Írók kérdőíve

Jó reggelt!
Néhány hete láttam teljesen véletlenül a bejegyzést, és már akkor nagyon megtetszett. Könyvjelzőztem, és most végre időm is van kitölteni. Még akkor is, ha nem vagyok befutott, publikált író, írni akkor is szeretek.
Szóval vágjunk bele!




1. Milyen műfajban szoktál írni (novella, vers, regény, blog stb.)?
Ugyan, van egy befejezett kéziratom, (ami mai szemmel katasztrófa) de rájöttem, hogy ritkán van türelmem több hónapig ugyanazon dolgozni. Maradok a novelláknál, verseknél meg a különböző blogposztoknál, mint főműfaj, aztán ha éppen úgy alakul, dolgozok a jelenlegi kéziratomon is.

2. Milyen zsánerekben és témákban szoktál írni?
A romantikus vonal a fő, igazából. Versek esetében mindenképp, novelláknál olykor be-becsúszik a fantasy is.

3. Mióta írsz?
Nagycsoportos ovis voltam az első mesém megírásakor, azóta kisebb-nagyobb megszakításokkal írok.

4. Van már kiadott/megjelent műved?
Ez nem ennyire egyszerű. Két válogatás is készült a verseimből Lélekgondolatok és Szívszilánkok címmel (Köszi a munkát, Ash :*) de ezek csupán füzetecskék, amit mi nyomtattunk, nem rendes kiadás.

5. Melyik volt a legelső írásod?
A korábban már említett mese. Egy plüsskutyáról szólt, aki élővé tudott válni. Valahol még mindig megvan, ha itthon nem is, a nagyimnál.

6. Miért írsz?
Ez egy NAGYON jó kérdés. Most mondhatnék valami magasröptű gondolatot, de nem.
Egyszerűen fogalmazva: mert élvezem. Élvezek szavakat, mondatokat papírra vetni, amikből aztán még szép gondolatok is szület(het)nek.

7. Hogyan találsz időt az írásra?
Mindig van nálam jegyzetfüzet, ha eszembe jut egy jó ötlet vagy gondolat le tudjam írni.
Ameddig suli volt, az önálló illetve Ash-el közös írás ideje is lecsökkent csupán estére vagy hétvégére. Most, hogy itt a nyári szünet, végre akkor írhatok, amikor szeretnék.

8. Mikor és hol szeretsz a legjobban írni?
A mikorra talán az "amikor van ötletem" válasz a helyes. Volt már, hogy felkeltem az éjszaka közepén és címszavakban felvázoltam egy novellaötletet.
Főleg a szobámban szeretek és szoktam írni egyedül csukott ajtóval.

9. Mit szoktál enni vagy inni írás közben?
Semmit. Ha nagyon elveszek az ötletben, akkor csak írok, nincs mellette pótcselekvés.

10. Van íráshoz használt dallistád?
Most a kézirathoz igen, csináltam egyet Youtube-on, egyébként főleg zongora vagy gitár megy a háttérben, ha írok.

11. Mit gondol(nak) a családod/barátaid/szeretteid arról, hogy írsz?
Ritkán kerül szóba, nem is nagyon hangoztatja senki körülöttem, hogy „Amúgy Hikari ír”, de szerintem büszkék rám. Vagy nem normálisnak gondolnak, amikor éjszakába nyúlóan pötyögök a gépen.

12. Az alkotás melyik részét szereted a legjobban?
Nem tudok egyetlen konkrétumot se kiemelni. Ugyanúgy szeretem az előkészületeket, mikor még csak fogalmazódik meg egy adott ötlet, mint elkezdeni azt leírni, vagy éppen befejezni.

13. Az alkotás melyik része jelenti számodra a legnagyobb kihívást?
Talán a befejezés. Valahogy a lezárásokkal mindig gondban voltam/vagyok, hogy ne legyen se túl hirtelen, se elcsépelt, se oda nem illő…nem könnyű.

14. Milyen eszközökkel és mire szoktál írni?
Géppel és wordbe.  Bár tény, hogy van egy aranyos jegyzetfüzetem, amibe le szoktam jegyzetelni, ha bármilyen ötlet eszembe jut.

15. Hogyan lépsz túl az írói válságon?
Sehogy, dagonyázok benne. Komolyan. Ha válság van, válság van, majd elmúlik. Általában ilyenkor kerülöm az írás bármilyen formáját, mert valami katasztrófa az eredmény, ha ilyenkor írok. Aztán ahogy jött, el is múlik, egyik napról a másikra, ilyenkor általában megtáltosodom és gőzerővel gépelek.

16. Hogyan motiválod magad az írásra?
Nincs szükségem motivációra. Élvezem, és szeretem csinálni, szóval nem kell egy gondolatbeli szurkolótábor, hogy „Gyerünk, gyerünk írj”

17. Kik azok a szerzők, akik a legjobban inspirálnak téged íróként?
Ez egy rettentő jó kérdés. Ha prózaíró, akkor Zakály Viktória (amikor tőle olvasok, örülök, hogy magyar az anyanyelvem. Gyönyörű, ahogy ír),
Jojo Moyes (akitől akárhányszor olvasok, kész katarzist élek át),
de Jennifer L. Armentrout (elárulhatná a titkát, hogy tud ennyi kötet után is olvasott és kedvelt maradni) is.
Ha a versíráshoz keresek inspirációt, akkor egyértelműen Fodor Ákos (három sorban elmondja az élet lényegét. Zseni)

18. Melyik könyvek inspirálnak téged legjobban íróként?
Erre a kérdésre főleg klasszikusok jutnak eszembe mint Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg, vagy Charles Dickens: Karácsonyi ének, vagy Ernest Hemingway: Az öreg halász és a tenger. Nem feltétlenül a történethez magához adnak segítséget, inkább annak megírásában. Karakterekhez, hangulatteremtéshez. Ritkán olvasok klasszikust, de vitathatatlan, hogy rengeteget lehet tanulni belőlük.

19. Mi a legjobb írói tanács, amit valaha kaptál?
„Az írás öröméért és a történet kedvéért írj, ne a számlálónak” by: Róbert Katalin. Ezt egyébként épp tegnap mondta, de annyira igaz, hogy megmaradt.

20. Milyen céljaid vannak idén az írással kapcsolatban?
Be szeretném fejezni a kéziratot, amin most dolgozok. Szépen haladok vele, de még nem az igazi, és ha azt az időt is beleveszem, amikor javítom, akkor bizony kell még ez a fél év nagyon.




Mindenképp kíváncsi vagyok az én drága írótársam Ashley Redwood válaszaira.
Ha pedig van ideje/kedve szívesen olvasnám a válaszait Róbert Katalinnak, Szaszkó Gabriellának, Eld Gabriellának, On Sai-nak és Papp Dórának  is. :)

Egyébként a kérdéssor forrásmegjelöléssel továbbra is szabadon vihető.


Nincsenek megjegyzések:

Üzemeltető: Blogger.