Helga Liara: Az ​Elhagyott { + Interjú}

Sokkal többre vagy képes, mint azt bárki is hinné.

Kiadó: Könyvguru

Kiadás éve: 2025

Oldalszám: 600

Fülszöveg: 

Képzeld el, hogy a világ, amit ismersz, megsemmisült, és nem maradt más, csak egyetlen kontinens.

Ahol azonban már nem csak emberek élnek…

Annie, nemrég végzett Őrzőként készen áll rá, hogy beteljesítse a Sagitták legfőbb feladatát: biztosítsa Vaalbara népének békéjét és a fajok közötti egyensúlyt. De hogyan vigye ezt véghez egy felhők közé zárt városból? Minden vágya, hogy a kontinensen kapjon szolgálatot, ám bátyja és egyben Parancsnoka szerint még nem áll készen. Annie mindenáron bizonyítani akarja, hogy bátyja téved, ezért amikor észrevesz egy gyanús szándékú idegent a városban, nem habozik.

Relictus alig várja, hogy megszabaduljon kegyetlen főnökétől, ám ehhez még egy utolsó munkát teljesítenie kell: el kell lopnia egy fegyvert. Nevetségesen egyszerű utolsó munkának ígérkezik, ám ő tudja, hogy ami egy tervben elromolhat, az el is romlik. Arra azonban még a sokat látott Relictus sem gondolt, hogy majd pont egy tapasztalatlan Őrző nehezíti meg a dolgát.

Annie és Relictus útja egy Pegazusnak és néhány elgurult almának köszönhetően keresztezi egymást. A férfi nem akar mást, mint elmenekülni, a lánynak mindennél fontosabb, hogy elkapja. Macska-egér játékuk azonban éles fordulatot vesz, amikor rájönnek, hogy a kontinens, Vaalbara és mindenki, aki fontos számukra, veszélyben van.

Vajon szeretteikért együtt tudnak majd működni?

Képesek lesznek majd olyan hőssé válni, amilyenre a világnak szüksége van?

Egy vallomással kezdek: én ezzel a könyvvel már megjelenés óta szemezek, de mivel nem vagyok feketeöves fantasy olvasó, így azért a hatszáz oldal rendesen elijesztett. Szóval inkább kivártam a könyvtári példányt, amikor viszont nálam volt, sokkal gyorsabban a végére értem, mint amire számítottam.

Annie sagitta vagyis egyike azon különleges embereknek, akik a Természeti tisztogatás után érkeztek a földre. Védett, tökéletes környezetben él, ez neki azonban egyszerűen kevés. Sokkal többet akar ismerni, tudni, és tapasztalni a valós világból.

Relictus mondhatni a tolvajtársadalom koronázatlan királya, és már jó néhány éve különböző nehézségű munkákat vállal el. A mostani megbízása azonban minden eddigin túltesz: Orionra kell mennie, a sagitták otthonába, hogy ellopjon egy igazán fontos dolgot.

Kettejüknek végül azonban együtt kell dolgoznia, mert lehet, hogy az eszközeik nem, de a céljuk hamarosan azonossá válik.

Mint mondtam, tényleg nem vagyok egy feketeöves fantasy olvasó, így az első száz oldallal azért megküzdöttem. Számomra sok volt a helyszíni leírás (bár elismerem, hogy ebben is ügyes volt a szerző, mert szinte filmmszerűen láttam magam előtt a helyeket, ahol éppen jártunk), az elején, talán ezért se rántott be azonnal. Egy ideig csak azt tudtam, hol vannak a szereplőink, azt nem, hogy mi okból. Aztán körülbelül száz oldal után éreztem egyfajta áttörést és onnantól már nem igazán akartam letenni.

Sokkal több minden forog kockán, mint először gondoltam.

Sokkal több mindenki van veszélyben, mint először gondoltam.

Sokkal nagyobb a tét, mint először gondoltam.

Tudjátok mi jár a fejemben? Az, hogy szerencsés vagyok. Szerencsés vagyok, hogy kicsiny országunkban ilyen különleges kreativitással megáldott emberek élnek és alkotnak, mint Helga. Van egy olyan érzésem, hogy ő igazán élvezte megírni ezt a történetet, mert egyszerűen ez jön át számomra a sorok közül. Imádtam az egyedi, nem mindennapi fantasy szereplőket, a kalandokat, azt, hogy szorított az idő, én meg lerágtam a körmöm, hogy akkor most mi lesz? Nagyon-nagyon minimális spicy van benne, de az sem öncélú, sokkal inkább a karakterek közti kapcsolatot mozdítja ki az állóvízből.

