Victoria Schwab: Egy kegyetlen dal (Verity szörnyei 1.)

"Jobbá tette a világot, vagy legalább azt megakadályozta, hogy rosszabbá váljon. Ez a célja. Ez a lényege."

Kiadó: Fumax
Kiadás éve: 2018
Oldalszám:
Fülszöveg:
Egy ​városban, amelyet háború dúl, és utcáit szörnyek róják, sehol sem vagy biztonságban
A város kettészakadt. Északot a rettegett Harker-család uralja, a Déli Várost pedig a Flynn-klán. Háborújuk szó szerint szörnyeket szabadított el a világban: lényeket, amelyek mások félelmével, húsával és vérével… vagy a lelkével táplálkoznak.
Kate Harker másra se vágyik, csak hogy bebizonyíthassa apjának, a keménykezű Harker-családfőnek, hogy ugyanolyan kegyetlen, mint ő. Kate ember, de szörnyé akar válni.
August Flynn másra se vágyik, csak hogy jó ember lehessen, jószívű, mint apja, az ártatlanok védelmezője. Csakhogy egyetlen dallammal képes elragadni és elemészteni a védtelenek lelkét. August szörnyeteg, de emberré akar válni.
Egy nap lehetőséget kap, hogy segítsen: magát a nagyszájú Kate-et kell szemmel tartania, akit éppen újabb iskolából tanácsoltak el.
A háttérben azonban soha nem látott fenyegetés ébredezik. August és Kate több választásra kényszerül: hősök lesznek, vagy a sötétség oldalára állnak – barátok lesznek, vagy ellenségek. Döntésük tétje nem pusztán az életük, a város jövője is ezen áll vagy bukik.
Victora Schwab (Viszály, Egy sötétebb mágia) New York Times sikerlista-vezető regénye a sötét hangulatú Verity szörnyei duológia első kötete.

Még Könyvhéten kapta meg Ashley a Fumax kiadótól recenzióként, viszont annyira beleszerettem a borítóba, hogy elkértem tőle. Viszont nem úgy alakult a dolog, ahogy terveztem: 3x kellett belekezdenem, hogy eléggé beszippantson és végigolvassam.
Valaki fejbekólinthatott volna, már az első alkalommal, hogy bolond vagyok, amiért félretettem.
Ugyanis ez egy eszméletlen jó könyv.

Főhősnőnek megkaptuk az igazán tökös Kate-et, aki kápolnákat gyűjt fel, egy kést rejt a gyújtója és már a kisugárzása is amolyan „ne húzz velem ujjat” típusú. Aki az apja elismeréséért bármit megtenne.
Ezzel szemben August nem élvezi azokat, amiket tesz, és igyekszik a lehető legkevesebbet ölni, annak ellenére, hogy ez a túlélése záloga. Saját magáért akar valami jobb, valami más lenni.
Ám ők egy olyan világban élnek, ahol sokkal jobban kell félniük a körülöttük az éjszaka leple alatt lopakodó, mint a bennük élő szörnyektől.
Egy olyan világban, ahol csak önmagukra számíthatnak… meg egymásra. Feltéve, ha a túlélés érdekében elássák a csatabárdot.

Igazából akkor döntöttem el, hogy kap egy új esélyt a könyv, amikor moly.hu-n már a sokadik dicsérő értékelést olvastam. Olyan érzésem volt, mintha hirtelen minden figyeltem ezt olvasná, vagy legalább is folyamatosan szembejött velem, mint valami égi jel, hogy ezt nekem nem szabad kihagyni.
Egyszer már szóbeli vizsgák előtt elkezdtem, pár oldalnál tovább nem jutottam, aztán emelt magyar érettségi után körülbelül az egy tizedéig sikerült…
Mondom, ilyen a világon nincs, hogy nekem ennyire ne csússzon egy könyv. Mivel három a magyar igazság, így újra nekiálltam.
És nem volt megállás. Körülbelül tizenhat óra alatt fejeztem be mind a négyszáz oldalt. Most lehet azt mondani, hogy nem vagyok normális.
Körülbelül a felénél megfordult a fejemben, hogy azért mégsem kellene elolvasni  egy könyvet, amit ma reggel kezdtem, de ez csak egy pillanatig tartott, aztán ugyanúgy olvastam tovább. A fene se fogja letenni, amikor épp beindult.

