Tea és könyv BOOK TAG


Sziasztok!
Most, hogy bejött a hűvösebb idő, nálam is előkerültek a teák. Reggel inkább kávézok, de esténként szívesebben iszok meg egy csésze forró citromos teát.
Ehhez kapcsolódóan találtam egy booktag-et AniTiger-nél, amit én is kitöltöttem. Az ő válaszait ITT találjátok.




Instant tea – A legrövidebb könyv, amit tavaly olvastál
Volt néhány rövidebb olvasmányom tavaly, de Szabó T. Anna Senki madara című regénye nyert, ahogy végignéztem az olvasmánylistám. Csupán 52 oldal (ráadásul nem is mind szöveg, mivel illusztrált.

Zöld tea – Egy könyv zöld borítóval
Kivételesen nem gondolkodtam, ugyan is az egyik legvágyottabb téli (?) megjelenésnek a borítója pont illik ide.


Forró citromos tea mézzel – Egy könyv, ami átmelegíti a lelked
Ide egy mesét hozok, ami ugyan télen, hidegben, hóban játszódik, egész pontosan december 24-én, Tom Fletcher: Christmasaurus című kötete annyira aranyos és azt kell mondjam, hiánypótló, hogy csak ide hozhatom.

Ötórai tea – Egy könyv, amit idegen nyelven olvastál
Jelenleg is olvasom T. M. Frazier: Preppy című regényét. Kicsit megálltam mostanában ugyan vele, de lassan ideje lenne folytatni, még jó, hogy most eszembe jutott.

Gyógytea – Egy könyv, amit kényszerből olvastál
Az egyik egyetemi előadásom miatt olvastam el Petőfi Sándor: Tigris és hiéna című drámáját, becsületesen a végéig, de megmondom őszintén, hirtelen nem tudom még azt se felidézni, miről szólt.

Feketetea – Egy olyan akciódús/rémisztő könyv, amiért még az alvásról is lemondtál, hogy olvashasd.
Egy kicsit csalok, elvégre Victoria Schwab Verity szörnyei duológiája két kötet, de nem tudok választani. Mind a kettőt hajnalig olvastam, mert képtelen voltam letenni, féltem, hogyha bezárom, Kate vagy August csinál nélkülem valamit.
Jeges gyümölcstea – Egy igazi hamisítatlan nyári kaland
Ide most nem jut eszembe könyv.

Kalinka szamoár – Egy könyv, amit csak némi alkohol tett volna élvezhetővé
De valami erős ütős alkohol. Molly McAdams: Kétesélyes szerelem című regényét valószínűleg csak akkor tudtam volna élvezni, ha előtte becsiccsentek, és egyszerűen jobban élvezem a véremben keringő alkohol jótékony hatását, minthogy fennakadjak azokon a hegyben álló logikai bukkanókon. 



Dora, Pandalány  Reddemon van kedvetek teázni/kitölteni?
*Hikari

Nincsenek megjegyzések:

Üzemeltető: Blogger.