Tom Fletcher: Christmasaurus

„Ezért olyan fontos a hit. Az tartja életben a csodákat.”

Kiadó: Kolibri
Kiadás éve: 2017
Oldalszám: 350
Fülszöveg:

Felejts ​el gyorsan mindent, amit eddig az Északi-sarkról tanultál, és ismerkedj meg:
– egy Trundli Vili nevű fiúval
– az apjával, Trundli Gyurival
– a Mikulással (igen! az igazi Mikulással!)
– egy Csücsöri nevű manóval
– Undok Brendával, a legutálatosabb lánnyal az iskolában (vagy talán az egész világon)
– egy Vadász nevű otromba alakkal és a kutyájával, Vicsorral
– és egy igazán különleges dinoszaurusszal…
A Christmasaurus varázslatos mese arról, hogy amit nagyon
szeretnénk, az nem mindig az, amire igazán vágyunk.
Tom Fletcher 1985-ben született, Londonban. Népszerű énekes, író, YouTube-sztár, vlogger és nem mellesleg két fiú édesapja.
Egyik kedvenc filmje a Vissza a jövőbe – ezért együttesét Marty McFlyról nevezte el. A zenekar szövegeit nagyrészt Tom írja, és már első lemezükkel bekerültek a Guinness-rekordok Könyvébe mint a legfiatalabb, zenei toplistákat vezető zenekar a Beatles után.
Első regénye, a Christmasaurus 2017 karácsonyán színdarabként is debütál Londonban, de már rajzfilmsorozat is készül belőle.

Karácsony előtt néhány héttel már a kezembe szoktak kerülni az ünneppel kapcsolatos regények, ha másért nem is, hangolódás céljából, hogy mire december 24-e lesz a naptárban,  ne csak morgolódjak-zúgolódjak.
A könyvtár gyerekrészlegén véletlenül találtam meg ezt a könyvet, de annyira über cuki a borítója, hogy muszáj voltam kikölcsönözni.

Történetünk főszereplője Trundli Vili, aki legalább annyira szereti a dinoszauruszokat, mint édesapja a karácsonyt.  A kisfiúnak mindene dinós a pizsamájától, a falán lévő poszterekig.
Egyik évben a Mikulásnak írt levelében egy dinoszauruszt kér, ám nem is sejti, hogy a nagy fehér szakállú képes is valóra váltani a kívánságát. Bár, kicsit máshogyan, mint elsőre gondolná az ember.
Egy különleges, északi sarkon felnőtt dinó, és egy kedves kisfiú kalandos története veszi kezdetét december huszonnegyedikén.

Úgy álltam neki a könyvnek, hogy még fülszöveget se olvastam, egyszerűen csak rábíztam magam a borítóra, meg a kötetben lévő nagyon szép illusztrációkra.
Ha eddig azt hitted, hogy nem lehet kombinálni a dinoszauruszokat a karácsonnyal, akkor két dolog lehetséges: nincs ennyire elvetemült fantáziád, vagy egyszerűen még nem olvastad ennek a pasasnak a – be kell vallanom – zseniális ötletét.
Komolyan, nagyon de nagyon jól tettem, hogy adtam Tom Fletcher-nek egy esélyt, mert annak ellenére, hogy az alaptörténet teljesen totálisan abszurd és erősen a lehetetlen határát súrolja, mégis annyira jól van megírva, hogy valahol a második és harmadik fejezet között elkezded ELHINNI, hogy ez az egész akár meg is történhet. Hogy akár lehet valóság is, nem csupán egy író fantáziájának szüleménye.

Nagy szó ám, hogy én ilyesmit leírtam, már csak azért is, mert bőven túl vagyok azon a korhatáron, amelyiknek ajánlják a könyvet (anyukámnak egész egyszerűen kikerekedett a szeme, mikor meglátta a címet, a borítót, és tudatosult benne, hogy igen, a drága lánya ezt bizony el fogja olvasni).
Pedig ezt olvastam. Néha egyszerűen jól esik a lelkemnek visszatérni a gyermeki énemhez, aki még hisz a mesékben, és jól szórakozik egy különleges dínó és egy szintén különleges kisfiú kalandjain az Északi-sarkon és túl.

Ha már szórakozást említettem. Vilinek rettentő jó stílusa, humora és életszemlélete van. Tudom, hogy fura ilyet mondani, de egyszerűen felvidított, hogy erről a kis srácról olvashattam. Nincs könnyű élethelyzetben, mégis képes pozitívan gondolkodni, hinni és álmodozni. Tanulhatnánk tőle egy-két dolgot, az biztos.
Cristmasaurus aranyos, aki tisztában van azzal, hogy "más", mint az Északi sark többi lakója, és ahogy idősödik, ez egyre jobban zavarja. Összeszorult a szívem, amikor a magányáról olvastam, majd arról, hogy mennyire sokat jelent(ett) számára Dini. Senkinek nem kellene így éreznie magát. Mégis megfordult a fejemben, hogy vajon mennyien élnek át hasonló érzelmeket mélyen magukba temetve?

A karácsonymániás apukáját is nagyon megkedveltem. Jó fej szülő, aki olyan lélekjelenléttel rendelkezik, hogy néha még én is pislogtam, hogy lehet ennek az embernek karácsonyfa izzóból vannak az idegei, és forralt bor folyik az ereiben vér helyett.
Bármilyen furcsa, örültem, hogy egy olyan karakter is fontos szerepet kapott a regényben, mint Undok Berta. Hogy miért? Mert a világ sajnos tele van hozzá hasonló, első látásra ítélkező, empátiával alig rendelkező emberekkel. Igen, sajnos a gyerekek körében is, sőt, ki merem jelenteni, hogy a gyerekek néha gonoszabbak tudnak lenni egymással, mint a felnőttek. Ugyanakkor ez a kislány a tökéletes példa arra, hogy mindenkiben van jó, még ha egész mélyen elfeledve is.
Vadászhoz csak annyit fűznék hozzá, hogy nem is kívánhattam volna neki jobb végkifejletet. Egy undok, önző, pénzéhes unatkozó ember volt, aki egész egyszerűen irritált.
A dalolós manókat imádtam, a rímeiken jót mosolyogtam, azóta én is versben beszélek, közben az ágyamban henyélek.  na jó, ez katasztófa.   A Mikulás viszont az egyik kedvenc  karakterem lett. Mindig elámulok, hogy hányféle szerző hányféleképpen képes elmesélni a nagy fehérszakállú történetét és életét. És még mindig úgy érzem, hogy nem hallottam az összes verziót, ahogy el lehet(ne) mesélni.

Pozitív érzéssel, mosollyal az arcomon csuktam be a könyvet- Nagyon tetszett ez a nem mindennapi történet, úgy érzem hiánypótló.
Bátran merem ajánlani nagyobb gyerekeknek és élénk fantáziával rendelkező felnőtteknek egyaránt.
Nem feltétlen a karácsonyról, inkább az elfogadásról, a képzeletről , a hitről szól ez a mese.
Megmelengette a szívemet Vili és Cristmasaurus különleges története.