Victoria Schwab-tól ez volt az első olvasmányom, de ha többi is ilyen, biztosan nem az utolsó. Ez a nő valami zseniálisan teremt egy teljesen új, disztópikus fantasy világot, benne eddig nem látott szörnyekkel, miközben úgy szövi a szálakat, hogy csak kapkodom a fejemet, és ötletem sincs, mi lesz a következő húzása.  Egyébként a végére elég ügyesen belerázódtam, melyik szörny melyik, és mire képes.
Nagyon rég éreztem már, hogy fantasy könyv ennyire berántson, (talán utoljára A sötétség városa) kellemes felüdülés volt a korábbi romantikus/nehéz témájú könyveim mellé. És jó bizonyíték arra, hogy én szeretem a fantasy-t, csak nem mindegyiket. Ezt szerettem, nagyon.

Még annak ellenére is, hogy kellett egy kis idő ahhoz, hogy megbarátkozzak Kate-el. Nem volt ellenszenves, vagy idegesítő, nem hiszem, hogy ez rá a jó szó. Csak…nagyon más, mint azok a karakterek, akikről az utóbbi időben olvastam.  Nem hisztizett, nem rinyált, ugyanakkor mégis volt benne valami felsőbbrendűség, azért, mert ő Harker és ezt meg kellett szoknom. Nem volt könnyű.
Tetszett, hogy nem tudott mindent, de elég talpraesett volt ahhoz, hogy ettől ne váljon egy elveszett lánnyá, akit meg kell védeni. Ráadásul minél több információ jutott a birtokába, annál jobban levált róla ez a korábbi felsőbbrendű arrogancia.

Egy kicsivel csak, de August közelebb került a szívemhez, talán pont azért, ami. Hiszen neki nem csak a világgal, hanem önmagával is folyamatosan küzdenie kellett. Nagyra becsültem azt a lojalitást, amit a családja iránt érzett,sokkal emberibbé tette, mint bármi más. A hegedűről nem is beszélve. Komolyan, miért van az, hogyha egy hímnemű szereplő zenél, valahogy..vonzóbb? Ha valaki tudja  a választ, elmondhatná nekem is.
Nagyon becsültem Augustban azt az önfegyelmet, amit tanúsított, nem egyszer meglepett vele.

Őt szerettem, ahogy a nővérét, Ilsa-t is, de Leotól a hideg futkosott a hátamon, és nem jó értelemben. Igazából végiggondolva tele van a könyv jelekkel, hogy a pasi nem százas, de azért ilyen végre nem számítottam.
Henry Flynnt is megkedveltem, sajnáltam, hogy ilyen keveset szerepelt. Ellenben Mr. Harkerrel, akivel nem igazán tudtam zöld ágra vergődni. Néha normális volt, szinte kedves, aztán máskor legszívesebben ledöftem volna egy karóval. Ez van.

Ha gondolkodtál eddig azon, hogy elolvasd-e, hagyd abba az agyalást, és kezdj bele.
Ha röviden kellene összefoglalnom: Rómeó&Júlia történet, csak több izgalommal, szörnyekkel és vérrel.
Ízig-vérig fantasy, de a legjobb fajta. Az, amelyik olvastatja magát.
Egy percig sem hagy unatkozni, mert valami mindig történik.
Nagyon remélem, hogy a kiadó hamar elhozza a 2. kötetet is az olvasóknak, mert nagyon szívesen visszatérnék még V-városba.

*Hikari