppen álmodna?

Attól, hogy valaki nem látta eddig, miért jelentené rögtön azt, hogy… nem létezik?

– Maradj halk. Ne mozogj hirtelen. Légy olyan, mint a lágy szellő, ami összeborzolja a sörényüket.

Édesanyja intelmei visszhangoznak a fejében, ahogy szép lassan felegyenesedik. Nem megy közelebb, csak ott ül egy helyben, óvatosan csóválva a farkát, de a vezérkanca így is felkapja a fejét. Unikornis szarva ezernyi apró csillagot vet, ahogy figyelmeztetően felhorkan, és tesz felé egy lépést.

– Mit akarsz itt, kis csaholó?

Óvatosan hátrálni kezd, mancsa alatt összetörik egy vékonyka gally. Most bajban van? Nem kellett volna elcsatangolnia, testvérei tejszagú falkájával kellett volna maradnia… Túl kíváncsi volt, túl vakmerő. Raylee inkább lelapítja a fülét, összébb húzza magát.

– Nem akarok bajt. – Hevesen ver a szíve. Ha magára haragítja a ménest, azelőtt eltapossák, hogy a szülei után vonyíthatna.

Feltámad a szél, összeborzolja a bundáját, mire Raylee gerincén végigfut a borzongás. Tovább kellene mennie, vissza a biztonságba, hagyni, hogy anyukája lenyalogassa róla az izgalmas események utózengéjét.

De képtelen megmoccanni, földbe gyökerezett mind a négy mancsa.

A telihold előbújik, ezüstös csillogásba fürösztve a füvet. Vagyis nem… nem az egész legelőt, csak egyetlen pontját. 

Egy pontot, ahol egy lovacska fekszik összegömbölyödve. A csikó lassan feláll, lábai vékonyok és hosszúak, mint négy pálcika. Megrázza a fejét,

Raylee lélegzete elakad. Vörös a sörénye, mint a naplemente. Ugyanakkor az egész szőre ezüstösen csillogó, mintha valóban a holdfény csókolta volna meg. A csikó elindul felé, léptei nyomán ezernyi illatos csillagvirág nyílik. Raylee orrát eltölti a nehéz, tavaszi illat, miközben csóválni kezdi a farkát.

A csikó odaér hozzá, fű illatú meleg levegőt fúj a pofájába. Raylee olyan szélesen vigyorog, hogy a nyelve kilóg a szájából. A csikó boldog, magas hangú nyerítését viszont nem érti meg.

– Fiatal még – lép mellé a vezérkanca. – A neve Star Blossom. Nem tudja magát egyelőre kifejezni, de a szavaidat érti, kis csaholó.

– Rayleenak hívnak. Leszel a barátom? – A lovacska ónixfekete szeme érdeklődve csillog.

Hagyja, hogy hanyatt döntsék, aztán puszit ad a bársonyos orra. A másik felnyihog, mintha csak azt mondaná: igen. – Játsszunk! – Raylee visszahengeredik a hasára, egészen a földig hajol, farka magasan az ég felé áll, sebesen csóválja.

Kedve lenne kergetőzni a kicsivel, de tudja: így is túl sok időt töltött kint. Az anyukája meg fogja szidni.

A vezérkanca ugyanerre a következtetésre juthat.

– Menj haza, kis csaholó! – A vezérkanca óvatosan oldalba böki. Más, mint amikor a az édesanyja korholja meg, de így is érti: most nem a játék ideje van.

– Örülök, hogy megismertelek, Star Blossom. Eljövök máskor is! – Vidáman vakkant, aztán amerről jött, szaladni kezd. Ezúttal nem lassan és óvatosan, hanem vidáman, nagyokat lépve. A harmatos fű csiklandozza a pocakját.

Bebukfencezik a kutyaajtón, de fülel, nem hallja az anyukája bosszús mordulását. Nem ébresztette fel. Amilyen óvatosan csak tud, odakucorodik a testvéreihez, és miközben a húga Tally nyammogni kezdi a füle hegyét, lehunyja a szemét. 

A dédapjának igaza volt, a különleges csikó létezik. Ráadásul örömmel barátkozna vele! Apró mosollyal a szája sarkában alszik el.

Álmában csillagvirágok nyílnak az éjszakai égbolton, és boldog nyerítés válaszol a vakkantásaira.

Szerkesztette: Firgi-Kator Judit.

Ha szerkesztőre van szükségetek,

keressétek >> ITT << bizalommal :)