És ha már szereplők: sok-sok ilyen hősnőt a regényekbe, mint Annie. Mert vannak elvie, és végig vannak elvie, azokat nem adja fel! Nem lesz elvakult, agyatlan, a férfi után ácsingózó tinilány, és ezért igazából hálás voltam. Szerettem, hogy minél többet ismer meg a világból, úgy változott a véleménye, de az alap motivációja mégis szilárd maradt.

Relictust szerintem hozzám hasonlóan az első fejezetben meg fogjátok szeretni. Nem csak azért, mert imádtam a stílusát, a beszólásait, a becézgetést, hanem azért is, amennyire kiegészítik egymást Annie-val. Relictust sokkal több mint ismer a világból, az emberekből, mégsem válik fellengzőssé, sőt! Neki is megvan a gyenge pontja, a félelmei, és pont ettől válik igazán emberivé.

Alltair karaktere érdekes, örültem, hogy néhány fejezet erejéig kapott ő is nézőpontot, van egy olyan tippem, hogy a folytatásban még fontos szerepe lesz. Az én kedvenc mellékszereplőm azonban Nixa és Florian, hát mind a ketten elképesztő színfoltjai ennek a történetnek, utóbbi sok-sok megmosolyogtató pillanatot okozott olvasás közben.

Emésztgettem ezt az élményt néhány napig, mire össze tudtam róla szedni a véleményem. Hagynom kellett leülepedni, de még mindig itt motoszkál a fejemben, eszembe jutnak kedvenc jelenetek.

Higgyetek nekem, ne ijesszen el benneteket a 600 oldal. Nem túlírt, ennek a sztorinak egyszerűen szüksége van erre a hosszra: hogy építkezhessen, hogy elvarázsoljon, hogy te is ott lehess hőseinkkel Vaalbarán. Ilyen kalandra egész biztosan nem számítasz, szóval mire vársz még?

♦♦♦

Bejegyzés EXTRA

- Interjú Helga Liarával - 

Hikari: Mesélj magadról egy kicsit kérlek! Mikor jött az írás szeretete az életedbe?

Helga Liara: Már tizenegy-két éves koromban írogattam. Igazából egészen természetes volt számomra, hogy a fejemben felbukkanó jeleneteket, karaktereket, akár egész történeteket papírra vessem. Még mindig megvan minden füzetem, amibe az ötleteimet gyűjtöttem. Az írás természetes volt számomra, amit meg kellett tanulnom, hogy ezt hogyan merjem felvállalni mások előtt is és higgyek magamban annyira, hogy könyvkiadásban is elkezdjek gondolkodni.

H.: Az Elhagyott az első regényed, de hogy jött az ötlet? Egyébként te hogy találsz rá az

ihletedre?

H. L.: Az Elhagyott legelső ötlete már egy nagyon régi ötlet, ami több, mint 6 éven át fejlődött és gyarapodott. A történet abból az ötletből született, hogy milyen lenne, ha a természet fellázadna, egyetlen kontinens maradna a Földön, ahol azonban az ember lenne az elnyomott faj a különleges lényekkel szemben. Az ihlet teljesen váratlan és változó helyzetekben talál meg. Filmnézés, kutyasétáltatás közben vagy persze a legtipikusabb, hogy fürdéskor, amikor nem tudom hirtelen felírni az ötletemet. Az Elhagyott epilógusa például félálomban jutott eszembe, gyorsan leírtam telefon jegyzetbe, aztán annyira felpörögtem az ötlettől, hogy aznap este már nem is aludtam sokat.

H.: Milyen zenét hallgattál írás közben, ami szerinted illik a történet hangulatához?

H. L.: Ritkán hallgatok zenét írás közben, jobban szeretek csendben dolgozni. Ha mégis bekapcsolok valamit, akkor komolyzenét vagy filmzenét, valamit, amiben nincsen szöveg. Ludovico a kedvencem, de szoktam Hans Zimmert is hallgatni.

H.:Van valamilyen jelentése az írói nevednek, vagy csak megtetszett? Ha realista regényt

írtál volna, akkor is álnév mellett döntesz?

H. L.: A Helga az igazi keresztnevem is. Nem szerettem volna egy teljesen új nevet használni, ezt azért hagytam meg. A Liara a nagymamáim nevéből összemozaikozott szó. A családomban ők az igazi könyvmolyok, így mindig is azt mondtam, hogy a könyvmoly gént nekik köszönhetem. Előttük tisztelegve találtam ki ezt a vezetéknevet.

H.: Van itt minden: kaland, akció, romantika, mindez egy különleges fantasy világban.

Hogyan egyensúlyoztál ezek között az „építőkövek” között, volt, ami kifejezetten kihívás

volt?

H. L.: Az eredeti kéziratban kevesebb volt az akció, néhány jelenelet utólag ollóztam bele, hogy a dinamika kicsit pörgősebb legyen. A fantasy sorozatoknál az első részben mindig kihívás a világépítés izgalmas bemutatása, ez világsikerű fantasy sorozatok esetén is jól megfigyelhető. Az olvasó gyakran elveszettnek érzi magát, mivel egy új világba csöppen. Mivel én nem a sztenderd különleges lényekkel dolgoztam, így az adott egy újabb izgalmas kihívást, hogy hogyan mutassak be minden lényt úgy, hogy az olvasó azért fel tudja venni a fonalat.

H.: A történetben erősen jelen van a „hőssé válás” kérdése. Mit gondolsz: születik valaki

hősnek, vagy a döntései teszik azzá?

H. L.: Nagyon szeretem Annie és Relictus jellemének ezt az összeütköztetését. Annie képviseli az igazi "hős" hőst, aki személyiségéből adódóan akar segíteni és kész feláldozni mindent, hogy hőssé is váljon mások szemében. Relictus ezzel szemben nem akarja megmenteni a világot, csak a saját és szerettei épségével törődik. Ő az a hős, aki nem akar az lenni, de kénytelen azzá válni. Én személy szerint biztos vagyok benne, hogy senki sem "születik valaminek", hanem a körülményei, a körülötte élők és a saját döntései alapján alakul a személyiségünk.

H.: Az elzárt, felhők közé zárt város képe nagyon erős szimbólum. Számodra milyen

érzés lenne Orionon élni: elszigetelt, védelmet biztosító, vagy valami egészen más?

H. L.: Oriont egy olyan városnak szántam, ahol egy utópikus közösség él, ami papíron abszolút ideálisnak hangzik, hiszen az egyenlőség elvén alapul, mindenkinek megvan a szerepe, mindenkit becsülnek és mindenkiről gondoskodnak. Annie egy anomália ebben a társadalomban, aki jobban vágyik a kalandra, mint egy tökéletes "buborékra". És tudjuk, hogy semmi sem olyan tökéletes, mint amilyennek elsőre hangzik... :D Orion megtestesíti az introvertált énemet, aki néha valóban szeretné egy ennyire békés, elzárt világban olvasással és írással tölteni a napjait. Ettől függetlenül nem hiszem, hogy hosszú távon boldogan tudnék ott élni. Ahogy Annie, egy idő után én is új tájakra vágynék.

H.: Ha bármilyen faj lehetnél, mi lennél? És miért ő?

H. L.: Ez egy nagyon jó kérdés és őszintén szólva még nem gondolkodtam rajta. Azt hiszem, facundia lennék, mint Annie legjobb barátnője, Nixa. Félig sagitta, félig védelmező. Sagittaként emberi külsőm maradna és ellátogathatnék Orionra is. Védelmező felmenőimnek köszönhetően viszont értenék az állatok nyelvén. Az néha jól jönne a kutyámmal. *mosoly*

H.: Ha Annie és Relictus a mi világunkban élnének, szerinted milyen munkát

végeznének?

H. L.: Annie szerintem akkor is a rendvédelemben dolgozna. Relictus két esélyes. Ha azt vesszük alapul, hogy itt is rossz társaságba keveredik, akkor egyike lenne azoknak a profi csalóknak, akiket soha nem kapnak el. *mosoly* Ha kedvesebb eredettörténetet nézünk, akkor valószínűleg üzletkötő lenne, aki bárkire rábeszél bármit.

H.: Ajánld a könyvet valakinek, aki még csak szemez vele: csupán egyetlen mondatban.

H.L.: Egy különleges világ, tele mágiával és egyedülálló lényekkel - és egy lehetetlennek tűnő trió, akik mindent kockára tesznek azért, hogy megmentsék.

Köszönöm a szuper interjút, 

izgatottan várom a második kötetet.

*Hikari